Világhírű lett Roxy, Vérteskozma rókája
Megjelent a Nikon falinaptár, benne a világ legfotogénebb rókája, a Kozmai Roxy!
Szeptemberben az Index.hu “Az ország legfotogénebb rókája” címmel publikált galériát Roxyról. Azóta a kozmai nőstény fotói járják a világot és így ismertetik a rókák rejtett viselkedését, és próbálják az emberekkel megszerettetni ezt a méltatlanul kártevőnek nevezett állatot. Most Roxy egy szinttel feljebb lépett!
A legfrissebb hír, hogy a vérteskozmai Roxy bekerült a Nikon cég 2022-es fali naptárába, így a világ minden Nikon-irodájában, fotó-kereskedőnél, kiemelt partnernél, fotósnál fog farkasszemet nézni a februári napokat lapozgatókkal, ezzel jogosan követelve magának a “Világ legfotogénebb rókája” titulust.
A naptárban nincs említve kis településünk, így csak magát a fajt és a fotográfiát ünnepli a megjelenés, és büszkeséget jelent az országunknak, mert 30 éve nem volt ilyen, mondta Huller Gyula a Nikon Magyarország ügyvezetője.
A háttértörténetet, egy másik megjelenésből idézzük:
“Roxy, a fiatal róka-lány (illetve ma már anya) alkonyat után jelenik meg a faluban, másfél órás köröket ró, több alkalommal is felbukkan egy-egy udvarban. Radisics Milán lassan egy éve szinte minden éjjel figyeli, és dokumentálja a viselkedését. Mint mondja, Roxy mindig meg tudja lepni, mindig új arcát mutatja, neki pedig rengeteg technikai, elméleti és fizikai feladatot kellett megoldania, hogy a róka megnyilvánulásait a legmagasabb szinten örökíthesse meg.” – írja Ifj. Vitray Tamás a most nyomdában forgó National Geographic 2022 januári számában.