Itt honosították a burgonyát és faragott faklumpákat viseltek! – 2005
Pihenek, a csendet hallgatva címmel jelent meg egy írás a Fejér Megyei Hírlapban 2005 július elsején, az író végig sétál Vérteskozmán, és egy elkapott mondatot, hangulatot örökít meg.
Tizenketten élnek állandóan a védett falurészben, a többiek leginkább tavasztól őszig pihennek a jellegzetes, hosszú nyeregtetős, sváb parasztházakban, a kis kazettás ablakokon kikémlelve, hol az eget figyelve, hol a csendet hallgatva, hol pedig a kertekbe be-be tévedő őzek látványában gyönyörködve.
A történeti adatok és a www.vendegvaro.hu (Amely azóta megszűnt. A szerk. megj.) bemutatójának tanúságai szerint a falut a források először 1300-ban említik katonai szálláshelyként, mint a gesztesi vár tartozékát; a török időkben pedig gróf Esterházy Antalnak voltak itt birtokai. Az 1740-es években gróf Esterházy József hozott többségében Délkelet-Bajorországból telepeseket, akik a házak mögött emelkedő lankás hegyoldalakon irtásföldeket alakítottak ki. A falunak 1761-ben már tanítója is volt, s 1772-ben felépítették a plébániát. A bajorok két évszázadig éltek és dolgoztak itt zavartalanul, ők honosították meg a Vértesben a burgonyát, ami csak mintegy 50 év múlva terjedt el az országban. A lakosok kitűnő facipőket, klumpákat faragtak, melyeket még a XX. században is viselt a német eredetű lakosság. A községet 1928-tól közigazgatásilag Gánthoz csatolták. A második világháborúban mintegy 300 ember, csaknem a teljes lakosság hagyta el végleg a falut; mely az 1970-es évektől kapott új szerepet. Mára a község gyönyörűen gondozott, virágzó üdülőfaluvá vált. Tizenketten élnek állandó lakosként a védett falurészben, a többi tulajdonos (Fehérvártól Budapesten át Szolnokon keresztül a német lakhelyűig) főként hétvégenként van itt – mondja Kovács László, Gánt polgármestere. Nem ritkán 40-50 millió forintot is elkérnek egy-egy házért, amelyeken például a cseréptető is csak piros vagy szürke színű lehet.
A település központjában, a temető mellett, a tűző napot magukon nem érezve, két asszony dolgozik: a kertben gyomlálnak. A 65 és 67 éves derekak egy idő után kezdenek fáradni, lassan ebédszünethez készülődnek. – A szomszéd faluból, Várgesztesról jöttünk, az erdőn át. Gyönyörű ez a vidék, itt lehet igazán pihenni. A munka ugyan kevés errefelé, de az itteniek többsége naponta ingázik Budapest, Székesfehérvár és Tatabánya között – mesélik, majd utamra engednek, hogy tegyek egy sétát a faluban és a környékben.
– A falu szépsége és nyugodtsága nagyon tetszik, a porták gyönyörűek – kérdésemre így kommentálja a Vérteskozmával kapcsolatos élményét a Fő utcán sétáló székesfehérvári Rácz Károlyné.
A legelső házak egyikének udvarán autó áll a garázsnak kialakított lugasban. (Vk39. A szerk megj.) – Hétvégente sokan vannak, hét közben viszont csendes a falu – meséli ajtót nyitva egy özvegyasszony. Megtudom tőle, hogy a falut Jurcsik Károly építész és Klausz Csaba ,,fedezte fel”, a németek kitelepítése után bányászcsaládok érkeztek a településre; s ma a faluban 68 telek és 64 ház van. Az asszony szeme fényessé válik, amikor emlékezésre kérem a régi idők Vérteskozmájáról. – Mikor még élt a férjem, baromfink is volt; tizenhárom éve pedig, egy fogcsikorgatóan hideg karácsonyt követően, az új esztendő első napjaiban disznót öltünk. Bizony, itt esténként néha még fel kell öltözni, sőt, most május végén be is gyújtottam, amikor azok a rossz idők voltak. Idén a rododendronomat is lerágták a tavaszi vetést dézsmáló őzek; míg a falu másik végében egy portán 16 tyúkot ölt meg egyetlen éjjel alatt az arra tévedő róka – meséli.
– Lehet kirándulni Várgesztesre, Kőhányáspusztára, Gántra, Szárra és számos helyre még a környékben. De térképpel segítünk az erre járó turistáknak – mondja Kakas Zsuzsa, a Pénzintézetek Vértes Meteor SE Kulcsos Turista Házának ügyintézője, aki körbe is vezet a birtokon. Az első szobában most a „lepkések”, azaz a Természettudományi Múzeum lepkekutatói laknak, de rendeztek itt már babazsúrt – kétéves kisfiú születésnapját–, volt itt legénybúcsú, bányászok jöttek szalonnát sütni, télen és nyáron gyerekek és tanárok táboroznak, pihennek egyet. S a szilvesztert évek óta itt tölti egy baráti társaság.
– Kér egy kis diópálinkát? – invitál beszélgetésre az esti vendéglátásra készülődve éppen pogácsát sütve Nagy Györgyné, ám – mivel sajnos kocsival vagyok – el kell utasítanom a jóféle itókát, így őszibaracklével kínál. – Idén épp 30 éve, hogy férjemmel megvettük az üres telket. Tudtuk, hogy csak parasztházat lehet ide építeni, hisz ez kikötés volt – meséli Klárika. A hatodik éve özvegyasszony tavasztól őszig itt él, Tatabányára csak télen költözik be. Mint mondja, szeret itt élni: épp múlt szombaton volt a falunap, akkor szarvaspörköltet ettek, szeptember utolsó szombatján a kozmai búcsú lesz. „Régen is jó volt a közösség, ma is van összetartás. A faluvédő egyesület egykori elnöke, Stuber György például megszervezte, hogy a kitelepített sváb családok még élő tagjait, vagy azok rokonait felkeressék, s néhány napra vendégül lássák nálunk. Megrendítő, s felemelő érzés volt látni a könnyeikkel küszködő, egykori lakhelyükre vagy őseik földjére hazaérkezőket, akik megmeritkeztek a múltjukban és ismerkedtek a falu jelenével.”
Nyitóképen: Néhány új építésű házat is felfedezni a faluközpontban
Bognár E Máté írása a Fejér Megyei Hírlapban 2005 július 1. -én, pénteken jelent meg “Pihenek, a csendet hallgatva” címmel. Fotókat Pati-Nagy Bence készítette.
A cikkért köszönet Edelényiéknek! (Vk41)
