Adventi megemlékezés volt a vérteskozmai templomban

Főoldal  |  Hírek   |  Adventi megemlékezés volt a vérteskozmai templomban

Adventi megemlékezés volt a vérteskozmai templomban

A vérteskozmai Szent Kozma és Damján templomban megtartották szombat délután a hagyományos Adventi megemlékezést, amely során két programmal is kedveskedtek a látogatóknak, akiket az esős idő sem tántorított el a részvételtől.

A jelenlévőket Bertalan Zsolt, a Vérteskozma és Környéke Községvédő Egyesület elnöke köszöntötte, majd következtek az előadások.

Az első részben Bárdos Borbála hegedűművész és Reé György klarinétművész, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának tagjai tartottak mini-koncertet. Zongorán kísérte őket: Reé Gellért.

Az ünnepi megemlékezés a Csákvári Összhang Kórus előadásával folytatódott, amelyet Kunstár Béláné Irénke vezet, ezzel régi vágyuk is teljesült, hogy fellépjenek a kozmai templomban.

Csákvári Összhang Kórus 

A megemlékezés után a barátkozás folytatódott a régi iskola épületében, ahol az egybegyültek karácsonyi finomságok kóstolóját tartották.

Betlehem eredeti sváb figurákból

A templomban fel lett állítva a kis betlehemi istálló kicsinyített mása, amelyben felidéződik Jézus születésének jelenete, Máriával, Józseffel, a Háromkirályokkal és a kis Jézussal. A kozmai betlehem különlegessége, hogy a gipsz szoborcsoportot az ötvenes években, a templom felújítása során találták meg a templom tornyában. Vélhetően az itt élő svábok készítették őket, így a mai napig is őrzik a kitelepített vérteskozmai lakosok emlékét.

Betlehemi szoborcsoport – Vérteskozmáról kitelepített svábok öröksége
PREV

Barna-róka tízórait kért az ajtó előtt

NEXT

Nem volt áram Vérteskozmán

    Hírlevél feliratkozás
    Szeretnék kétheti összefoglalót kapni a legfrissebb bejegyzésekből
    Kövess bennünket Facebookon
    hogy azonnal értesülj egy bejegyzés megjelenéséről