Az első kozmai meggy ágyas pálinka Milántól – RECEPT

Főoldal  |  Vérteskozma   |  Receptek   |  Az első kozmai meggy ágyas pálinka Milántól – RECEPT

Az első kozmai meggy ágyas pálinka Milántól – RECEPT

Vérteskozmán több dió ágyas pálinka recept kering, egyik finomabb, mint a másik. Ha a dió ízét ki lehet nyerni alkoholba áztatva, miért ne lehetne mást is – gondoltam, így e logika mentén, tervbe vettem a meggy, a málna, a csipkebogyó és a som ágyas pálinka elkészítését. Ilyeneket még úgysem láttam Kozmán.

Az idén a meggy ágyas pálinka megalkotása került sorra, és hatalmas meglepetésemre, elsőre sikerült. Összesen öt palack készült és már a kóstoló napján három el is fogyott, annyira tetszett a derült társaságnak. 

Ezért is osztom meg az általam kifejlesztett receptúrát, hátha más is kedvet kap hozzá. Ha alkotó kedvében van, akkor apró módosításokkal lehet majd évről-évre tökéletesíteni, személyre szabni az összetételt.

Érett meggy

Elkészítés

Én július 4-e körül szedtem le a meggyet, de az időpont szezon és fajta függő. A lényeg, hogy minél később érdemes nekiállni a kis szüretnek, mert olykor édesebb a gyümölcs. Igaz, több a selejt is, mert a szezon vége fele már sok mozgó lény lakmározik benne.

A kiszelektált és a megmosott szemeket egészben beleraktam egy 4,2 literes, uborka kovászolásra is használt befőttes üvegbe. Úgy 2/3-áig töltöttem, majd leöntöttem kész pálinkával. Almapálinka a legalkalmasabb erre a célra, de ebben az évben nekem nem állt rendelkezésemre. Fel tettem a kérdést a pálinkafőzők listáján, mit javasolnak, majd jött a tutti válasz.

Aldis kommersz vegyes pálinkát javasolták, mert az ár/minőség aránya pont erre a célra teszi legalkalmasabbá. Ha jól számoltam, mindössze 1.25 liter pálinka fért a meggy mellé. 

Ezek után jött a fűszerezés.

Horvát receptekben nézelődtem, mert Zadar környékén nagyon népszerű a Maraskino és a házi meggylikőr is, de a sok cukron kívül mást nem is tesznek bele, igy onnan nem tudtam puskázni. De ez így is van rendjén, ők likőr-receptet készítenek, én pedig ágyas pálinkát szeretnék. Ezért nem maradt más, mint hogy saját kútfőből állítsam össze a receptúrát. Néhány meggyes süteményből merítettem inspirációt, majd végül összeállt a hozzávalók listája: 

– 2 kilónyi meggy

– Egy kb. 10 cm-es rúd fahéj, amit 4-5 közel egyenletes darabra törtem

– Fél vanília rúd

– 1 kis tasaknyi vaníliásukkor

– Negyed citrom

– Körömnyi nyers gyömbér

– Egy 15 cm-nyi menta ág, amit a kozmai mezőn gyűjtöttem be

– 1 db csillagánizs

– 4 db szegfűszeg

– 4 cl Stroh 60°os rum

Az édesítést a nyár végére hagytam.

Az üveget lezártam, majd két hónapig hagytam a napon érni. Hetente 2-3 alkalommal megráztam az üveget.

Szeptember első napjainak egyikén leszűrtem a készítményt és hozzá adtam két evőkanálnyi mézet. Jól megráztam, pihentettem pár napot, majd bepalackoztam a mély-bársony színű nedűt. A megy pedig a szomszédéknál végzett, akik finom, piskótás süteményt készítettek belőle.

Kiáztatott, fűszerezett megy, kiváló piskóta feltét.


Hasonló az eljárás, ha 50 fokos pálinkával öntjük le a gyümölcsöt, és lehet tiszta alkoholban is áztatni, de mindkét esetben, a folyamat végén ioncserélt vagy desztillált vízzel javasolt beállítani legfeljebb 43 fokra. Ilyenkor nagyobb az élvezeti értéke, mert ez az a határ, amikor az illóolajok kezdenek dominálni a szesz mellett. Arra érdemes figyelni, hogy ne egyszerre hígítsuk fel a meggy-oldatot, mert ettől opálos lehet a végtermék. A kalkulált vizet fél-, egy decis mennyiségben lassan adagoljuk két-három naponta, míg az el nem fogy. Ne csobogtatva öntsük bele, hanem lassan folyassuk az üveg falán. Ilyenkor rázni sem szabad, hagyni kell, hogy a két anyag lassan eggyé váljon.

A tiszta alkoholos módszer előnye, hogy sokkal több kész terméket kapunk, valamivel több, mint a dupláját, de a hátránya, hogy nem lesz meg a pálinka izének hozzáadott értéke.

Radisics Milán (Vk 39) receptje.

PREV

Emlékezzünk az állattartók és a pásztorok védelmezőjére

NEXT

Gesztenyekrémleves kozmalakó módra - RECEPT

    Hírlevél feliratkozás
    Szeretnék kétheti összefoglalót kapni a legfrissebb bejegyzésekből
    Kövess bennünket Facebookon
    hogy azonnal értesülj egy bejegyzés megjelenéséről