Megemlékezés a kápolnapusztai tragédiára
A Vérteserdő Zrt. és Gánt Község Önkormányzata 2024. március 16-án, szombaton, pontosan a tragédia évfordulójának napján, megemlékező ünnepséget szervezett az egykori Kápolnapuszta temetőjében, az 1945. március 16-án, kegyetlenül legyilkolt férfilakosság emlékére.
Ünnepi beszédeket, megemlékezőket mondtak:
– Krausz János, Gánt község polgármestere
– Dr. Vécsei László, Csákberény polgármestere és az Erdészek a Vértes Értékeiért egyesület elnöke
– Szebenyi István a Had- és Kultúrtörténeti egyesület elnöke.
A Vérteserdő Zrt. által felújított kerítéssel körbevett temetőben az elhunytakért imát mondott Spányi Antal megyés püspök. Az ünnepi beszédek után koszorúzás következett, amelyen a vérteskozmaiak is aktívan részt vettek.
A megemlékezésen közreműködött a Gánti Német Nemzetiségi Dalkör és szaxofonon Rádl Péter.
Képgaléria
A kápolnapusztai tragédia
Az 1790-es években a faluban 16 ház állt, a hívek száma pedig 101 fő volt. 1930-ban a falu létszáma 62 fő volt, többségében sváb nemzetiségű lakosokkal. Kápolna sorsa 1945 március 15-én megpecsételődött.
A faluban zömmel sváb család élt. 1944 őszétől az erdőben orosz felderítők jelentek meg, akik a Vértes alatt húzódó síkságon a német és magyar hadműveleteket távcsővel figyelték. Búvóhelyként elfoglaltak egy vadászházat és elhajtottak egy borjút.
Az állat gazdája a nyomokat követve rátalált a rejtekhelyre, ahonnan négy férfi és egy rádiós nő elmenekült, de a szovjet parancsnokot elfogták és a németekhez szállították kihallgatásra. A férfinak innen sikerült megszöknie és átjutott a Csákvártól nyugatra húzódó frontvonalon a szovjet alakulatokhoz.
Később az ő utasítására keresték a feltételezett árulókat és idősebb Právetz Antalt, aki a csendőröket elvezette a búvóhelyre. A településen megjelent a 2. ukrán font felderítő zászlóalja és a visszaemlékezők szerint minden 15 év feletti férfit agyonlőttek.
A háború után a falu teljesen elnéptelenedett, az 50-es években az ott maradt 4-5 család Gántra vagy a szomszédos községekbe költözött. A településnek végül már csak egy lakója maradt, aki 1980-ban meghalt.
