Tükör – vagyis ki fogja elvinni a suhángokat?
Érdekes falu Vérteskozma, mert hát mindig van valami esemény, vagy jelenség, ami azt igazolja, hogy nagyon nem vagyunk egyformák, hogy nagyon nem egységes a közösség, sem világnézetben, sem értékrendben, sem igazán semmiben, még akkor is, ha olykor valakik azt hangoztatják, hogy itt mindenki kozmai, ezért mindenki ehhez a nyájhoz tartozik.
Ahogy azt megírtuk, villanyoszlop csere volt a faluban, 2024. január 26-án. Az EON munkatársai azt korrekt módon elvégezték, és a villanyoszlop tövében nőtt suhángokat kivágva, azt a helyszínen hagyták, mert nem az EON feladata azt onnan eltávolítani.
A kivágott suhángok jelenleg, a cikk megírásának napján, május 2-án is ott vannak. A két szomszédos telek utcai határán.
Január óta már többször volt ezen a területen fűnyírás, mindkét telek tulajdonosának fűnyíró gépe szépen kikerülte a már száraz ágkupacot.
Várták, és a mai napig várják, hogy az majd onnan elkerül. Feloldódik, szublimál, vagy a Jézuska elviszi karácsonyfának, vagy bármi, csak ne mi tegyünk ezért valamit, mert hát nem a mi dolgunk.
Nem folytatom, az előző cikkben részletesen kifejtettem, hogy az ingatlan határa és az úttest közötti terület gondozása kinek a feladata.
Csak az alábbi kérdéseket teszem fel:
1. Kinek a feladata lenne a kivágott susnyások eltávolítása?
2. Kit nem zavar, hogy január óta ez a pár kivágott fa ott hever?
3. Vannak-e még községvédők, akik a faluképért küzdenek még mindig oly szorgalommal, hogy abba is beleszólnának milyen legyen az épülő házunk cserepe, esetleg a tornác tetejének dőlése?
4. Van-e a faluban olyan ember, akit már tényleg zavar ez a buta közöny, és magára vállalja a susnyák eltávolításának feladatát?
5. Hol vannak a falu rendjéért és tisztaságáért aggódó, olykor a polgármestert is felkereső lakosok ilyenkor?
6. Vagy várjuk meg megint Barna bácsit, aki a 86 évével majd felsétál, és eltünteti ezt a csúfságot? De aláírásokat is lehetne gyűjteni…
Aki tudja a választ, kérem jelentkezzen nálam. Még van egy jó üveg whiskym, amit szívesen megosztanék vele.
A végére megint egy dakota, de lehet, hogy régi szovjet közmondás: