Szombaton lesz a csákvári Szüreti Fesztivál

Főoldal  |  Csákvár   |  Szombaton lesz a csákvári Szüreti Fesztivál

Szombaton lesz a csákvári Szüreti Fesztivál

Több tucat fogat és még több lovas vonul fel Csákvár utcáin, köztük lesznek vérteskozmai lovasok is.

Mint minden évben október második szombatján, „kisvárosunk utcái idén is patadobogástól, ostorcsattogástól és énekszótól lesznek hangosak” – adja hírül a plakát az október 8-i csákvári Szüreti Fesztivált.

Id. Magosi István, a Csákvári Lovasbarátok Egyesület elnöke azt is elárulta, az idei az „egyfolytában” 29. felvonulás, de szüreti felvonulás korábban, már az 1970-es években is volt a faluban (akkoriban még falu volt Csákvár). Az évek folyamán annyira kinőtte magát az újra indított rendezvény, ami már nem is felvonulás, inkább fesztivál és amire nem csak helyből, de a környező településekről – Zámolyról, Lovasberényből, Vérteskozmáról, Sukoróról, stb. – is érkeznek lovasok és fogatok. – Tavaly már annyi résztvevője volt az eseménynek, hogy úgy határoztunk, idén a Floriana téri megállónál bemutatjuk a nézőknek a lovakat, a lovasokat és a fogatokat – mondta Magosi István.

A felvonulás 13 órakor a „Szani” parkból indul és 16.30 óra körül érkezik a Csákvári Csárdához. A tervezett megállóhelyek: Kálvária étterem, Csehó, Káposztáskert játszótér, Városkút ivó, Vöröskapu utcai fűrésztelep, Floriana tér. A napot bál zárja a sportcsarnokban. 

Cikk forrása: Fotós: Fejér Megyei Hírlap, nyitókép: Borsányi Bea

PREV

Mutatjuk a FotoKozma fesztivál összes helyszínét

NEXT

Megemlékezést tartottak az Aradon és Budán kivégzett mártírokról

    Hírlevél feliratkozás
    Szeretnék kétheti összefoglalót kapni a legfrissebb bejegyzésekből
    Kövess bennünket Facebookon
    hogy azonnal értesülj egy bejegyzés megjelenéséről