Indián fejes
Novella, amely tegnap született Kozmán egy dél-afrikai sauvignon blanc és egy francia viognier között
Tóth Mihály, akit ma már csak Misi bácsinak hívnak, Kunmadarason született, és fiatal felnőtt éveit a múlt század elején, a szolnoki csendőr állomány tagjaként töltötte, mindaddig, amíg a világ meg nem változott, és persze nem úgy, ahogy azt Misi bácsi szerette volna. De hát ez a dolgok rendje. A háború után a volt csendőr nehezen talált magának munkát, sőt egyéb elfoglaltságot sem, hiszen abban az időben a puszta életben maradás volt a legfőbb teendő, így nem tehetett mást, mint próbált fennmaradni, ahogy tudott. Ebben nagy segítsége volt felesége, született Hegedűs Rozália, most már csak Rozi néni, aki több mint ötven éve viselte gondját az emberének, a volt csendőrnek, akit csak Miskának hívott, persze csak akkor, ha baj volt vele. A kunmadarasi házukat végül eladták, és Óbudára költözve a Gázgyári telepen találtak maguknak egy kis házat, csöppnyi kerttel, ahol Rozi néni még tudott a rózsáival foglalkozni, és Misi bácsi is megtermelte a tavaszi újhagymát, mert azt nagyon szerette.
Az élet egy közeli ismerős jóvoltából mégis csak kedvezett Misi bácsinak, aki a csendőrségnél beleivódott normák, a rend, fegyelem, tisztaság és becsület határvonal mellett megtalálta a neki való feladatot. Igazából őt találták meg arra a feladatra, amire az iménti felsorolt erények szükségesek, a Csillaghegyi Strandfürdő gondnoki állása, egész pontosan a mindenese szerepében.
Misi bácsi minden reggel felsöpörte a strand valamennyi járdáját, kiürítette a szemetes kosarakat, mert abban az időben még nem voltak kukák, meg műanyag zsákok sem, hiszen csak a hetvenes évek elején járunk. Összeszedte az elhagyott papucsokat, fürdőnadrágokat, kidobott sörösüvegeket, és a májkrémes és különleges vagdalthús konzerv dobozokat, mivel akkor még nem volt műanyagba csomagolt, szeletelt felvágott és Túró Rudi sem. Kicserélte az öltözőben kiégett villanykörtéket, megjavította a lógó kilincset, begittelte a törött ablak után betett új üveget, szóval szinte mindent, ami egy strandon adódott.
Ezen a májusi napon nehezen ébredt, a megfáradt öreg teste nagyon nem akart felébredni és munkába állni, pedig menni kellett, mert a strand már üzemelt, és volt dolog rengeteg. Ez a május szokatlanul meleg és fülledt volt, szinte minden nap esett, és utána fullasztó meleg árasztotta el a várost, így a strand szinte minden nap megtelt. Nehezen, de becsülettel végig tolta a napot, és alig várta, hogy az utolsó vendég is elhagyja a strandot. Már épp átöltözni készült, amikor Lili néni, a jegyszedő, lélekszakadva rohant be az öltözőbe, és kérte, azonnal menjen az igazgatóhoz.
Misi bácsi nem értette miért ez a nagy sietség, mi dolga van vele az igazgatónak, de hát ha menni kell, akkor menni kell, így sietve ment fel az emeleti irodába, ahol az igazgató már a folyosón várta.
“ Azonnal menjen a kettes medencéhez, halássza ki azt a borzalmat, majd utána a protokoll szerint fertőtlenítse a medencét, legyen szíves” – tette hozzá azonnal, mert azért még maradt az úriember mivoltából egy darabka, még ha igazgatóvá is lett a pártközponti hivatalnokból.
Misi bácsi komótosan ballagott a kettes medencéhez, és már tudta mi a feladat. Valaki megint belecsinált a vízbe, és ilyenkor nem lehet mást tenni, le kell engedni az egész medencét, majd hypóval felönteni, és egy hosszú, nyeles kefével átsúrolni az egész felületet. Ilyenkor a hypót sokáig a medencében kell tartani, majd később a vastag, vörös gumitömlővel átmosni, és csak azután lehet reggel ismét feltölteni, hogy éjjel a hypó szaga elmenjen, és ne zavarja majd a fürdővendégeket. Szóval lesz munka este is, meg korán reggel is, gondolta, de hát végül is ez volt a dolga.
Az öltöző melletti gépházba érve már látta a kettes medence kapcsoló szekrényét, ahol a piros gombot benyomva elindította a szükséges folyamatot, a medence vizének leengedését. Nem sietett, tudta, hogy legalább két óra mire kiürül, így vissza ballagott az öltözőbe. Elővette az otthonról hozott, és az ebédről még megmaradt szalonnáját, a fél szelet kenyerét, majd a maradék újhagymával komótosan falatozni kezdett.
A fiú még kamasz volt, annak minden hátrányos tulajdonságával, szóval azzal is, hogy szerelmes lett. Ez ebben a korban nem meglepő, ez az élet megszokott rendje, amikor a fiúk először tapasztalják, hogy megremeg a kéz, izzad a homlok, dadogóssá válik a beszéd, felgyorsul a pulzus, és némává válik a száj, mert nem tudja kimondani, amit annyira szeretne, azt, hogy hát…szeretlek.
A lány a bébe járt, a fiú az ába, így csak a szünetekben találkoztak a folyosón, az ablak előtti beugróban, és csak vigyorogtak, mert nem tudták még, hogy ilyenkor mit kezdjenek azzal az érzéssel, ami egész óra alatt betöltötte a lelküket és rohadtul nem tudtak odafigyelni sem a fizika órán tanult Huygens féle fényelhajlásra, sem a csercsapos váltómetszésre, sem a Wilsoni pontokra 1918-ból történelemből, szóval szinte semmire, csak a csengőre, hogy mikor lehet már kimenni, és az imádottal tölteni a következő tíz percet.
Az érettségi után azonban nehezebb lett a találkozás, mert már nem volt az a megszokott napi sokszor tíz perc, és még nem volt mobiltelefon, sőt még vonalas telefon sem, internet sem létezett, szóval abban az időben a fiúnak rohadt nehéz volt bizonyítani szerelmét, és elnyerni a lány figyelmét, mert hát a távolság meg az idő, mint nehezítő tényezők, állandóan bezavartak.
Ezen a májusi szombaton a fiúnak sikerült végre a lánnyal találkozni, persze csak késő délután, miután mindkettőjük szülei magukra hagyták őket, mert a szülők már rég voltak kamaszok és elfelejtették, hogy azok csak erre vártak. A lány szülei vidékre mentek egy távoli rokon lakodalmára, a fiú szülei a ráckevei szigeten lévő bungalóba, mert a papa szenvedélyes horgász, a mamája meg féltékeny feleség volt, így mindenhova kettesben mentek, szóval szabad volt ez a szombat a szerelmeseknek.
A fiú először a Margit szigetre gondolt, hogy majd ott romantikázva sétálnak, de hát az elég unalmas, meg mi a fenét csináljanak igazából ott, szóval valami izgalmasabbat, valami férfiasabbat gondolt.
“ Menjünk ki Csillaghegyre a strandra, zárás után, és akkor miénk az egész hegyoldal” – mondta a lánynak, aki tágra nyílt szemmel hallgatta a fiút, és nem látta meg benne, hiszen még lány volt, és nem érett nő, szóval nem látta azt a fékeveszett indulatot, azt a szenvedélyt, amivel hódítani akart, amivel a legszebb és legnagyobb hím akart lenni, pedig még gyerek volt igazából.
Már besötétedett, amikor a HÉV csillaghegyi megállójánál leszálltak, és lassan felsétáltak a strand egy oldalsó, a fiú által már ismert kerítéséhez, ahol a vékony drótokat felhajtva, be tudtak mászni a felső, teraszos részre. Levették a cipőjüket és mezítláb sétáltak az akkor már nyirkos, szépen nyírt gyepen. Örültek a csendnek és egymásnak, és akkor a fiú, mert már férfinak érezte magát, megölelte a lányt, és meg akarta csókolni.
A lány elfordította a fejét, két kezét is maga elé húzta, hogy még ne, mondta.
A fiú nem értette, mi a baj, de türelmes volt, és persze szerelmes. Úgy érezte, hogy még kell valami, amivel a lányt le tudja nyűgözni, amivel bizonyítani tudja szerelmét, amitől majd leenged a kéz, és felé fordul az a csodás arc, és az a gyönyörű, édes száj.
“Menjünk le a medencéhez, fürdeni”- mondta, majd fogta a lány kezét és óvatosan, mivel már elég sötét volt, leballagtak a kettes medence melletti füves területre.
“ Vetkőzzünk le és fürödjünk” – javasolta a fiú, de a lány vonakodott.
“Tök sötét van, senki sem lát, még én sem, lécci,- kérlelte a fiú, és a lány szemében ekkor valami megcsillant. A fiú úgy érezte, hogy emelni kell a tétet, mert már a kapu előtt toporog, csak az utolsó lépést kell megtennie, és akkor eléri amit szeretne, az imádott lány szerelmét.
“ Tudod mi az indián fejes ?” – kérdezte, majd amikor a lány megrázta a fejét, folytatta.
“Gojko Mitic ugrotta az Osceolában, ha láttad” – mondta a fiú.
“Szorosan a testhez szorított kézzel, féloldalasan, vakmerően fejjel bele a vízbe. Az indiánfejes az ugrás az ismeretlenbe”- mosolygott a fiú a lányra, majd a trikóját is ledobva hatalmas lendülettel elkezdett futni a kettes medence felé, azzal a reménnyel, hogy ez a tökéletes indián fejes majd bebizonyítja a lánynak, hogy már igazi férfi, egy kis Winnetou aki senkitől, de még a töksötét medencétől, meg persze a szemébe csapódó víztől sem fél. Szóval végre eléri azt, amire minden kamasz vágyik, hogy végre szeressék.
A medence széléhez érve hatalmasat dobbantott, kezét a combjához szorította, fejét a csillagos égnek emelte, elindult felfelé, amíg a gravitáció engedte, majd a lendület csúcsán fejét lefelé fordítva, homlokával megcélozta a medencét, hogy egy tökéletes indián fejes legyen, a legszebb és legnagyszerűbb csobbanás, ami a földön létezik.
Misi bácsi ezen a reggelen korábban érkezett, mert a kettes medencét tegnap este ugyan kitakarította, de azt fel is kell töltenie, ami nem kis idő, így hajnalban már ott topogott a gépház ajtajában, mert az a rohadt lakat már megint vacakolt. Amikor végre sikerült bejutnia, megtalálta a megfelelő gombot, és indította a medence feltöltését, amit a szivattyúk halk zúgása jelzett. Lassan átballagott megszokott helyére, elővette az otthonról hozott, Rozi néni által összecsomagolt reggelijét, és komótosan falatozni kezdett.
Az ablakon kinézve gyönyörködött a felkelő nap erőtlen sugaraiban, a fákon megcsillanó harmat szivárvány játékában, és innen nézte, ahogy a kettes medence is megtelik, valami furcsa, kezdetben halvány rózsaszín, majd egyre erősebb piros színnel, amitől a víz olyanná vált, mintha egy inka áldozati ünnepen lennénk.
