A belga csoki, amely még mindig rohadt keserű
Gém szett… mindkét egyenlő. Csoki két játszma között.
A férfi már nagyon várta a tavaszt, mert elege volt a nyúlós-nyálas téli időből, ami egyáltalán nem akart az a szép, roppanó havas, meseszerű, télapós lenni, mint amilyennek gyerekkorában szerette. Várta, hogy végre ő is elmehessen a Külkerparkba, ahova a felesége is járt, de ő télen is, a fedett uszodába, állítólag, bár néha száraz volt a törölközője amikor hazaért.
A férfit ez zavarta, hisz minden férfit zavarna az úszásból hazatérő száraz törölköző, de úgy gondolta, ha az asszony ettől boldog, hát legyen. Mert szerette a feleségét, és sajnálta, hogy az asszonynak télen is uszodába kell járnia ahhoz, hogy boldog legyen. De az élet ezt dobta, nem volt mit tenni.
Május elején, amikor már a teniszpálya is javában működött, összeszedte magát, fogta a felszerelését, és végre kimozdult a téli tespedtségéből. Lassan bekanyarodott az erdei útra, ami az alsó, csak a benfenntesek által ismert parkolóba vezetett, mert ott mindig akadt hely, még a legsűrűbb időszakokban is. Az öltözőket nem használta, már otthon felöltözött megszokott szerelésébe, csak egy tiszta trikót tett a táskájába, hogy azért mégis, ne az agyon izzadt pólóban vezessen haza.
Mindhárom pálya foglalt volt, de őt ez nem érdekelte, mert neki más volt a tenisz, mást jelentett, mint a többieknek, akik ezt a sportot választották. Maga sem értette, miért alakult ki benne ez a fajta viselkedés, de azért olykor kereste az okát. Talán egy könyv, kamaszkora egyik meghatározó írása lehetett a kiváltó ok, amelyben végre magára ismert, és örömmel fedezte fel, hogy igen, létezik ilyen, hogy más is olyan mint ő, és akkor ez így rendben is volt.
Samuel Beckett: Murphy című könyvében a főhős egy elmegyógyintézet, pontosabban egy bolondok házában, a Malasztos Magdaléna Mélakórházban lett önkéntes ápoló, és gyakran sakkozott egy ottani ápolttal, Endon úrral, akit különösen kedvelt. Amikor a sokadik lépés után a sakkbábuk visszakerültek az eredeti kiindulási helyzetbe, meglepődve kérdezte a vele szemben ülő beteget, hogy hát miért? Miért nem akar győzni? Endon úr ekkor rávilágított az igazságra, amit a férfi már gyermekkora óta érzett a lekében, sőt minden porcikájában, és olykor valami furcsa szégyenérzet fogta el emiatt, szóval, hogy én nem győzni akarok, hanem játszani. A győzelem, egy múló pillanat, a játék meg hosszan tartó élmény. Minél tovább tart, annál nagyobb örömöt okoz, hát ezért.
Ezek a mondatok persze nem így hangzottak el a könyvben, de a férfinak ez nem számított, csak a lényeg, ami átjött, és ez ragadt meg az emlékeiben. Ezért hagyta faképnél minden teniszpartnere, akivel játszani kezdett, mert nem győzni akart, nem ütött ászokat, pedig tudott, hanem a hosszú labdameneteket szerette. A játékot, a nyesett fonákokat, vagy a pontosan helyezett tenyereseket, de mindig csak úgy, és csak akkorát, hogy a partnere azért vissza tudja ütni. Sosem értette, mi abban a jó, hogy valaki ászt üt, és megint egy ászt, meg még egyet és akkor vége is a játszmának. Akkor mi a frásznak jönnek ide, ha csak ennyi nekik a tenisz, ezt nem értette. A barátai meg őt nem értették, mi a frászért nem akar rendes labdákat adni, mi a frászért pötyög, hülye kis köcsög, és végül mindegyik otthagyta.
Na ekkor választotta a pályák végén lévő betonfalat, mert a fal volt az ideális ellenfele. Akkor és akkorákat ütött, és pont oda, ahova akart. Kezdetben hosszú tenyeresekkel kezdett, és amikor már bemelegedett, rövidítette az ütéstávot, és egyre gyorsabban, egyre keményebben támadta a falat, míg a térdei fel nem mondták a szolgálatot. Boldog volt ilyenkor, hiszen majd fél órákat tudott úgy ütögetni, hogy a labda nem esett ki a játékból. Neki ez volt a tenisz, és ehhez nem kellett partner, aki állandóan csak legyőzni akarta.
Az egyik ilyen alkalommal, amikor már kellően elmerült a játékban, egy női hang megszólította:
–Beszállhatok?
A férfi ekkor ijedtében az égbe vágta a labdát, és meglepetten fordult a pálya szélén lévő padon ülő nő felé. Hirtelen nem tudta mit válaszoljon, mert csak a nőt bámulta, a sugárzóan kék szemeit, a rövid szőke haját, a gyönyörű ápolt kezeit, és a sportos, vonzó alakot. Zavarában csak bólintott, és elindult felszedni az égbeütött labdáját. A nő hozott magával sajátot, és néhány perc bemelegítés után elkezdtek játszani.
A férfi arra számított, hogy majd a nő is a szokásos módon nyerni akar, de nem. A nő felvette a játék ritmusát, és ő is csak akkorát, és oda ütött, hogy a férfi játékban maradjon.
Talán 10 perc játék után a nő elköszönt.
–Jó volt játszani Magával, mikor jön legközelebb? – kérdezte
–Minden szerdán és pénteken itt vagyok, ha gondolja, – válaszolt a férfi.
Attól kezdve a nő minden szerdán és pénteken megjelent. Játszottak talán tíz percet, majd ment a dolgára. Nem ment úszni, nem ment az öltözőbe, hanem azonnal a lenti parkolót választotta, és a sárga kis Hondájába ülve elviharzott.
Már június elején járt az idő, amikor a férfi szokásos módon beállt megszokott lenti helyére, egy hatalmas fa árnyékába. A csomagtartóból kivette az ütőjét és indult a bejárat felé, amikor megpillantotta a kocsi mellett a nőt. Ott állt, és a férfit várta. A férfi ráköszönt és indult volna tovább, amikor a nő odalépett hozzá, egészen közel, szinte összeért az arcuk, és halkan, nagyon halkan megszólalt:
–Tenisz helyett volna kedve lefeküdni velem?
A férfi meglepődött, de egy pillanat alatt átfutott az agyán az a százegyféle ellenérv, hogy miért ne mondjon nemet. Nem az élete filmje pergett le a szeme előtt, hanem a házasságában elszenvedett megalázások összessége, így kissé megkésve, de válaszolt,
–Persze, miért ne.
–Akkor kövessen, válaszolta a nő, majd beült a kisautójába és lassan elindult a város irányába, a Budakeszi úton lefelé.
Pár perc múlva befordult balra az egyik kis utcába, majd megállt egy kétszintes kertes ház előtt. A férfi követte a nőt, bár halvány fogalma sem volt, hogy ez a játszma hogyan fog végződni, de ekkor igazából ez nem is érdekelte. A nőnek kulcsa volt a házhoz, nyitotta a bejárati ajtót, megvárta míg a meglepett férfi is belép, majd gondosan magukra is zárta a házat.
A nő látta a férfi zavarát és ijedségét, ezért magához vette az irányítást, és ellenkezést nem tűrő módon vezette a férfit először a hálószobába, majd a testén keresztül a gyönyörök birodalmába.
A férfit ismét meglepte az a határozottság, és persze az a düh, ahogy a nő szeretkezett. Mintha dühös lett volna rá, mintha haragudott volna azért, hogy miért csak most, és miért csak ennyi, szóval a nő nem kímélte. Körmeivel hatalmas csíkokat húzott a férfi hátán, és a száját is oly hevesen megharapta, hogy a férfi fájdalmában felszisszent. De ez a nőt még jobban feldühítette. Így küzdöttek egymással több mint egy órát, míg a nő a számtalan orgazmusa után elfáradt, pontosabban elégedett lett az eredménnyel. Elcsitult, és beszüntette ezt a fergeteges rohamot. Percekig feküdtek egymás mellett szótlanul, mert ilyenkor a beszéd csak ártani tud, és ezt a férfi már előző életében megtapasztalta. Mert ilyenkor egy nő fejében egész más gondolatok kavarognak, mint egy jóllakott férfiéban, és egy rossz mondat, egy rosszul indult gondolat, porrá zúzhatja azt a csodát, amit az elmúlt több mint egy óra alatt felépítettek. Szóval ilyenkor jobb a csend, és az okos hallgatás.
A nő előbb tért magához, felkelt, és az üveges vitrinhez ment, ahol egy kristálypoharat meg egy sötétbarna, négyszögletes üveget vett magához, amin a Cointreau felirat díszelgett. Töltött magának, a férfit nem kérdezte, mert ilyen italt a férfiak nem isznak, gondolta magában, és ebben igaza volt. Az üveg mellé egy doboz belga csokit is kitett, hátha majd megkívánják azt is.
Amikor az első pohárral végzett, töltött ismét, majd az ágyban felülve, a pohárral a kezében, a még mindig szédült férfihez fordult.
–Először is köszönöm, rég volt részem ilyen fogadtatásban. Talán egyetemista koromban, a Zamárdi kempingben, ahol három napig csak esett és esett, így nem tudtunk mást csinálni, csak ezt, amit most mi is elkövettünk. Szóval jó volt, volt három kicsi, meg két nagy ziccenésem, most azt hiszem rendben vagyok.
–Talán most már illene bemutatkoznom is, mert megérdemled. Nóra vagyok, van egy férjem és egy kamasz lányom, Dorci is, de őt kihagynám a továbbiakból.
–Ne ijedj meg, ez nem a mi lakásunk. A barátnőm elnyert egy két éves ösztöndíjat, most Stockholmban képezi magát. Én vállaltam, hogy etetem a halait, meg öntözöm a növényeit, és persze vigyázok a lakásra míg kint van, szóval nyugi, itt biztonságban vagyunk.
–Szóval kezdem az elején, mielőtt hamis képet alkotnál rólam. Nem vagyok nimfomániás őrült, és unatkozó háziasszony sem. Okom volt rá, hogy megtaláljalak, és ebbe a tényleg furcsa helyzetbe hozzalak, de megmagyarázom.
–A férjem sokáig egy menő külker cégnél dolgozott, majd amikor már megunta, egy barátjával elhatározták, hogy rámennek a különleges, egzotikus minőségi csokikra. Felkutatják, beszerzik és itthon terítik ezeket a méregdrága szarokat, mert hát nekem azok. Perutól Madagaszkárig elmentek mindenhová, megnézték miből, mit és hogyan készítenek, majd beindították az üzletet. Azért, hogy forgalom is legyen, megszerezték egy csomó svájci és belga csokoládé forgalmazásának is a jogát, így nálunk a gardróbban nem piás üvegek, hanem belga csokoládék sorakoznak.
–Sokáig nem vettem észre, mert igazából nem érdekelt, de egyszer takarítás közben feltűnt, hogy fogy a készlet, hogy a múlt héten több volt a doboz, mint most, és akkor elkezdtem figyelni. És tényleg, egyre csak fogyott és fogyott, és amikor már a férjemnek is feltűnt a dolog, gyorsan pótolta.
–Pár hónappal ezelőtt anyámékhoz mentünk látogatóba, de tankolni kellett, ezért útközben megálltunk a pasaréti Shell kútnál. Amíg ő bent fizetett, megszólalt a telefonja, és egy női név jelent meg a kijelzőn. Nem vettem fel, mert nem érdekelt, de ezután pittyegett az sms, és arra már kiváncsi lettem.
–Kinyitottam a telefonját, mert ez az okostojás a lánya születési dátumát választotta pinkódnak, szóval nem volt nehéz bejutnom, de amit ott olvastam, az ledöbbentett. Nem vagyok egy szégyenlős, de elpirultam azokon a mondatokon. Mint az éretlen kamasz lányok, amikor először látnak péniszt és örömködnek. Szörnyű, infantilis és disznó szöveget kapott a drága férjem. És aznap ez volt a tizenkettedik ilyen sms.
–Tovább mentem, és kinyitottam a fényképek dossziét. Nem folytatom, mert gusztustalan, szóval amit a kamaszfiúk fényképeznek, amikor először látnak vaginát. Elölről, oldalról, hátulról, szóval kiakadtam.
–Nem szóltam semmit, mert minek és miért, de akkor valami eltört bennem. Nem vagyok fapina, sem álszent feminista, csak egy naiv feleség, akinek szörnyen rosszul esett ez a galádság, mert ezt annak tartottam.
–Nem sokkal később felhívott Heni barátnőm, aki egy belvárosi bankban dolgozik, hogy tegnap járt nála egy másik barátnője egy pasival, és közös számlát nyitottak nála. Azért nála, mert szerették volna a diszkrécióját, de a pasi neve meg a lakcím miatt úgy gondolta, hogy erről tudnom kell, hiszen lehet, hogy a pasi a férjem. Hát az volt. Henivel évfolyamtársak voltunk, évente egyszer találkozunk a szokásos évfolyam találkozónkon, így a férjem nem ismerte. A város meg elég kicsi ahhoz, hogy egy ekkora ballépés ki ne derüljön.
–Henitől megkaptam a barátnője elérhetőségét, így jutottam el hozzád is, mert hát a te feleséged volt. Nála landolt az a sok belga csoki, ami eltűnt a gardróbból.
–Gondolom ismered Eric Berne könyvét az Emberi játszmákat, szóval ebben a játszmában vesztésre álltam. Gyűlölök veszíteni, és gyűlölöm, ha nem tisztességes a játék. De ebben az esetben nekem is egy nem tisztességes megoldást kellett választanom, hogy legalább egálban legyek. Az elmúlt egy óra után viszont azt mondom, hogy igen, most egálban vagyunk.
–Sajnálom, hogy ezt így, és ilyen módon kellett megoldanom, de remélem helyre tudom hozni ezt a baromi kényelmetlen és számodra igen kínos szituációt, szóval van egy javaslatom.
–Te egy nagyon jó ember vagy, hetek óta figyeltelek, ahogy egyedül játszol és nem értettem, miért. Aztán Heni is mondott rólad, meg a házasságodról pár dolgot, szóval ezért bátorkodtam ehhez a megoldáshoz folyamodni. Te játszani szeretsz, nem győzni. Ez szép dolog, de reménytelen. Viszont, hogy neked is jó legyen és én is tovább érezzem a győzelem ízét, mit szólnál ahhoz, ha szerdán és pénteken a betonfal helyett itt folytatnánk a mérkőzésünket. Mert megérdemled.
A férfi némán, szótlanul ült az ágyon, a nő utolsó szavait már nem hallotta, csak bambán belenyúlt a belgacsokis dobozba, és amíg a kis golyók lassan olvadozni kezdtek a szájában ugyanaz a gondolat járt a fejében, mint pár hónappal ezelőtt, hogy hogy a francba lehet ez a csoki még mindig ilyen rohadt keserű.
