Péntek délután 16 óra után lehet, hogy lesz áram

Főoldal  |  Áramszolgáltatás   |  Péntek délután 16 óra után lehet, hogy lesz áram

Péntek délután 16 óra után lehet, hogy lesz áram

Zűrzavaros információk, több fajta meghibásodás. Takács Gábor utána járt az igazságnak.

Már második napja nincs áram Vérteskozmán, igy a vele járó gondok, mint a telekommunikáció hiánya, a temperált fűtés kiesése és fagyasztók olvadása, egyre nagyobbak. A lakosok felháborodása is jogosan kulminál.

Az esetet tegnap többen is bejelentették az e-on-nál, aki jelezte, hogy látja a hibát, és hogy reggel óta dolgoznak az elhárításon. Azt is hozzá tették, hogy az ilyenkor megszokott aggregátort nem küldenek ki, mert már kikerült a kötelezettségeik alól. A diszpécser még azt is hozzá tette, hogy nem tudja, kinek a dolga az aggregátor biztosítása.

Más forrásból olyat is hallottunk, hogy nem tudják megközelíteni a helyszínt, mert fél méteres a hótakaró. Mindez csütörtökön történt, ezért nem maradt más, mint a gyertyafény melletti bizakodás.

Pénteki akció

Mivel pénteken se érkezett meg az áram, Takács Gábor Vérteskozmai lakos elkezdett utána járni a problémának. A polgármesterrel beszélt, aki így értesült a hibáról, és elmondta, hogy a hasonló esetekben gyakran az a gond, hogy Kozma két szolgáltató határvonalán van. Részben a fehérvári e-on-hoz tartozik, a gesztesi rész pedig Tatabánya-Győr fennhatósága alatt van. Egyeztettek a diszpécserekkel és az illetékesekkel, így derült ki, hogy Várgesztesen sincs áram.
Gábor ezek után célszerűnek látta, hogy Várgesztesre menjen, és kiderítse a hiba valódi okát.

Ott találkozott az e-on-munkatársaival, akik elmondták, hogy ma reggel értesültek a hibáról a Vízművek bejelentése alapján. Ezt komment nélkül hagyjuk. A hiba oka pedig, hogy a gesztest tápláló középfeszültségű vezeték hibásodott meg, amelynek a helyét nem tudják. A hibát az is bonyolítja, hogy a gesztesi berendezéseknél a jeladó hibásodott meg, így a központ azt látta, hogy minden rendben van. Itt is felmerül pár kérdés, de lapozzunk…

A szerelők folytatják a gesztesi hiba elhárítást, de a Kozmára tartó vezetéket körülvevő erdőben -kapacitás hiányában- még nem jártak. Ezért Takács Gábor neki vágott a nagy kalandnak, az erdei vezeték mentén a helyenként 40 cm-es hóban, elindult feltérképezni a hiba okát, hátha a gesztesi havárián kívül más is van a távvezetékekkel.

Kábelszakadást nem észlelt, de a 80 és 81-es pózna között ágak lógnak rá a vezetékre, ami azért aggályos, mert Gesztesen a javítás után nem kapcsolhatják vissza az áramot amennyiben valami érintkezik a kábellel, – tudta meg Gábor az e-on munkatársaitól.

Konklúzió: jelenleg is dolgoznak a várgesztesi havárián, majd ha az kész, mennek a 81-es villanyoszlophoz ágakat vágni, csak azután kapcsolják vissza az áramot. Terv szerint 16 óra környékén, de ha a gesztesieknek és a kozmaiaknak szerencséjük van, akkor korábban is.

Galéria

A visszaút sem zökkenőmentes

Gábor Várgesztestől egészen Kozmáig ment az erdőben, az autója Gesztesen maradt, de szerencsére a visszaúton találkozott Kluber Öcsivel, aki autóval indult Gesztesre az erdei úton, így Gábor és a vele tartó Medgyesi Tibor autóba szálltak. De itt nincs vége a kalandnak, mert az út el volt torlaszolva, láncfűrészekkel szabadították ki.

Képek és információk: Takács Gábor

PREV

Újabb részletek a halálra fagyott férfi esetéről

NEXT

17:00 - Továbbra sincs áram Kozmán

    Hírlevél feliratkozás
    Szeretnék kétheti összefoglalót kapni a legfrissebb bejegyzésekből
    Kövess bennünket Facebookon
    hogy azonnal értesülj egy bejegyzés megjelenéséről