Emlékezzünk az állattartók és a pásztorok védelmezőjére

Főoldal  |  Hírek   |  Emlékezzünk az állattartók és a pásztorok védelmezőjére

Emlékezzünk az állattartók és a pásztorok védelmezőjére

Meghívó

Vérteskozma és Környéke Községvédő Egyesület szervezésében, 2021. október 23-án kerül megrendezésre a hagyományos Szent Vendel emlékhely látogatása.

Az indulás gyalogosan 15 órakor a vérteskozmai templomtól.

Az eseményre  a VKKE szeretettel vár minden egyesületi tagot, vérteskozmai lakost, minden érdeklődőt és azok családtagjait. A nehezen gyaloglók részére gépkocsis megközelítést biztosítanak, a megemlékezésre hozott finomságokat köszönettel várnak.

A szoborról és az építményről

Petrás Mária Szent Vendel alkotását 2013 szeptemberében avatták fel Vérteskozma határától 10 percnyire, egy erdei út mellett. Az alkotás azon a helyen található, ahol egykor az 1836-ban Szent Vendel emlékére emelt kápolna állt, melynél a szomszédos települések, Gesztes, Szár és Kozma németajkú fiataljai találkoztak.

Szent Vendel, Petrás Mária keramikus alkotása

Az emlék egy hátsó magasabb, oldalsó két alacsonyabb falával és tetejével a régi kápolnát idézi, a kerámia dombormű a tetővel fedett falon került elhelyezésre. A kápolna 1969-ben omlott be, előtte túlélte a II. világháború időszakát, amikor itt három hónapon keresztül folytak a harcok a frontvonalon.

Az alkotást a LEADER – Új Magyarország Vidékfejlesztő Program támogatás segítségével, a Vérteskozma és Környéke Községvédő Egyesület kezdeményezésére és aktív tevékenységével valósult meg. Az emlékhelyet Herke Zsolt, a Vérteskozma és Környéke Községvédő Egyesület akkori elnöke és Brandl Emilné Beck Teréz, az utolsó vérteskozmai falubíró lánya avatta fel. Az építményt tervezte Olléné Horváth Márta.

Petrás Mária adatlapja itt megtekinthető.

Forrás: VKKE meghívója és Köztérkép

PREV

Iskolabuszokkal szállítják a kozmai gyermekeket - 1965

NEXT

Az első kozmai meggy ágyas pálinka Milántól - RECEPT

    Hírlevél feliratkozás
    Szeretnék kétheti összefoglalót kapni a legfrissebb bejegyzésekből
    Kövess bennünket Facebookon
    hogy azonnal értesülj egy bejegyzés megjelenéséről