Amikor a házak Vérteskozmán kékek voltak
Kaptunk két régi felvételt a 31-es házról és kis történet is járt hozzá.
A Vérteskozma 31-es ház régi tulajdonosainak – Sipos Jánosnak és Editnek – egyik lánya, Anna küldte ezt a két régi fotót. János halálakor a család eladta a házat, de a gyerekeket és unokákat számtalan nagyszerű emlék köti a házhoz és a faluban zsongó nyári élethez.
“A szüleim az ÉS-ben megjelent cikk alapján mentek megnézni Vérteskozmát 1973 tavaszán. Emlékeim szerint Mesterházi Lajos írta, de sajnos a cikk nincs már meg. Egy jó kirándulásnak indult, de a vége annál érdekesebb lett. Minket, a gyerekeket a szüleink a falu bejáratánál hagytak, a kőkereszt környékén, hogy játsszunk, míg ők körbe néznek a faluban. Már kimerítettünk minden ötletet, órák teltek el, de a szülők még sehol sőt, esteledni is kezdett. Tesómal kezdtünk aggódni.” – emlékezik vissza az akkori eseményekre Sipos Anna.
“A szüleim soha, de soha nem akartak nyaralót venni, de Vérteskozma nagyon megfogta őket, és már a döntéssel tértek vissza, hogy vettek házat a pár órás séta során. Természetesen mi gyerekek ezen nagyon ki voltunk akadva. Nemcsak, hogy órákat vártunk, hanem, hogy a vallottakkal teljesen szembe mentek.
A Vérteskozma 31-es házat nézték ki, és a rövid kirándulás alku-tárgyalásba torkolt, amely során meg is állapodtak Schandl-ékkal.”
Később büszkén meg is mutatták a gyerekeknek a szerzeményt, de Annát nem tudta meggyőzni a látvány. Az ő szemszögéből a ház rettenetes volt: kívülről a lábazat élénk-kék, a fal világos sárgászöld, rajta türkizkék hengerelt mintával. “Nem tudtam eldönteni, mibe szerettek bele a szüleim, talán a környékbe”
A második képen jól látszik, hogy az egész hátsókert kukoricával volt beültetve, ezért az összes kukoricatövet és gyökeret ki kellett kapálni, ami nem volt egy 13 éves városi lány életének álma. A kukorica gyökereken kívül a kapálás során a másik fontos lelet a Diana sósborszeszes üvegecskék garmadája volt, amelyek évek alatt a kukoricásban landoltak.
A budi a kapubejárattal szembeni őr-pozíciót foglalta el, és nagy disznóól is volt, mindezeket fel kellett számolni.
Amit még érdemes megfigyelni, hogy a házzal szembeni domb többnyire kopasz volt, házak még nem voltak ott.
Anna elmondta, hogy a negatív hozzállása akkor változott meg végleg, amikor már a saját kisgyerekeikkel és a nagyszülőkkel nyaraltak ott szinte minden évben. A kert és az utca rengeteg ötletet inspirált, mindig történt valami.
Ma már Ocsenás-ház
A ház ma Ocsenásék tulajdona, akik gondoskodnak a házról és élvezik annak adottságait. A napokban készítettünk róla képeket, hogy szemléltessük az ötven év alatt végbement változásokat. Ebből kiderül, hogy Siposék tornáccal egészítették ki a házat, amit sokan gádornak is hívnak, és a bejárati ajtó mellett és a tiszta szobán is egy-egy ablakot is nyitottak az udvar felé. Jurcsik Károly, mint a hagyományok legfőbb őre, nagyon erős nyomást gyakorolt mindenkire, hogy autentikus legyen a háza. Ez volt az oka, amiért a korábbi egyetlen 3 szárnyú, egyáltalán nem autentikus ablakot egy későbbi felújítás során két hagyományosra cserélték. „Persze a szüleimnek is jobban tetszett így, de a nyomás azért kellett hozzá” – emlékezik Anna.
A csákvári kőművesek pedig mondták, hogy a betont pirosra „kell” festeni… -így is lett.
Pálházy Réka, Ocsenás Zoli felesége megmutatta a tornác elején őrzött emléket: két tenyérnyi felületen nem lett bevakolva a ház, így még mindig megcsodálható a kékes henger-festés minta, amilyenben eredetileg díszelgett a ház a hatvanas-hetvenes években.
