Almás valami a felszabadulás ünnepén és a bolond világban
A kedves Olvasó gondolom észrevette, hogy az utóbbi időben megritkultak az írások, lanyhult a lelekesedés, nem fogyott a betű. Persze mindennek, így ennek is oka van, nem is kevés. Az első, hogy sz@rrá törtem a laptopom képernyőjét, ne kérdezzék hogyan, nem az alkohol, hanem a papucsom volt a hibás. A másik igen nyomós ok a világ, amit most élünk meg, mert hát az megbolondult. Igen, bolond világot élünk, mert a magamfajta ezt nem érti, hogy hát miért, meg hogyan, és persze, hogy hát minek is?
Ha a naptárra nézünk, akkor február 13-at írunk, és nem Budapest felszabadulását ünnepeljük, ahogy ilyenkor szokás volt a Gömb utcai általánosban, hanem feszülten várjuk, hogy mi fog robbanni megint az általunk nézett sajtóban.
Mert hát olyan dolgok történtek, amiknek nem szabadott volna, és mégis.
Ilyenkor inkább visszamennék a Gömb utcai általánosba, ahol a tornaterem lábszagú levegőjében unottan hallgattuk Szülek tanár úr ünnepi beszédét, majd jött az ideiglenesen hazánkban tartózkodó szovjet hadsereg egyik nyugalmazott embere, aki láthatóan a vodkával vívott hatalmas küzdelmet, de megérte. Mert mellette állt Ica néni, aki oroszt tanított a serdülő kamaszoknak, és a mi szemünkben ő volt a nő, az igazi nőstény, a megtestesült milf, bár akkor még nem tudtuk mit jelent, de mindnyájan nagyon szerettük volna.
Ilyenkor, amikor bolond a világ, és nem értjük miért is, na akkor palackot bont az ember, mert hát végre megjelent Haraszthy 23-as sauvignonja, és innentől nem veszünk 22-ben palackozott borokat, szóval próbál az ember valami örömet csempészni a napjába. És ilyenkor a pohár mellé valami melegségre is vágyik, ami persze rohadtul hiányzik az életéből, mert hát a cserépkályha soha nem ölel vissza, szóval ilyenkor kell valami fincsiség is.
A mi van itthon kérdésre azonnal jött a válasz, hogy szinte minden, ami egy almás sütihez kell, és akkor elindul az agymenés.
Nem egy agysebészet, baromi egyszerű, a jutúb tele van ennek változataival, de nekem pont most, és pont ebben az állapotban kapóra jött, szóval nekiláttam.
A Lidlben hatalmas almákat kapni, abból kettőt meghámoztam és uborkaszeletelőn legyalultam. Bár múltkor azt írtam, hogy nem kell rá citrom, mert úgyis megbarnul, ide kell és kész, szóval ment rá egy teljes citrom leve, és hatalmas keverés.
Egy másik edénybe feltörtem három tojást, kapott egy fél bögre tejet, egy jó adag vanília kivonatot, egy csipet sót, cukor helyett egy hatalmas adag steviát, egy fél kocka olvasztott vajat, majd mindezt habosra kevertem. Ezután jöttek bele a szilárd hozzávalók, egy zacskó sütőpor, majd annyi rizsliszt, hogy egy jó sűrű palacsinta tésztát kapjak. Most a fahéjat kihagytam, mert múltkor csúnya lett tőle az egész tészta, és az nem tetszett. Az egész anyagot habverővel simára dolgoztam, és ezután ment rá a vájlingban pihenő szeletelt almákra. Jó nagy keverés, majd az egész anyag egy kivajazott cserép formába került, amibe kanállal igazítottam a szeleteket, hogy legyen valami pofája is a dolognak.
A cserép ment a sütőbe, légkeveréses módon, 180 C-on, kb 50 percig.
Amíg az almás tészta sült, gyorsan csináltam fagyasztott meggyből meg görög joghurtból egy fínom öntetet is, mert hogy ez volt itthon.
Az eredmény nekem tetszett, pont jót tett a lelkemnek meg az állandóan éhes testemnek, mert egy bolond világban nem tudunk mást tenni, mint megteremteni a magunk élhető világát, ami nekem olykor a főzés, meg persze az ilyen kicsapongások.
A szexről most ne essék szó, annyira azért nem súlyos a helyzet.
Ez a történet ennyi, és most kinyitom a gépet a megfelelő oldalakon, hogy megnézzem, mennyit romlott a helyzet, és ezért hány szeletet kell megennem.
Mert ahogy egy régi dakota mondás tartja: Ne desperes !
