Megnyílt a World Press Photo 2022 kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Főoldal  |  FotoKozma   |  Megnyílt a World Press Photo 2022 kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Megnyílt a World Press Photo 2022 kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Vele pedig Radisics Milán Lábnyomunk – Az ember hatása a környezetünkre című kiállítása. A csütörtök délutáni ünnepélyes megnyitón köszöntőt mondott L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója; majd Désirée Bonis, a Holland Királyság budapesti nagykövete; Marika Cukrowski, a World Press Photo Alapítvány kiállítási menedzsere; valamint Révész Tamás, a tárlat hazai koordinátora beszélt. Végezetül pedig Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter nyitotta meg a kiállítást.

A World Press Photo kiállítást mindig rendkívüli érdeklődés kíséri, így a tárlat megnyitása nemcsak a sajtófotó ünnepe, hanem fontos közéleti esemény is. A World Press Photo jelentőségét jelzi, hogy a kiállítást idén Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter nyitotta meg. A miniszter beszédében arra emlékeztetett, hogy a jó fotós nem azt fotózza, amit lát, hanem amit érez, és azt is kiemelte, hogy a fotóriporter kezében a fényképezőgép fegyver, amivel az igazságosságot és a békét kell, hogy szolgálja. A kiállítás 2022. szeptember 23. és október 30. között vasárnap, hétfőn, kedden, szerdán és csütörtökön, a Magyar Nemzeti Múzeum nyitvatartási idejében, 10:00 és 18:00  óra között, pénteken és szombaton pedig 20:00 óráig megtekinthető.

L. Simon László a Nemzeti Múzeum dísztermében
Wolrd Press Photo 2022 Kiállitás megnyitó 2022.09.22. Budapest. Foto: Purger Tamás

– Nagy öröm számunkra, hogy évek óta a Magyar Nemzeti Múzeum biztosítja a helyszínt ehhez a kiváló kiállításhoz – emelte ki L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója.

– Nehéz időket élünk, a szomszédunkban háború zajlik, s bizony a háború régóta témája a sajtófotózásnak – tette hozzá, majd Robert Capa magyar származású fotóriporter spanyol polgárháborúban készült fényképeit hozta fel példaként. – Olyan időket élünk, ahol egyre több háborúval kapcsolatos fotográfiát kell látnunk, nem véletlen, hogy a honvédelmi miniszter urat kértük meg arra, hogy nyissa meg a kiállítást – folytatta az igazgató, miközben a fotók aktualitására hívta fel a figyelmet.

Mint mondta, akik a bemutatott fotókat készítették, nemcsak kiváló fotográfusok és művészek, hanem a sajtó munkatársai is.

L. Simon László megnyitó beszéde:

Lábnyomunk – az ember hatása a környezetünkre

Az elmúlt négy évben a Magyar Nemzeti Múzeumban rendezett kiállítás világviszonylatban is a leglátogatottabbak közé tartozott, több mint negyvenötezer látogatóval. Az izgalmas pályaműveket bemutató tárlatot hagyományosan kiegészíti egy kísérő kiállítás, mely idén Radisics Milán „Lábnyomunk – Az ember hatása bolygónkra” című anyaga. A neves fotós számos hazai és nemzetközi díjat nyert légi felvételeken tárja elénk Európa különböző tájain megfigyelhető drámai változásokat.

L. Simon László, Szalay-Bobrovniczky Kristóf és Radisics Milán a 24 órás naphőerőmű fotója előtt.
Fotó: Kormány Gábor
A honvédelmi miniszter a virtuális valóság segítségével életre kelti a képet, és nézi a Duna homokzátonyairól készült videót.

Roxy, a vérteskozmai róka is bemutatkozott egy kis teremben

A medencéből lefetyelő Roxy átvilágítva lóg a menyezetről.
Foto: Purger Tamas

A Holland Királyság budapesti nagykövete, Désirée Bonis elmondta, a World Press Photo minden évben az őszi kulturális kínálat kiemelt eseménye. – Remélem, hogy a kiállítás nyomán egy kicsit reagálni tudunk együtt arra, hogy mik történtek a világban, s segít abban, hogy megbirkózzunk a kihívásokkal – mondta a nagykövet asszony.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és Désirée Bonis Holland Királyság budapesti nagykövete. Fotó: Kormány Gábor
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. Fotó: Kormány Gábor

Tik-tok video:

Tik-tok hangulat videó a megnyitóról

PREV

Roxy beköltözik a Magyar Nemzeti Múzeumba!

NEXT

XXIII. Mihály-napi Lovas- és Pásztortalálkozó lesz Csákváron

    Hírlevél feliratkozás
    Szeretnék kétheti összefoglalót kapni a legfrissebb bejegyzésekből
    Kövess bennünket Facebookon
    hogy azonnal értesülj egy bejegyzés megjelenéséről