A karácsonyi ajándék parkol
A férfi fáradtan, hátra dőlve ült az autójában, egy belvárosi parkolóház emeletén. Kicsit korán érkezett, a megbeszélt időnél hamarabb, mert úgy alakult a programja. Előbb végzett a munkájával és sietett a jól ismert helyre, hogy mielőbb találkozzon a nővel, akit szeretett.
Volt ideje nyugodtan átgondolni, hogy mit keres itt és miért, mióta tart ez a viszony és hogyan tovább, de igazából ennek nem most volt az ideje. Most készült, a teste és a lelke is a találkozásra, arra a lopott pár órára, amivel ilyenkor, a vészesen közelgő és kötelezően boldognak kikiáltott ünnepek előtt majd megajándékozzák egymást. Mert a férfi ezt gondolta ajándéknak, ezt a pár lopott órát, amit a szeretett nővel tölthet, mielőtt elnyeli a kötelező ünnep, a karácsony bódulata.
Már napokkal ezelőtt lefoglalta a szobát a budai panzióban, ahová olykor elszöktek, ahol a recepciós fiú már ismerősként kezelte őket. Némi anyagi áldozat árán elérte, hogy elég legyen egy telefon, és mindig akadt szabad szoba a szerelmeseknek. Mert szerelmes volt a nőbe.
Ahogy visszagondolt az elmúlt két évre, amióta csak ismerte, azóta érezte, hogy ez más, ez valami megmagyarázhatatlan vonzalom, amit a nő iránt érez. A nő nem volt szép, mármint nem az a magazin szépség, műanyag plakát, nem a szépség vonzotta sohasem, hanem ami a nőből áradt. Ahogy néz, ahogy lép, ahogy jár, ahogy eszik, ahogy beszélt, ahogy csókolt, valami furcsa erőt sugárzott, és ettől a férfi teljesen elgyengült. És persze a testiség, az a bódult bujaság, ami a nőből áradt, amikor a titkos órákban egymásnak estek. Ilyenkor minden olyan egyszerűnek tűnt, minden olyan természetes volt, a világ boldog és kerek lett, mindaddig amíg haza nem kellett menniük.
Mert ez volt a legnehezebb, az együtt töltött órák után visszazökkenni a boldogtalan férj szerepbe. Mert a férfi az volt, boldogtalan. Már nem emlékezett mikor érezte először, hogy ez nem jó így, valami nem kerek, valami már nem működik. A kávénak már nem volt íze, a szónak nem volt értelme, a mosoly kifakult, az öröm összetört, porrá vált a kezdeti boldogság.
Amikor feleségül vette az asszonyt, szerette. Nagyon szerette, és talán ezért nem vette észre az akkor már mutatkozó repedéseket, amelyek az első perctől rombolták a házasságuk betonkeménynek hitt falát. Évek teltek el így, ebben a szomorú boldogtalanságban, amikor megismerte a nőt. Mindketten tudták, hogy ez a titkos viszony mennyi lemondással, könnyel, fájdalommal jár majd, de mégis vállalták. Mert a nőnek is volt oka, alapos oka, hogy beleugorjon ebbe a kapcsolatba.
A közelgő ünnepek voltak a legnehezebbek, amikor a család szentségét, a kötelező boldogságot kellett eljátszaniuk, miközben boldogtalanok voltak, mert nem azzal ünnepeltek, akivel igazából szerettek volna. Ilyenkor mindketten érezték, hogy ez az állapot nem tarthat sokáig, valamit lépni kell, valakinek lépni kell, mert előbb utóbb belerokkannak, és akkor hiába volt ez az egész.
A férfi úgy gondolta, hogy eljött ez a pillanat, nem tud tovább várni. A titkos forrásból, amiről igazából senkinek nem beszélt, senki nem tudott róla, szóval egy jelentős összegért vásárolt egy gyönyörű gyűrűt. Úgy gondolta, hogy majd, ha a szenvedélytől kipirulva, a szerelemtől bódultan, majd kicsit megpihennek, előveszi a kis dobozt, majd átnyújtja az imádott nőnek, és felteszi a legbutább kérdést, ami férfi szájából elhangozhat.
A kocsi ajtaja kinyílt és a nő egy hatalmas műanyag szatyorral a kezében, lehuppant az ülésre.
Bocs, hogy késtem, de helyzet van. A férjemnek dolga akadt délután, nekem kell a gyerekért mennem, de anyámhoz is be kell néznem, tudod, egyedül van és várja nagyon, hogy rányissam az ajtót.
A férfi csak hallgatott, meg sem tudott szólalni, a nőből pedig áradt az a fajta sietős, megúszós szorongás, amit már ismert jól, amit a feleségétől látott ezerszer. Amikor nem nézett a szemébe, amikor hadart, amikor hazudott, amikor keresett valami kifogást, amikor meg akart úszni valamit. Na a nő pont így viselkedett, mint aki meg akar úszni valamit.
Azért hoztam neked ajándékot, itt van a zacskóban, nem tudtam becsomagolni, de így is szeretni fogod, a kedvenceid. A nő áthajolt a férfihez, adott neki egy csókot, majd sietősen folytatta.
Bocs, de nekem most mennem kell, majd ünnepek után jelentkezem, mondta a nő, és azzal a mozdulattal nyitotta a kocsi ajtaját, és már el is tűnt a parkoló autók között.
A férfi döbbenten nézett maga elé. Esterházy jutott eszébe, amikor az találkozott a Nagyhalállal. Na ez pont ilyen volt, ez a helyzet a nagyhalál. Csak az a szörnyű benne, hogy túl kell élnie, fel kell fognia, el kell viselnie. Mit is? Hát azt, hogy karácsonyra kapott a szeretett nőtől ajándékot, a kedvenceit. De az, hogy az ő ajándékával mi lesz, na az a nőt már nem érdekelte.
Kapcsolatuk elején megbeszélték, hogy nincs ajándékozás, hiszen nem lehet az ajándékokat hazavinni, azokat nem lehet megmagyarázni, miért és honnan van egy új parfüm, és hogy minek már megint egy új golyóstoll. Abban maradtak, hogy nincs ajándék, legfeljebb, amit meg lehet enni, vagy inni.
A férfi bosszúsan túrt bele az ülésen hagyott műanyag zacskóba, és próbálta felismerni annak tartalmát. Természetesen minden szépen, alaposan be volt csomagolva, ahogy kell, mert a nő alapos volt, ebben is. Az alufóliából fűszeres húsgolyók jöttek, fokhagyma nélkül, sok petrezselyemmel, mert a férfi úgy szerette. Karácsonyi szalvétában mákos, diós, gesztenyés kifli, ahogy anyukája készítette, majd egy másikban vaníliás kifli, egyik vége csokiba mártva. A további szalvétákban pisztáciás kifli, linzerkarikák, majd egy külön fóliában csokiba mártott fél diók következtek. Ja, meg egy kis üveg Unicum.
Egy másik idősíkban, egy másik alkalommal, egy másik helyszínen, más szereplőkkel ez egy csodálatos karácsonyi kavalkád lett volna, gondolta a férfi, de most inkább összeszorult torokkal nézte a zacskót, és nem boldogságot, hanem a jól ismert megalázottságot és dühöt érzett. A karácsony letudva, a szeretet ünnepe letudva, én is le lettem tudva egy marék kajával, gondolta, és a gombóc nem akart eltűnni a torkából.
Indított, és dühösen, padlógázzal kihajtott a parkolóból. Nagy levegőket vett, sűrűn pislogott, hogy az a néhány könnycsepp, ami a szeme sarkában megjelent, eltűnjön. Leengedte az ablakot is, hogy friss levegőhöz jusson, és a hazáig vezető úton sikerüljön visszaváltoznia azzá, akit otthon várnak. A szomorú és boldogtalan férj szerepére.
A házuk előtt szerencséje volt, talált üres parkolót. Leállította a motort, kinyitotta a kesztyűtartót és kivette a rongyot, amit tankoláskor használt, amibe a kezét törölte, ha a benzintől piszkos lett. Meg néha letörölte vele a tank körül a karosszériát, ha néhány csepp kifolyott. Szóval ezt a rongyot használta mindig, ha a nővel töltött egy kis időt, hogy a szerelem szagot, a boldogság szagot, a nő finom parfümjének illatát elfedje, hogy otthon az a fáradt, büdös férj legyen, akit megszoktak. A rongyot már épp az arcához emelte, amikor eszébe jutott, hogy minek is, hiszen talán két percet töltöttek együtt, nem volt szerelem, se semmi, a nő hozzá sem ért, csak menekült. Nem kell a benzinszagú rongy, gondolta és belevágta a mellette lévő műanyag szatyorba. Kiszállt a kocsiból, kezében a szatyorral és elindult haza, ahol már várta az ünnepre készülő család, a kihagyhatatlan, kötelező örömünnep.
Kinyitotta a ház kapuját, majd a lépcsőház sarkában álló kukákhoz lépett. Felnyitotta az egyik zöld tartályt, és belenézett. Pont olyan mint az életem, mondta hangosan, tele van szeméttel, de most kap egy kis ajándékot. Azzal hirtelen mozdulattal beledobta a műanyag zacskót, teljes tartalmával együtt. Majd a zsebébe nyúlt, és a kis dobozt is dühösen a zacskó után hajította. Boldog Karácsonyt, mondta, majd szép lassan, hogy az arcáról elmúljon a pír, a vonalai rendeződjenek, elindult a kocsi felé. Beült, és óvatosan kanyarodva elindult a vidéki házába, egyedül ünnepelni, mert az ünnep neki is jár, gondolta, neki is egyszer eljöhet a Megváltó.
