Szent Vendel és kapcsolata Vérteskozmával

Főoldal  |  Hírek   |  Szent Vendel és kapcsolata Vérteskozmával

Szent Vendel és kapcsolata Vérteskozmával

Ma, október 20-án van Szent Vendel emléknapja.

Szent Vendel (németül Wendelin, latinul Wendelinus, illetve Wendalinus) remete és apát, született 554 körül, halála 617 körül lehetett. V. Miklós pápa avatta szentté a XV. században. Pásztorok védőszentje, ezért olyan településeken találkozhatunk a szobrával, ahol jelentős volt az állattenyésztés, de ezeket leginkább az egykori hajtóutak mentén találjuk. 

Vérteskozma és Szent Vendel kapcsolata

Vérteskozma határában, a falutól egy kilométernyire, a Várgesztesre vezető út jobb oldalán található a Szent Vendel emlékhely. Az alkotás azon a helyen található, ahol egykor az 1836-ban Szent Vendel emlékére emelt kápolna állt, melynél a szomszédos települések, Gesztes, Kőhányás, Szár és Kozma németajkú fiataljai találkoztak. Ebből talán az is következtethető, hogy ezen az úton terelték a jószágot az akkori lakosok, mert a kápolna helyén kereszteződtek azok az erdei útvonalak, amelyek Szárról Kőhányásra vagy Gesztesre, és Kozmára vezettek, így itt találkozhattak az említett négy település nyáját terelő pásztorai.

A kápolna túlélte a II. világháború időszakát, amikor itt három hónapon keresztül folytak a harcok a frontvonalon, majd 1969-ben omlott be. Helyén ma emlékmű áll, amelyet a vérteskozmai Olléné Horváth Márta tervezett, és 2013. szeptember 28-án adták át. A tetővel fedett falon Szent Vendel kerámia-dombormű került elhelyezésre, amelyet Petrás Mária, erdélyi keramikus készített.

Szent Vendel élete – részletesebben.

PREV

Október 23-i megemlékezés lesz Csákváron

NEXT

A lapátos szarvasok most keresik a párjukat

    Hírlevél feliratkozás
    Szeretnék kétheti összefoglalót kapni a legfrissebb bejegyzésekből
    Kövess bennünket Facebookon
    hogy azonnal értesülj egy bejegyzés megjelenéséről