A Pokol tüzei című előadás volt a vérteskozmai iskolában

Főoldal  |  Hírek   |  A Pokol tüzei című előadás volt a vérteskozmai iskolában

A Pokol tüzei című előadás volt a vérteskozmai iskolában

A Vérteskozma és Környéke Községvédő Egyesület szervezésében ismeretterjesztő előadás volt szombat este az iskola épületében, a falu lakói számára. 

Az előadást a vérteskozmai Boros Ferenc tartotta, aki 1991-ben részt vett az öbölháború következtében kigyulladt, dühöngve lángoló olajmezők oltásában, a magyar csapat tagjaként. A “Kuwait lángjai” című előadás során a harminc jelenlévő falubéli megismerkedett az érdekes akció részleteivel, amelyben tíz ország, 27 csapata dolgozott a  749 lángoló olajkút oltásán.

Ezt követően az iskola fehér falára vetítették Kapuvári Gábor “A pokol tüzei” dokumentumfilmjét, amelyben a Hungarian Blowout Specialist csapat, azaz a kitörésvédelmi szakemberek által működtetett Big Wind eszköz működése is látható volt, éles bevetésen. Az orosz ötleten alapuló, magyar gyártású eszközt itt lehet megtekinteni, a gyakorlat során manapság.

Az előadás után kötetlen beszélgetéssel, hozott szendvicsek és sütemények kóstolásával folytatódott az est.  A sajttál, Marika csokis golyói, Enikő kiflijei, Ági medvehagymás-vajas szendvicsei, Kati féle málnás-csokis muffinok – csak, hogy párat említsünk a sok közül – nagy sikert arattak, és megalapozták a jóízű beszélgetéseket.

PREV

A vérteskozmai Roxy megjelent a Duna-korzón

NEXT

Megemlékezés volt Kápolnapusztán, a ma már nem létező faluban - KÉPEK és VIDEÓ

    Hírlevél feliratkozás
    Szeretnék kétheti összefoglalót kapni a legfrissebb bejegyzésekből
    Kövess bennünket Facebookon
    hogy azonnal értesülj egy bejegyzés megjelenéséről