Biciklis kéktúra útvonal épül Vérteskozmán

Főoldal  |  Hírek   |  Biciklis kéktúra útvonal épül Vérteskozmán

Biciklis kéktúra útvonal épül Vérteskozmán

Exkluzív – Elsőként mutatjuk be a bicikliút és a hozzá kapcsolódó infrastruktúra látványterveit.

Több alkalommal szóba került, hogy Vérteskozmán bicikliút épül majd, de erről több információt nem lehetett kapni, és az illetékes hivatalok sem szolgáltattak az érintetteknek több részletet.

Szerkesztőségünk hetek óta keresi ezügyben a tervezőkkel és a beruházókkal a kapcsolatot és most, hogy a választások előtt vagyunk, nagyobb nyitottsággal fogadtak bennünket, így a Nemzeti Turisztikai Fejlesztési Ügynökségtől sikerült megszerezni a látványterveket, amelyeket ily módon, mi osztjuk meg elsőként a nyilvánossággal. A koncepció átfogó célja: A Pannónia Szíve térség helyi értékeken alapuló, nemzetközi szintű turisztikai célponttá fejlesztése.

Korábbi fejlesztések által generált lehetőségek között említhető számos olyan helyszín és projekt (pl. Batthyány-kastélypark rekonstrukciója, Váli vajdaház, Alcsúti arborétum fejlesztése, Váli-völgyi kisvasút, Puskás Akadémia Pancho Aréna, Szent László-patak vízügyi rekonstrukciója, stb.), amely a közelmúltban figyelmet kapott, azonban további fejlesztésükben és turisztikai hasznosításukban további jelentős potenciál rejlik.

A cél elérése által megvalósul a helyi lehetőségekre építő, ám országos és nemzetközi érdeklődést kiváltó látványosságok, programok és attrakciók továbbfejlesztése, az azonosított és láthatóvá tett értékek hálózattá vagy csomaggá szervezése a méretgazdaságosság elvének figyelembevételével. Így kerül kialakításra Vérteskozmán és a Fáni-völgyben a biciklis Kéktúra útvonal, alagúttal és viadukttal.

Lássuk egyenként a terveket!

Biciklis kéktúra útvonal

Régóta tervezték, hogy biciklis hálózat kösse össze az ország régióit, és azok kiemelkedő pontjait, így a gyalogos kék túrához hasonlóan egy biciklis kéktúra is létrejöjjön. A Balatoni körút már kész, fejlesztik a Velencei szakaszt, a minket érintő kék-vonal pedig az MkR-44 -es munkaszámú Vértes-kör lesz. A túra Tatáról indul, majd Várgesztesen keresztül érkezik Vérteskozmára, ahonnan a Fáni-völgyön át, rövidített de nagyon látványos útvonalon halad majd Szár felé, összekötve az egykori német falvakat. A Bicskei Kistérségi Regionális Fejlesztési program keretein belül, egészen a Bicskei halastavakig megy el, ahol a fejlesztés első üteme végződik, amely később tovább halad Etyekig.

Az aszfalt úttól elkülönítve, az árok szélén fog haladni a kétirányú, kékre festett bicliút

Vérteskozmán a bicikliutat nem az aszfaltra festik, hanem kétirányú, a holland sztenderdeknek megfelelő, kifejezetten kerékpárút épül, amelyen nem csak biciklikkel lehet zajmentesen közlekedni, de az elektromos roller kerekei sem akadnak meg. A látványterv szerint, és ahogyan a nevében is benne van, a kék színre festett pályát a Közút 510-es telkére építik, az árok és a házak közötti füves területre, így azonos távolságra lesz a mindkét oldalon található házaktól. A gyalogos, az autós és a biciklis forgalmat így elválasztják majd egymástól. A beruházó azzal is számolt, hogy a falu azon oldalán található házak tulajdonosainak ez a terv nem fog tetszeni, de elmondták, hogy abban bíznak, hogy ezt a kis kellemetlenséget a kisebb fűnyírási terület fogja kompenzálni a közeli telkek birtokosainál.

Bringa bérlés konténerekből

A falu közepén található Millenniumi szobornál lesz majd a Kéktúra Kozmai Megállója, a térképen Millenniumi Bicikli-állomásként jelölik. Itt tudnak majd felfrissülni a biciklisek, illetve a kerékpár nélkül érkezők itt tudnak majd bérelni korabeli, német típusú biciklit, vagy a már említett elektromos rollert. Erre a célra két mobil öko-konténert fognak kihelyezni. Első hallásra azt gondolhatjuk, hogy nem illenek a falu történelmi látképébe, de a konténerek a HÉSZ-ben előírt módon faburkolatot kapnak, és sötét barna és/vagy sötét zöld színre lesznek festve vízbázisú lazúrral, amely heves esőkben sem fogja szennyezni a közeli kutat. Ezek után csak másodlagos, hogy el fogják takarni a patakmenti csalánost, ezzel is javítva a falu megítélését az ideérkezők és a lakók körében egyaránt. Fontos hangsúlyozni, hogy azért is a konténerek mellett döntött az Ügynökség és a külföldi tervező, mert ideiglenesek és mobilak, hiszen csak az év legszebb és kiemelt időszakában lesznek Kozmán, ősszel a szarvasbőgés után elszállítják őket.

Napelemekkel, azaz megújuló energiával táplált konténerek
QUIKBYKE Engineered: Solar-Powering Light Electric Transportation
Merch-termékek fogják népszerűsíteni a túra útvonalat a bevétel egy részét környezetvédelmi célokra fordítják

Fáni-völgyi szakasz

Vérteskozmáról kikanyarodva az út a Fáni völgyön keresztül megy, ám itt óriási látványosságok fogadják majd a kirándulókat. Az országban egyedülálló falu jellegét kívánja  erősíteni, hogy a Fáni-völgyben alagút és függőhíd is kialakításra kerül, hogy a bicikliseknek ne kelljen olyan nagy szintkülönbséget leküzdeni. Nézzük a részleteket.

Esterházy-alagút

A térépen is látszik, hogy a Boglári-tető elejéhez érve, hogy ne kelljen nagy kerülőt építeni, egy biciklis alagút kerül kialakításra, amely túloldalán a Fáni-völgyi viadukt fogadja majd az oda érkezőket. Ezt az alpesi országokban megszokott építkezési technikát a kivitelező szakemberei TVT-nek becézik. Lefordítva: tunnel-viadukt-tunnel, azaz alagútból egyenesen a függőhídra, így az utazókat megkímélik a nagy emelkedőktől, és a nagy lejtőktől is, így a minimális szint eltérések mellett a turisták a természeti szépségekre tudnak koncentrálni. 

A hegy-vágat Esterházy-alagút nevet kapta Gróf Esterházy Móric nagybirtokosról, vadászról és miniszterelnökről, aki meghatározó személy volt a Vértes erdőgazdálkodásában és turizmusának történetében. Országos példaként szolgált azzal, hogy első nagybirtokosként nyitotta meg uradalma területét a kirándulók előtt, ezzel elősegítette a Csákvár környékén húzódó túraútvonalak fenntartását és karbantartását.

A hegy-vágat, amely Esterházy-alagút nevet kapta

Viadukt, azaz függőhíd

A Fáni-híd egy páratlan fejlesztés! Nem csak idehaza, hanem a V4 országokban sincs hasonló. Az ArchDaily tervei alapján készült híd az alagútból érkezőket fogja átvinni a fokozottan védett területen, így a családoknak lesz lehetőségük karnyújtásnyi távolságról, de érintés nélkül élvezni az érintetlen természetet. A Fáni-híd inspirációja az egyetlen hasonló építmény, amely Kínában épült, és azóta is töretlen sikernek örvend a kirándulók körében.

Az iroda vezetője elmondta, hogy ez a terv már házon belül is sok vitát váltott ki, de végül az egyediségének köszönhetően maradt az eredeti elképzelés. Még a legnagyobb természetvédők is belátták, hogy a parlagi sas fészkét felülről még ők sem látták, és ősszel bringázni a vörös cserszömörce felett olyan, amit a bringázók még nem élhettek át sehol. Arról nem is beszélve, hogy ezzel az Ügynökség, a tervezők és a Pannónia Szíve program elnyerhetik az Európai Turisztikai Tervezési Díjat, amely népszerűsíteni fogja a viaduktot a külföldiek körében, így a beruházás marketing keretét is meg tudja takarítani a beruházó.

Fáni-híd, amely összeköti a két német települést, Vérteskozmát Szárral

A beruházással a Vértesi Natúrpark az ország legjelentősebb területei közé emelkedik, a Pannónia Szíve pedig az egyik legdinamikusabban fejlődő országrésszé válik. 

A hazai (Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepció) és az uniós (Európa 2020 stratégia, valamint a Nemzeti Reform Programban rögzített vállalások) fejlesztési szükségletek és növekedési lehetőségek alapján a 2014-2020-as tervezési ciklus átfogó nemzeti fejlesztési célja a fenntartható, magas hozzá adott értékű termelésre és a foglalkoztatás bővítésére épülő gazdasági növekedés. 

A tervek az utolsó aláírásokat várják, az építkezések várhatóan június elsején kezdődnek. Mivel kész a finanszírozási konstrukció, mindhárom fejlesztés párhuzamosan fog haladni, így a tervekben az áll, hogy jövő május elsején adják át a forgalomnak mindhárom objektumot.

A kozmaiaknak majd hamarosan prezentálni fogják személyesen is a terveket, amikor a tervező is itt lesz terepszemlén, és akkor a beruházók és az Ügynökségi is sok konstruktív javaslatra, együttműködésre számítanak.

Kiegészítés 2022 Áprrilis 2. 11:00

A fenti bejegyzés április elsején lett publikálva és áprilisi tréfaként, minden valóságot nélkülöző cikként kell tekinteni rá. A tartalom a cikkíró fantáziájának szüleménye, egyetlen célja, hogy az olvasókat szórakoztassa. Az esetlegesen felismerhető helyszínek, személyek, cégek és események pusztán a véletlen műve.

PREV

Ha csíkos kismalacot látunk, legyünk óvatosak!

NEXT

Vérteskozmán a banánliget hozza meg a várt boldogságot!

    Hírlevél feliratkozás
    Szeretnék kétheti összefoglalót kapni a legfrissebb bejegyzésekből
    Kövess bennünket Facebookon
    hogy azonnal értesülj egy bejegyzés megjelenéséről