Ne féljetek
Ismét nem volt áram Kozmán. A lábas bele fér a kályhába, na de hová tegyük a modemeket és a hűtőszekrényt?
Kozmán ma délelőtt megint elment az áram, és aki itt tölti az idejét folyamatosan, annak ez megszokott dolog. Mert az áramszünet hozzátartozik a kozmai léthez, mint a fenyők suhogása, vagy az időnkénti szarszag. Elnézést az előbbi mondatért, de évek óta megfejthetetlen, hogy mikor, miért, és honnan, de rohadt zavaró, mert rendszeresen, szinte havonta elönti a falut, ezért írtam, hogy hát hozzá tartozik.
Ma délelőtt nekifogtam egy hosszabb írásnak, és akkor pitty, szólt a sütő, hogy nyugodtan hagyjam abba, mert kicsit fújt a szél, megint öngyilkos lett egy kőris, szóval pihenő.
Ilyenkor az ember nem tehet mást, már nem káromkodik, sétál egyet. Barna bácsinál megissza az ilyenkor szokásos potya pálinkákat, és bízik abban, hogy mire visszatér, majd javul a helyzet. Mert vannak önkéntesek, akik ilyenkor az ember helyett intézkednek, és ez jó. A sorok írója egyszer próbálta, de amikor az ügyeletes kisasszony állandóan az ügyfél azonosítót kérte, feladta. Anyád, minden adatom ott az orrod előtt a gépben, ne szívass, szóval maradt a séta.
De az áram rohadtul nem akart visszajönni, és délutánra beköszöntött az éhség, mert a 100 kiló enni kívánt, és rohadtul nem érdekli, hogy hát nincs amin a hűtőből kivett, egyébként isteni kókuszos csirkemellet meg lehessen melegíteni. Hidegen meg a p@na sem jó, mint tudjuk, szóval csendes várakozás. Hátha.
Namost aki áprilisban látta meg a napvilágot, szóval rohadt nagy kos, meg az aszcendense bika, az egy idő után piszok éhes lesz, és dúvadként az éhségtől elindul.
Mivel megrögzött bigott ateista, aki azért néha átnéz a másik oldalra is, a szenvedő lelke egyszer csak valami égi jelet kapott, ami így hangzott:
Bízzatok; én vagyok, ne féljetek! (Máté 14:27)
Úgyhogy ne legyetek bátortalanok, bátorak legyetek!
Ilyenkor nincs mit tenni, a sorok írója elfelejtette félelmeit, és bátorságot öntött belé egy nálánál is bölcsebb ember bíztatása, így nekifogott.
Kerestem egy olyan edényt, aminek nem árt a tűz. A cserépkályha parazsát kicsit megpiszkáltam, hogy kapjon egy kis levegőt, izzon a parázs, legyen meleg rendesen. Amikor már jónak gondoltam a tüzemet, ment a parázsra az edény, amiben a kókuszos csirkemell ragut és a basmati rizst természetesen összekevertem, mert úgyis egy helyre megy, szóval mindegy neki.
Izgatottan vártam, mi lesz ebből, de semmi különös nem történt, a kaja szépen átmelegedett, a szélén a rizs kicsit pirult. Azért, hogy ne égjen oda az ebédem, pár percenként megkevertem, majd hagytam tovább melegedni a dolgot. Nem kellett több mint kb 10 perc, és úgy éreztem, hogy ennyi elég. Egy mélytányérba kiöntve azonnal nekiláttam falni.
És amiért leírtam mindezt az az, hogy annak a drága embernek igaza lett, legyetek bátorak, és próbáljatok elszakadni a megszokottaktól, mert tényleg új csodákat lehet felfedezni.
Az ebédem kapott egy kis füstös ízt, a rizs a szélein kicsit megpirult, és ettől még finomabb lett minden.
És a nyomorult áramszünetet is kicseleztem, gondoltam. De a Gondviselő azért odaszúrt, mert amikor asztalhoz ültem, a sütőm megint pittyogott, hogy hát visszajött az áram.
Anyád, mondtam magamban de jó szívvel, mert megint gazdagabb lettem, és hát erről szól a kozmai lét.
Meg hát arról is, hogy tényleg bátornak kell lenni, még ha ezért olykor megmosolyogják az embert. De ahogy egy régi dakota közmondás tartja: Soha ne azt nézd mit mond, hanem azt, aki mondja.
