A fagyöngy meg az almafa esete
Nemrég volt anyák napja, és ilyenkor rózsaszín köd lepi be az eget, földet és szinte mindent, mert hát anya csak egy van, és ha van, az a legnagyobb kincs. Mert a gyermek az anya egy darabja, és így tovább, és tovább, és tovább a végtelenségig, meg az ízlés határáig, meg talán azon is kicsit túl.
Ilyenkor az apák kussolnak, csendben maradnak, mert hát ez nem az ő napjuk. Mert hogy az ő szerepük ebben az egész történetben elenyésző. A kismama klubban, amikor ez szóba kerül, a drága nők röhögcsélve mesélik a fogantatás alig három percét, amihez az apának köze volt. Mert ez az ő sorsuk, és feladatuk, hogy a várva várt gyermek megfoganjon, mert hát ehhez ők is kellenek. De azután már igazából nem, mert onnantól csak az anya létezik.
Ha valaki kívülről tudja a Bibliát, akkor annak is fel kellett tűnnie, hogy Jézus megszületésekor József neve fel sem merült. És persze a továbbiakban sem, mert hogy mi a frászt csinált 33 évig ez a szerencsétlen ember, az igazából szóra sem érdemes.
Mit csinált, hát robotolt, hogy Jézust felnevelje, hogy megtanítsa járni, enni, halászni, tüzet gyújtani, olvasni, meg hát mindenre, amire az apák képesek. De erről a külvilág semmit sem tud.
Mint arról sem, hogy a fogantatás pillanata után az apa megszűnik mint férfi, megszűnik egyenrangú társ lenni, megszűnik mint ember, és átalakul gazdatestté.
Akinek az a dolga, hogy a növekvő magzat számára biztosítsa a legjobb feltételeket. Menjen dolgozni, bevásárolni, hozza haza a lóvét, vigye le a szemetet, csinálja meg a macskavécét, szerelje meg a csöpögő csapot, a mindig folyó budit, meg a lógó szekrényajtót, és este kussoljon, mert az anya fáradt, aludni akar. A szex megszűnik, a kedvesség megszűnik, a törődés megszűnik, mert a legfontosabb a magzat.
És amikor az a drága gyermek világra jön, akkor ez a helyzet tovább fokozódik. Mert az anya és a gyermeke egy feltörhetetlen szoros burkot, egy külön világot alkotnak, amibe az apa már nem fér bele.
És akkor elkezdődik egy agymosás, hogy ami rossz, az mind az apától származik. Mert cipővel jött be a szobába, nem mosta fel az előszobát, otthagyta a mosatlant, nem rámolta ki a mosógépet, és üvegből issza a sört. Meg hogy meccset néz a tévében, és csak döglik a kanapén. Ezt a sort végtelen sokáig lehetne folytatni, férfitársaim ezt biztosan tudják.
És amikor anyák napja van, vajon melyik gyermeknek jut eszébe, hogy azért volt egy apja is. Olyan amilyen, de volt. Aki gazdatestként biztosította, hogy megszülessen, legyen fedél a feje felett, felnőjön, legyen mit ennie, legyen ruhája, meg elektromos gitárja, mint Papahetnek, és legyen cipő a lábán. Mert a gyereknek cipő kell, és rohadtul nem érdekli miből, és hogyan. Mert a lába nő. És ez az apa dolga.
És amikor végre felnő a gyerek, és kirepül a fészekből, saját élete lesz, és saját családja, akkor viszi magával ezt a sémát. Mert anya csak egy van, és ha lány az a gyermek, akkor a párja ugyanezt fogja érezni, minden anyák napján. És ha fiú volt a gyermek, akkor ő úgyszintén, mert hát otthon ez volt a rend. Az anya mindenek felett, az apa le van szarva, az csak gazdatest, mint a fagyöngynek az almafa.
Mindez csak azért jutott eszembe, mert anyák napján betértem a kedvenc kocsmámba, nem árulom el hol, és miért, de az nyilvánvaló, már akinek, hogy nem Vérteskozmán volt. És ott meglepetésemre, mint karácsony vagy szilveszter napján, amikor a magányos apák valami meghitt helyet keresnek, szóval ott egy csomó szomorú szemű apával találkoztam, akik a poharukba kapaszkodva, valami hasonló monológot duruzsoltak a sörszagú pultnak, hogy hát fagyöngy, meg almafa.
Gyerekek, ha fagyöngyöt láttok, jusson eszetekbe apátok.
Je suis papa aussi, je ressens pour toi
