Az ukrán üzenet
A férfi, a mai napra szóló munkája végeztével kényelmesen dőlt hátra kedvenc foteljában. Amit kellett levágott, feldarabolt, elhordott, eltalicskázott, szóval rend és fegyelem honolt a kertben, a vidéki házában, ahol az idejét töltötte.
Talált a pincéjében egy régi palackot, amire már nem emlékezett, de oka volt, hogy ott maradt. Kíváncsian nyitotta az üveget, töltött magának, és a félig telt poharat, a fotel melletti kisasztalra, maga mellé tette. Ivott egy húzós kortyot, ahogy azt kell, nem pipiskedve, hanem szomjas férfi módra, és azonnal vágott egy hatalmas grimaszt is. Az idő, mint már annyiszor, megint megcsúfolta. Egyszer olvasta valahol, hogy nem a pestis, nem a covid, hanem az idő a legnagyobb ellenségünk, és ez a borra is igaz. Megöregedett, kifakult, elmúlt a szépsége, ahogy a férfinek is, amikor reggelente a tükörbe nézett. De egy dolog mindig megvigasztalta. Hogy az idő, ami elmúlt, az tele van olyan dolgokkal, amire jó visszaemlékezni. A rosszakkal meg nem kell foglalkozni, azt majd ugyanez az idő elkoptatja.
Bekapcsolta a tévé készüléket és az arcába kapta a legdurvább valóságot.Tovább lépett a távirányítóval egy másik csatornára, de ott is a tankok és a harckocsik jöttek szembe. Hiába lépkedett egyre-másra, mindenhol utolérte a valóság. A világ megbolondult.
Egy ország lángokban állt, mert egy másik ország meggyújtotta ezeket a lángokat, és nincs aki eloltsa. Sokan sokféleképp próbálják oltani, de mindhiába. A gyűlölet és gonoszság lángjait csak a szeretet, a megértés és elfogadás ereje fékezheti, gondolta, és kikapcsolta a készüléket.
De ettől még nem lett jobb, mert az elöregedett bortól, meg az arcába kapott borzalmaktól előjöttek az emlékek. A saját emlékei abból az országból, amelyet most lángra gyújtottak. Sok évvel ezelőtt, talán harmincat is számolt, járt abban az országban, mert dolga volt ott. Az ember oda utazik ahol dolga van, mondta egyszer egy bölcs ember, és nem megy oda ahol nincs. Itt az volt a dolog, hogy egy olyan gyógyszert gyártassanak, ami megmenti azokat a gyerekeket, akik egy atomreaktor hibájából megfertőződtek, és az életükért küzdöttek. Ez a gyógyszer segített, ennek a gyógyszernek a titkát vitte a férfi ebbe az országba. Persze nem egyedül, hanem másokkal, azokkal a kollégáival, akik nélkül ez a csoda nem jöhetett volna létre.
Az egyik este a nagyon szerény, de tiszta szállodai szobája ajtaján halkan kopogtak. A férfi csodálkozott, mert nem várt vendéget, hiszen ebben az országban senkit nem ismert, és ki a fene kopogna be hozzá későn este. Ajtót nyitott, és meglepődve látta, hogy egy fiatal, megszeppent nő áll az ajtóban. A nő halkan, megilletődötten beszélt hozzá, de egy szót sem értett ebből, így udvariasan hellyel kínálta, és zavartan hallgatott.
A nő folyamatosan, nyugodtan beszélt az ország nyelvén, ami most lángokban áll, és amiből a férfi egy szót sem értett. Egy idő után elővette az általa ismert nyelvek egyikét, és próbálta a még mindig megszeppent nőt megnyugtatni. Néhány próbálkozás után megtalálták a közös nyelvet, és a testbeszéddel kiegészítve egy bizarr történet szereplőivé váltak.
A férfi országa által nyújtott ajándék, ez a csodagyógyszer életeket mentett meg, és ha ebben a városban sikerül előállítani, további ezrek életét menti meg a szenvedéstől. A város, és az itten gyógyszergyár úgy gondolta, hogy hálájuk jeleként, az ajándékért cserébe küldik ezt a fiatal lányt a csodagyógyszer elhozóinak, ajándékul. Használják kényük-kedvükre, mert nincs másuk, nem tudnak mit nyújtani, csak egy ártatlan áldozatot a sok ezer gyermek életéért cserébe.
A férfi döbbenten hallgatta a fiatal nőt és nagyon nehezen, de megnyugtatta, hogy nem kíván élni ezzel a lehetőséggel. Családja van, kis gyermekei meg tartása, és elvei, amelyek erősebbek, mint egy alkalmi lehetőség. A férfi, hogy a szándékát megerősítse, elővette az előre bekészített, az ilyen nem várt esetekre szóló ajándékokat, és sorban a nő elé tette. Ez hatott. A zöld alma szappan, a téliszalámi rúd és a lépegetős whisky megtette a hatását.
A fiatal nő tágra nyílt szemmel nézte az ajándékokat, mert az ő országában ezek kincsnek számítottak. Mohón szagolgatta a szappant, mint egy almát harapta a szalámit és pohár nélkül, üvegből itta a whiskyt.
Amikor már a fél üveg elfogyott, és a szalámiból sem maradt sok, a fiatal nő egy hosszú monológba kezdett. A férfi az együtt töltött idő és a közös jelbeszéd alapján megfejtette az üzenetet, ami arról szólt, hogy kérlek vigyél magaddal innen, mert itt nem jó élni, mi itt előbb utóbb elpusztulunk a szegénységtől, a kilátástalanságtól, és persze az alkoholtól. Kérlek, vigyél magaddal.
A férfi a kilátástalanság szót értette meg legelőször, mert a nő a két kezével eltakarta az arcát és zokogni kezdett. Ez pedig az, a kilátástalanság legbiztosabb jele, amikor már nincsenek szavak, nincs más eszköz, csak a könnyek.
Mikor mész haza, kérdezte a nő. A férfinak másnap reggel kellett a szálloda előtt álló kocsiba szállnia, hogy a repülőtérre vigyék, mert a kitűzött feladatot már elvégezték.
Holnap reggel megyek, válaszolta.
A nő sokáig hallgatott, majd halkan, szomorúan megismételte, Kérlek, vigyél magaddal, reggel ott foglak várni, mondta, majd sírva felállt és kiszaladt a szobából.
A férfi másnap reggel, kollégáival együtt beült a szálloda előtt várakozó autóba, és elindultak a repülőtér felé. Amikor a férfi visszanézett a kocsi ablakából, még látta, hogy a szálloda előtti parkolóban egy fiatal nő, két hatalmas bőröndön ül, és könnyes szemmel nézi a távolódó fekete autót.
A férfi kortyolt a megöregedett, és ünnepi alkalomra félretett borából, de nem lett jobb. Se a bor nem ízlett, sem az emlék nem vidította fel. Már ott tartott, hogy kiönti a maradékot a lefolyóba, és épp felállt kedvenc foteljából, amikor csörgött a telefonja. A fia volt, akivel igen ritkán szokott beszélni, ezért érdeklődve vette fel a készüléket.
Szia Fater, kaptam egy üzenetet, de szerintem ez nem nekem szól, hanem neked. Biztos valamelyik nőd lehet, röhögött a gyerek, mindjárt átküldöm viberen, mondta, majd szakította a vonalat.
A férfi döbbenten nézte az okosnak mondott telefonját, amin ez az üzenet jelent meg:
Шановний Петре, ми тут, на угорському кордоні, будь ласка, допоможіть
A férfi elsápadt, amikor a telefon kijelzőjére nézett, ez túl sok volt mára. A Gondviselő elég hamar gondoskodott arról, hogy az emlékei, meg a telefonja, meg az élet egyszerre vágja pofán.
De harminc év után, hogyan talált rá az emlék, kérdezte magától, de a válasz is azonnal jött. A nevét egész Európában csak ketten viselték, ő, meg a fia. Amióta internet létezik, rendszeresen próbálta a rokonait, a hasonló néven élőket megkeresni, de a saját nevét soha nem találta. Így a régi emléknek sem volt nehéz dolga, ha ismeri a közösségi hálókat, és a jelek szerint ismeri.
Bár a férfi egyetlen social media felületen sem volt jelen, a fia viszont szinte mindenhol. Facebook, Twitter, Instagram, Tik-Tok és a fene tudja még hány helyen, de ott virított.
A férfi nézte a telefont és próbált okos lenni, de az most nem sikerült. És a telefon most ismét pittyogott, és a férfi újabb üzenetet kapott:
Шановний Петре, допоможіть будь ласка! Будь ласка, допоможіть, бо у нас немає іншого шансу.
- Az ukrán mondatok megértéséhez célszerű a Google fordító program használata
