Így valentinoznak a kozmai rókák

Főoldal  |  Hírek   |  Így valentinoznak a kozmai rókák

Így valentinoznak a kozmai rókák

Ezen jeles ünnepen a vérteskozmai rókák is tudják, mit kell tenni.

Valentin napján, a szerelmesek védőszentjét ünnepli, ma már nem csak Amerika, hanem az egész világ. És nem csak a humán-, hanem az állatvilág is hallott e rózsaszín és érzelmekbe boruló ünnepnek nevezett akármiről, így ők is alkalmazkodnak a globalizáció terjesztette trendnek. Mivel a kozmai rókákat is elérte ez a hóbort, amit tudományosan Zeitgeber-nek hívunk – ha már sváb hagyományokat ápoló faluban járnak – felkészülten várták a Bálint-napot, amikor nem ciki szivecskék garmadát rajzolni, küldeni, mutatni…

Szóval történt az éjjel, hogy két róka „egy tányérból esznek, és mindig össze vesznek” mondókát utánozva, végtelen szeretetének, és utánpótlásról való gondoskodás jeléül, megosztotta szerelmével a lakomát. Az eset kapcsán a kozmai rókatudósok kifejtették álláspontjukat, hogy ilyen jeleneteket ritkán lehet látni, mert nem jellemző a rókákra, hogy osztoznak a táplálékon. A képek alapján jobbról Roxy második generációs gyermeke látható, azaz a Hasonka, míg a bal oldali róka egy méretes hím, és minden bizonnyal ez is Roxy gyermeke, azaz ő a Kölyök. Ez a megállapítás újabb kérdéseket vet fel, miszerint lehet nem szerelemről, hanem testvér szeretetről van szó, de az is lehetséges, hogy az azonosítás pontatlan, így aki erre a megállapításra jut, nem marad más neki mint, hogy utána járjon az igazságnak.

Bármi is az, mármint az igazság, az alábbi videóban egy percnyi valentinos romantika:

Ez az eheti RókaKlub, rovat, amelyben hétről-hétre a vérteskozmai rókák érdekes életével ismerkedünk, így még szorosabb kapcsolatba kerülünk a körülöttünk lévő természettel.

PREV

Egy francia vendég Vérteskozmán

NEXT

Előtte-utána képek a patakpart gazmentesítésének harmadik fázisáról

    Hírlevél feliratkozás
    Szeretnék kétheti összefoglalót kapni a legfrissebb bejegyzésekből
    Kövess bennünket Facebookon
    hogy azonnal értesülj egy bejegyzés megjelenéséről