A pulóver dicsérete, avagy birkák a tűzifa helyett
Beköszöntött az ősz, végre megszűnt a fojtogató kánikula, lehet kicsit lazítani, de csak egy darabig, mert Kozmán hirtelen lesz hideg. A fenyők alatt megjelent a lucfenyvesi rizike, máris potyog a dió, hullanak a levelek, lehet megint rendet tenni a kertben, és igen, esténként be kell gyújtani, mert már hideg van. Eddig ez volt a nyár végi menetrend, szép lassan, ahogy kell, átsétáltunk az őszbe, és próbáltuk élvezni minden pillanatát, persze esténként a meleg kályha mellett.
De az idei ősz egy kicsit másként indul, tudjuk miért. Aki szerencsés, annak van elég tüzifája, aki meg nem, annak kell egy B terv, hogy ezt a telet itt Kozmán ugyanúgy élvezze, mint eddig. Sokféle terv létezik, kezdve attól, hogy bezárjuk a házat és visszamegyünk a városba, vagy elindulunk az erdőbe összeszedni a száraz ágakat, ami persze tök tilos, és elég ciki dolog, vagy beszerzünk egy ágymelegítőt valamelyik internetes oldalról, esetleg csak másnaponta rakjuk meg a kályhát, szóval mindenkinek kell egy terv erre az időszakra.
Amikor kihamuztam, felvágtam a gyújtóst, megraktam a Puska úrtól (áldott legyen a neve) tanult máglyát és sikerült elsőre begyújtani a fél éve hidegen álló cserépkályhába, magam is ezen a terven gondolkodtam.
Sok-sok évvel ezelőtt Angliában (Cornwall) dolgoztam egy ideig, ahol az ottani emberek kicsit mások, mint nálunk. Aki járt arra az tudja, hogy nemcsak azért, mert a másik oldalon vezetnek, meg melegen isszák a sört, és szörnyű ételeket esznek, meg ahogy öltözködnek, hanem azért is, mert hát nem a kelet-európai szokásrend szerint élnek, szóval ott a tél is másként telt, mint idehaza.
Amikor először moziba mentem ott decemberben, feltűnt, hogy mindenki rövid ujjú ingben ül egy olyan teremben, ahol nincs fűtés. Én télikabátban dideregve ültem végig a vetítést, és rajtam röhögött az egész mozi, mert még pulóvert sem viselt senki.
A tengerparti étterem teraszán pólóban ebédeltek, miközben én a dupla üvegfalú étterem radiátorára tapadva, pulóverben zizegve fogyasztottam a szörnyű ebédet.
Az egyik hétvégi reggelen Kozmáról ismerős zajra ébredtem, és azt hittem, hogy az esti whisky ártott meg ennyire, mert hogy zúg a fülem. De nem az zúgott, hanem a szomszédom füvet nyírt, decemberben, Cornwallban.
A sokkoló élményt pedig a mentorunk adta, aki segített az itteni üzleti és privát életben eligazodni, most azzal, hogy hétvégére meghívott engem és kolléganőmet egy délutáni teára. A vidéki háza közvetlenül a tengerparton állt, alig pár méterre az állandóan dühöngő víztől, ahol a szél nullahuszonnégyben fújt, és friss permettel borított be mindent, amit ért. Na ide érkeztünk, szépen felöltözve, ahogy vendégségbe illik. Rajtam öltöny, nyakkendő, fényes cipő, kolléganőmön magassarkú, miniszoknya, blúz és blézer. Ahogy levetettük a kabátunkat és belesüppedtünk a Viktória korabeli fotelokba, azonnal éreztük, hogy baj van. Rohadt hideg volt minden, és percek múlva már remegtünk, mert fáztunk. Vendéglátónk azonnal konyakos pohárba töltött whiskyvel kínált (hogy miért ilyen pohárból, arról majd később) szóval próbált segíteni. Nem ment. Kolléganőm pár perc után látványosan vacogott, és felhagyva az ilyenkor szokásos udvariassággal, rákérdezett hogy Why the hell is it so cold? (Mi a frászért van itt ilyen hideg?) Igazából a WTF kifejezést használta.
Vendéglátónk udvariasan elmosolyodott, magyarul jól kiröhögött minket, kelet-európai elkényeztetett alieneket (mert ott így hívják az idegen betolakodókat, akik mi is voltunk a szemükben) és egy hosszú történetet kezdett el mesélni. Ami megmaradt az az, hogy Angliában nincs sok fa, mert azt már eltüzelték az őseik, a szén égetése már ciki, az alternatív energia itt piszok drága, így maradt az utolsó lehetőség, ami viszont sok van ezen a szigeten, a birka. Na itt szaladt fel a szemöldök, és kértem még egy pohárral a kínált OBAN whiskyből, hogy megértsem, hová vezet az okfejtés.
Vendéglátónk ekkor átvezetett minket a gardrób szobába, ahol a sarokban álló, gyönyörű, szintén Viktória korabeli, háromajtós szekrényhez mentünk, melynek ajtaját kinyitva mellbe, meg orron ütött a látvány és az illat.
A szekrény hat polcán, szín és minőség szerint rendezve, pontosan 51 db gyapjú pulóver hevert, és valami mennyei illatot árasztva kápráztatott el minket. A káprázat azért volt, mert amit láttunk, a mi ízlésünk szerint szörnyűnek számított, talán a rondapulcsi kategóriába tartozott, de itt még nem ért véget a döbbenet. Az illat, az viszont nem illett ehhez a rengeteg gyapjú rondasághoz, mert az valami isteni volt. Házigazdánk azonnal mutatta is, hogy a legalsó polcon egy erre kialakított üvegedényben 2 ounce (2×30 ml) whisky, a harmadik polcon 3 db Trinidad Vigia szivar, majd a legfelső polcon 3 csomag! madagaszkári vanília rúd hevert. Ezek illata árasztotta el a hatalmas szekrényt és a benne heverő rengeteg rondapulcsit. Ekkor házigazdánk kivett két igazán vastag és gyönyörű példányt, két Fair szigeti műalkotást, és kérte, vegyük fel.
A hatás döbbenetes volt. Perceken belül éreztük, hogy valaki befűtött, a whiskynek azonnal lett hatása, kolléganőm is felengedett és azonnal elkezdett fecsegni, szóval valami megváltozott.
Amikor kicsit lenyugodtunk, akkor megkaptuk a választ is kérdéseinkre. Azért csak 51 pulcsi volt a szekrényben, mert az 52-ik épp rajta virított. Ők csak akkor fűtenek, akkor gyújtanak be a kandallóba, vagy kapcsolják be a radiátort, ha a hőmérséklet lecsökken 55 Fº, azaz 13 Cº alá. Addig inkább felvesznek egyet az eheti pulóvereikből. Ha nagyon fáznak, akkor kettőt, de Cornwallban nem fáznak az emberek, mert már megszokták.
Fűtés helyett pulcsit viselnek, mert az van, birka van, gyapjú van, abból pulcsi van, fa meg nincs. Szóval azzal élnek, amiből sok van, és ezt csinálják már évszázadok óta.
Lehet, hogy ezek az emberek furcsák, de ez a szemlélet engem meggyőzött.
Amikor visszamentem a városi lakásomba, kirámoltam a nem Viktória korabeli, hanem ikeás szekrényemet, ki a szoba közepére. Megdöbbenésemre 28 db gyapjú pulóvert találtam, talán még az ősidőkből, kamaszkoromból is maradtak rám. Pont annyian voltak, mint ahány hétig kell fűteni Kozmán. Így szinte minden héten más pulcsiban didereghetnék, de nem fogok, mert csak kettő lesz a kedvenc. Azok elég rondák a fagyoskodáshoz.
Drága anyukám levendulát, meg naftalint használt a molyok ellen, én nem. Tanulva a cornwalli példából rohadt drágán vettem két csomag vanília rudat, meg az egyik barátomtól három darab noname kubai szivart. Whiskyt meg nem teszek a szekrénybe, azt inkább majd hozzá képzelem, amikor két pulcsiban ülök a kályha mellett, előttem a hőmérőm, és nézem, mikor csökken 13 Cº alá, és csak akkor indulok a gyújtósért.
A pulóvereimnek így lesz dolguk, használnom kell őket, hogy a tüzifám kitartson tavaszig, vagy addig, amíg változik a mostani világ és ez az egész történet, meg az hogy fázunk, csak egy múló rossz emlék marad.
