Novák Katalin Gánton pecsételte a Kéktúra igazolófüzetét

Főoldal  |  Hírek   |  Gánt   |  Novák Katalin Gánton pecsételte a Kéktúra igazolófüzetét

Novák Katalin Gánton pecsételte a Kéktúra igazolófüzetét

Novák Katalin köztársasági elnök, folytatta a Kéktúra útvonalát és hétvégén Gánton járt és a Vértes Vendégló bejáratánál pecsételt. Ez volt az őszi szezon utolsó Kéktúrája és már sötétben értek célba férjével Istvánnal – tudható meg a közösségi médiában közzétett üzenetéből.

„Ma túratársak is csatlakoztak hozzánk: nagyszülők, gyerekek, unokák az Egészségfejlesztés, Természet, Turizmus Egyesület képviseletében. Közösen túráztunk Fehérvárcsurgótól a Gaja-szurdokon át a Károlyi-kilátóig. Istvánnal Gántra már sötétben értünk, nagy hasznát vettük a fejlámpáinknak.”!”

Novák Katalin úgy döntött, elnöksége öt éve alatt bejárja a kéktúra teljes útvonalát. Arra szeretné felhívni a figyelmet, mennyire szerethető hely Magyarország. 

„Ma, október 8.-án, a Kéktúrázás napján arra bátorítom Önöket, hogy csatlakozzanak a kéktúrázók táborához” – írta egy évvel ezelőtt Facebook-bejegyzésében a köztársasági elnök.

Novák Katalin hozzátette, ennek jegyében úgy döntött férjével, hogy az elnöksége öt éve alatt közösen bejárják a közel 1200 kilométert. Mindezt pedig azzal a céllal, hogy még jobban megismerjék Magyarország legszebb tájait az Írottkőtől Hollóházáig. 

„Így is szeretnénk felhívni a figyelmet arra, milyen szerethető Magyarország. Múlt vasárnap teljesítettük az első szakaszunkat, ezúttal negyven kilométert túráztunk (némi kerülőt beleértve…) Önöket is arra biztatom, hogy vágjanak bele!” – zárta sorait a köztársasági elnök. 

Képek: Novák Katalin Facebook-oldala

PREV

Előttünk az év utolsó zöldhulladék szállítása

NEXT

Új pályázati kiírás jelent meg a Magyar falu programban

    Hírlevél feliratkozás
    Szeretnék kétheti összefoglalót kapni a legfrissebb bejegyzésekből
    Kövess bennünket Facebookon
    hogy azonnal értesülj egy bejegyzés megjelenéséről