Szombaton kirándulást és a koszorúzás látogatását szervezi az Ökoközpont

Főoldal  |  Hírek   |  Szombaton kirándulást és a koszorúzás látogatását szervezi az Ökoközpont

Szombaton kirándulást és a koszorúzás látogatását szervezi az Ökoközpont

A kőhányási Gróf Esterházy Móric Ökoturisztikai Központ emléktúrát szervez, amely a kaszap-kúti koszorúzást is érinti. Szeretettel várják a túrázni vágyókat, akik a nap során nem csak a természetben gyönyörködhetnek, hanem a történelmi helyszíneket is láthatják útközben.

Emléktúra sorozatunk második túrája egy körtúra lesz, mely Kőhányásról indul, és oda is tér vissza. Utunk során az egykori harcok színhelyeit érintve, a túravezető segítségével idézzük fel az itteni harcok történetét. Reggel 9:00 órakor indulunk a Központtól és a kőhányási temető katonasírjainak érintésével elmegyünk a vérteskozmai hősi emlékműhöz, ahol részt veszünk a hivatalos koszorúzási ünnepségen. Ezután felkapaszkodunk az egykori magyar támadás útvonalán előbb a Nagy-Bükkre, majd onnan a Kotló -hegyre. A Kotló-hegyről leereszkedve a Szovjet védelmi vonalak lövészárkainak érintésével délről érkezünk vissza Kőhányásra. A túra hossza 15 km, a várható szintemelkedés 300 méter körül alakul. A túra nagy része jelzetlen utakon halad majd, így azoknak is érdekes lehet, akik már jól ismerik a Vértes túraútvonalait. – írja a felhívásában a szervező.

Kép a múlt szombati, első túráról. Hajnáczki Sándor az orosz védőállások elhelyezkedését mutattja. Forrás: Tihanyi Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A túra díja 1000 Forint/fő, mely magában foglalja a túravezetést és egy frissítőt (tea, forraltbor, pálinka – házi pogácsa) a Kotló-hegyen.

A túrát rossz idő esetén is megtartjuk. Kérjük vegyék figyelembe, hogy a kőhányási Ökoturisztikai Központ szombaton rendezvény miatt nem tud látogatókat fogadni.

Forrás: Gróf Esterházy Móric Ökoturisztikai Központ hozzánk juttatott Facebook eseménye

Kép forrása: https://www.feol.hu

PREV

Vérteskozmai képeslap 1967-ből

NEXT

Roxy az év képei közt! De mit keres a róka az autón?

    Hírlevél feliratkozás
    Szeretnék kétheti összefoglalót kapni a legfrissebb bejegyzésekből
    Kövess bennünket Facebookon
    hogy azonnal értesülj egy bejegyzés megjelenéséről