A belga csoki – ami olykor nagyon keserű tud lenni
A férfi lustán, kissé álmosan kevergette reggeli kávéját, nem sietett. Csak egy rövid megbeszélése volt délelőtt, és csak késő délutánra tervezett találkozót egyik partnerével, egy elég messzi, vidéki városban, így ezzel a nyugodt semmittevéssel kezdhette a napot. Megtehette, jó állása volt, vezetői állás, kötetlen munkaidő, céges autó, persze korlátlan magánhasználattal, dupla adag étkezési hozzájárulással, amit csak kajajegyként hívott. Így emlékezett az egyetemi éveire, amikor olyan szegény és éhes volt állandóan, hogy a koleszos társaitól kunyerált kajajegyet, hogy a menzán jóllakjon az utált kelkáposzta, vagy a mégutáltabb sárgaborsó főzelékből.
A gyerekei már kamaszok voltak, önállóan mozogtak, véget ért az iskolába való taxizás, maguk jöttek-mentek, ahogy az a kamaszoknál szokás. Feleségének szintén irigylésre méltó állása volt, egy budai ügyvédi irodában volt vezető jogtanácsos, szóval kötetlen munkaidő és gyakori hómofisz. Akkoriban nem ez volt a neve, de a lényeg, hogy ő is szabadon rendelkezett az idejével.
Az asszony az utóbbi időben bevezette, hogy hetente egy, vagy két alkalommal a budai elit kedvelt uszodájában kezdi a napot, a Külkerparknak hívott gyülekező helyen, ahol a hozzá hasonló, jólszituált középkorú asszonyok töltötték munkás délelőttjüket.
A felesége ezen a reggelen is sietve összekapta az uszodai cuccait, majd egy gyors köszönés után már az ajtóból szólt vissza:
–Mikorra érsz haza, hogyan készüljek a vacsorával? – kérdezte.
–Vidéken leszek délután, későn érek haza, de majd szólok ha végeztem és indulok – válaszolta a férfi, de csak az ajtó csapódása volt a válasz.
A kávéspoharát elmosta, a konyhapultot letörölte, rend és tisztaság maradt utána, mert utálta a mosatlanul hagyott edényeket, a rendetlenséget, ami egy kamaszokkal teli lakásban gyakran előfordult. Az irodában viszonylag hamar elintézte azokat az ügyeket, amivel foglalkoznia kellett, mert a munkatársai szerencsére már önjáróak voltak, tették a dolgukat, és ez így volt rendjén.
Amikor mindennel végzett, beült szeretett autójába, ami bár céges volt, de a sajátjaként imádta. Törődött vele, vigyázott rá, nevet is adott neki, és olykor, amikor senki nem látta, megsimogatta. Hiszen az életét bízta rá amikor beleült, és ezt az autó is érezte. Jóban voltak, megkedvelték egymást, a férfi a finom vajszínű bőr belsőt, a fűthető kormányt és a feneke alatt a meleg ülést, a hatalmas erőt, amit a svéd mérnököktől kapott, a kocsi meg a törődést, azt, hogy mindig tiszta és jó illatú volt, akárhova mentek, vagy érkeztek.
Már kiért a sztrádára és nyugodt tempóban, kedvenc zenéjét, Bonamassa Drive (Live At Carnegie Hall – An Acoustic Evening) 2017 hallgatva készült fejben a délutáni találkozóra, amikor csengett a telefonja. A partnere hívta, hogy sajnálatos módon valami közbejött, és nem tudja őt fogadni, tegyék át a megbeszélést egy másik napra, elnézést.
A férfi az első benzinkútnál lehajtott a sztrádáról, ott ahol egy kellemes kávézó is működött. Kért egy kapuccsínót a helyben sütött friss croissannal, és az üvegablakon kibámulva azon gondolkodott, hogy most mi a frászt kezdjen a rászakadt szabadsággal. Valahol olvasta, talán Eric Berne egyik könyvében, hogy a mai, modern civilizáció egyik legnagyobb kihívása és problémája, hogy az ember nem tud mit kezdeni a hirtelen rászakadt szabadidővel. Mert hogy már nem kell vadászni, halászni, gyűjtögetni, a barlangot sem kell már megvédeni, szóval akkor mi a frászt csináljon a homo sapiens. És akkor kitalálta a háborúkat, de persze ennél jobb dolgokat is, mint a művészet, a sport, vagy az alkoholizmus, de igazából mindegy, a kérdés kérdés maradt mind a mai napig, mi a frászt csináljak.
A munkahelyére nem akart visszamenni, mert minek, ott a dolgok mennek a maguk útján, a Külkerparkhoz nem volt kedve, egy mozi szóba sem jöhetett, mert utálta az embereket meg a tömeget, így maradt a kaja. Állandóan éhes volt, és ahogy egy barátjától hallotta, ha jót akarsz enni, na akkor főzz magadnak. Ez ült, ehhez volt kedve, így azonnal elindult hazafelé, és útközben fejben már elkezdett főzni. Azon agyalt, mi legyen a vacsora, ami mindenkinek majd megfelel, így nemcsak neki lesz majd jó.
Amikor hazaért, a megvásárolt dolgokat kipakolta a konyhapultra. A kezét végighúzta a konyhapulton és valami olyat érzett, amit nagyon nem akart. Pedig reggel letörölte, csilivili-tisztára, ahogy mindig, de most a tenyere alatt ropogott a kristálycukor. Egy mozdulattal dühösen a mosogatóba seperte, ahol viszont ott árulkodott két kávéscsésze, egy kiskanállal.
Itt valakik kávéztak, akik cukorral isszák a kávét. A feleségem nem tesz bele cukrot, amióta ismerem, szóval itt valaki vendég járt, – kattogott tovább az agya, majd levette a szemetes billenő fedelét.
A zavar folytatódott, mert legfelül, a reggel kidobott felvágottas műanyag és üres tejesdoboz tetején egy belga csokoládés doboz virított.
A férfi döbbenten állt a felfedezett dolgok felett, és igazából nem tudta eldönteni, hogy hagyja a fenébe az egészet és inkább főzzön, vagy elinduljon egy veszélyes úton, amit a fejében motoszkáló ördög irányít, és nem biztos, hogy el akar érni ennek az útnak a végére.
Amíg ezen hezitált, kisétált a fürdőszobába, hogy főzés előtt alaposan kezet mosson, mert így szokta meg, mert az anyukája ezt verte bele a fejébe, persze más egyéb mellett. Amikor a mosdóra kitett szappanért nyúlt, az még nedves volt. Hirtelen a zuhanyfüggönyre nézett, amin friss vízcseppek gurultak lefelé a kádba, aminek alján még ott kígyózott egy vékony sugár, mintha épp most fejezte be volna valaki a fürdést. Amikor a törölközőért nyúlt, a megdöbbenése fokozódott. Bár négy törölközőt látott, hiszen négyen voltak a családban, az egyik lila volt, és nedves. A felesége reggel a sajátját becsomagolta a sporttáskájába az uszodához, szóval ez itt egy idegen darab.
Ahogy kilépett a fürdőszobából, az előszobai kisszekrényen megpillantotta a felesége sporttáskáját. Odalépett, és egy dühös mozdulattal félrehúzta a cipzárt. A táska tetején ott virított az asszony törülközője szárazon, éritetlenül, ahogy a színes fürdődressze és papucsa is.
Szóval az asszony nem volt ma úszni, és valakivel kávézott, aki cukorral issza, és utána csokoládét is majszoltak, dejó… futott végig a férfi agyán mindaz a sok információ, amit nagyon nem akart befogadni, de kikerülni már nem lehetett.
Kétségek gyötörték, mint minden olyan férfit, akinek az önbizalma sérülékeny, aki egész életében arra törekedett, hogy elfogadják, hogy másoknak okozzon örömet, és hogy vajon mindezt sikerült-e elérni. Szóval a kétség és a kisördög kínozták egész délután, és a főzésből nem lett semmi. Mindent otthagyott a konyhapulton, és inkább ivott egy, majd több pohár whiskyt, amit persze csak az ünnepnapokra tartogatott, de ez most kivétel volt. Kellett valami, hogy azt a rossz érzést, azt a fojtogató keserűséget feloldja, de persze tudjuk, hogy ahhoz az alkohol nagyon kevés.
Kis idő múlva nyílt a bejárati ajtó, és a feleség robbant be kipirult arccal, vidáman, de ez a lendület csak addig tartott, míg meg nem látta a kanapén ücsörgő, kezében poharat tartó férfit.
– Hát te már itthon vagy ? – kérdezte meglepetten.
– Nem vártalak ilyen korán, még nem is tudtam vásárolni semmit – folytatta kissé zavartan, majd kiviharzott a konyhába. A konyhapulton ott hevert a férfi által vásárolt cucc, és a mosogatóban a két kávéscsésze, meg a nyitott tetejű szemetes a csokis dobozzal. Az asszony egy pillanat alatt felmérte a helyzetet, vett egy nagy levegőt, és arcán boldog mosollyal, csacsogva fordult a férfihoz.
– Képzeld a Külkerparkban összefutottam Henivel, akinek épp akkor megjött, így az úszást kihagytuk, és felugrottunk kicsit dumcsizni, mert már rég találkoztunk. Most volt nemrég a szülinapja, ezt a finom belga csokit kapta a kolléganőitől, napok óta a táskájában cipelte, így a kávéhoz azt is megettük. Szegénynek annyira megjött, hogy rendbe kellett tennie magát a fürdőben, és adtam neki rendes betétet is, mert azt sem hozott magával, szóval nehéz napja volt, de legalább jót dumáltunk.
Az asszony, miután befejezte a történetet, fordult is ki a konyhába, hogy a férfi által hozott anyagokból valami vacsorát készítsen, és a további kérdésektől elzárkózzon. A férfi poharába kapaszkodva, bambán bámult maga elé, és próbálta felfogni az imént hallottakat.
De nagy barom vagyok. Egy rohadt kávéscsésze meg egy csokisdoboz miatt elszarom a napomat, sőt majdnem a házasságomat, Istenem, ekkora barmot – motyogta magában, és visszatette a whiskys üveget a helyére, mert az a dolgát elvégezte.
A csokis incidens hamar elfelejtődött, nem beszéltek róla többet, hiszen megvolt a történet, ki, mikor, miért, és miért pont azt tette amit tett, szóval nincs itt semmi látnivaló, az élet ment tovább. De a Gondviselő nem szereti az egyszerű megoldásokat, így a férfinek egyik nap, amikor a legkedvesebb kolléganőjének névnapja volt, eszébe jutott, hogy ezzel a belga csokival ajándékozza meg. De valahol az agya, vagy a lelke mélyén valaki úgy döntött, hogy nem egy, hanem kettő dobozzal vesz ebből az indokolatlanul rohadt drága csokoládéból. Egy a kolléganőnek, és egy a rég látott családi barátnőnek Heninek, mert az megérdemli.
Hazafelé menet, egy kis kerülővel, ahhoz a bankhoz kanyarodott, ahol Heni dolgozott. Ő is vezető volt, így nem a front pultnál fogadta az ügyfeleket, hanem egy üvegfallal elkerített, ízléses kis irodában ült. Amikor a férfi belépett a bankba, nem kellett sokáig keresnie a barátnőt, az üvegfalon át látszott, ahogy a képernyőt nézve teszi a dolgát, ahogy azt egy bankos vezetőnek tennie kell. A férfi odalépett az üvegfalhoz, bekopogott, és belépett a meglepett barátnőhöz.
– Hát te mit keresel erre ? – kérdezte a nő.
– Itt jártam a szomszédban és mivel most volt a születésnapod, gondoltam benézek, és én is felköszöntelek, meg hogy pótoljam az elfogyasztott édességet – mondta zavartan a férfi.
A nő kissé furcsán, mosolyogva fogadta a kedves szavakat, majd halkan, hogy mások ne hallják ezt mondta.
– Kedves dolog tőled, de nekem nyáron van a születésnapom, most meg december van. Egyébként is cukros vagyok, a kávét is cukor nélkül iszom, így én ilyen csokit nem ehetek. Viszont látom, hogy amit hoztál, ez a belga trüffel a feleséged kedvenc csokija, szerintem vidd haza neki, örülni fog, mert egy nő mindig örül, ha törődnek vele és kitalálják mi a kedvence. Egyébként mondd meg neki hogy hívjon fel, találkozzunk már, mert rég dumáltunk egy jót, biztos lenne miről beszélnünk. Na szia, nekem dolgom van, de örülök, hogy benéztél, – mondta a nő, majd a meglepett férfi kezébe adta a csokoládét, és a számítógépe felé fordult.
A férfi csak állt, nézte a kezében a dobozt, bánatában kibontotta, és amíg a finom golyókat majszolta arra gondolt, hogyan lehet ez a csoki ilyen piszok drága és ennyire keserű.
