Tomka Emil emléktúra 2022 lesz Vérteskozmán korabeli ruházatot viselő hagyományőrzőkkel
Emléktúránkat minden esztendőben március közepén tartjuk. Ezen a napon emlékezünk meg a Vértes területén történt harcokban elesett katonákról. 1945. március 16-án indította el a Vörös Hadsereg a Bécs ellen indított tavaszi nagy offenzíváját. Az addig derekasan védekező erősen leharcolt, és kevéssé feltöltött 1. lovashadosztály védvonala szinte pillanatok alatt roppant össze a többszörös túlerő következtében. Az emléktúránk elsősorban az előttük történő tisztelgést szolgálja, – áll a Had- és Kultúrtörténeti Egyesület hozzánk eljuttatott meghívójában.
Idén a túra március 19-én, szombaton kerül megrendezésre, és változás is lesz az útvonalában az előző évekhez képest. Ennek oka, hogy a szervezők szeretnék ha minden évben más-más útvonalon haladna a felvonulás, másrészt igyekeznek más sírokat is koszorúzni a túra mentén, mert minden elesettre egyformán kell emlékeznünk!
Idén is elkísérnek minket a korabeli ruházatot viselő hagyományőrzők, – folytatja a meghívó, és a szombati túra alkalmával három helyen fogunk megemlékezni, koszorút elhelyezni. Március 19-én reggel 09:30-kor indulunk el a Vérteskozma felé vezető főút mellett (Kaszap-kút) található II. világháborús emlékkereszttől. Innen Vérteskozmán át halad majd a körtúra, megemlékezésekkel. Csodás környezetben zajlik majd, a terep nem megerőltető, egy laza 10km-es sétára készüljetek!
TOMKA EMIL EMLÉKTÚRA – Részletes program
Március 19. Vérteskozma
– 2022. március 19.-én reggel 09:30-kor gyülekezés a Vérteskozma irányában található Kaszap-kúti II. világháborús emlékműnél.
– 10:00-kor koszorúzással indul a hivatalos program.
– 10:15-kor elindul a túra, amelynek első megállója Vérteskozma, ahol a temetőben nyugvó magyar katonák sírjait koszorúzzuk meg.
– A következő pihenő a Szent Vendel Emlékhely.
– Kis pihenő után felmegyünk Redel Károly huszár zászlós sírjához, ahol szintén koszorút fogunk elhelyezni.
– Innen indulunk vissza a kiinduló pontra a Kaszap-kúti emlékműhöz.
Gépkocsikkal parkolni a Kaszap-kúti emlékműnél lehet majd.
Szállásunk Gánton lesz, így este módunkban áll majd kis történelmi eszmecseréket tartani a korabei eseményekről.
Március 20. Gánt
– 2022. március 20.-án reggel 09:30-kor koszorúzással kezdünk Gánt temetőjében.
– Innen gyalog indulunk majd Kápolnapusztára, ahol a temetőben ismételten koszorúzásra kerül majd sor. (kb. 6 km a táv).
– Innen kimegyünk az egykori település még megmaradt egyetlen házának romjaihoz, hogy egy kis előadás keretében megemlékezzünk a tragikus sorsú helyi lakosságról is.
– Túránk vége Gánt lesz.
Aki nem túrázna, részt vehet csak a koszorúzásokon
2022. március 19-20. megemlékezések
Azok számára akik nem tudnak velünk túrázni, közzétesszük a koszorúzások helyét, és időpontját.
Természetesen nem csak azok részvételére számítunk akik az emléktúrára jönnek, azokra a főként helyiekre, akik néhány perces főhajtással adóznának az elesetteknek.
Szeretettel várunk minden kedves emlékezni, túrázni vágyót!
Kérdés esetén írjatok, vagy hívjatok: szerkesztoseg.hke@gmail.com – zárja a meghívóját az egyesület.