Az előfizető nem kapcsolható
A férfi ünnepelt, de ez a nap egy kicsit más volt. NOVELLA
A férfi vigyorogva ült be kedvenc foteljába, és görcsösen fogta a poharát, nehogy egy csepp is kárba vesszen, hiszen elég jó kedve volt aznap, így a pohár is kicsit imbolygott a kezében. Ünnep volt, a születésnapja. Persze, minden évben meg kellett ünnepelnie, de azt már rég elfelejtette, hogy hát mi a frászért is? Mert, hogy egy évvel közelebb került a végéhez, a halála napjához, és akkor annak örülni kell? Ez baromság, gondolta százszor, de amikor eljött a nap, na akkor kivételt tett.
Nem dolgozott, illetve amikor még dolgoznia kellett, mert volt családja, és hát a gyereknek cipő kell, szóval amikor muszáj volt dolgoznia, akkor ezen a napon mindig szabadságot vett ki, és megpróbálta élvezni azt az életet, amit annak gondolt.
Reggel kiment a Külkerparkba, leúszta a 33 hosszat, mert azt hitte, hogy az ezer méter, pedig frászt, nem volt az annyi, de beledöglött így is. Amikor túlélte, pihent kicsit a csípős áprilisi napfényben, majd legurult kedvenc pasaréti vendéglőjébe, hogy megünnepelje magát egy finom ebéddel, mert megérdemelte, gondolta mindig.
Ezen a napon is ezt tette, és a bőséges kacsamelles, spenótos gnocchi után, a csodás olasz primitívót kortyolva csak a telefonját leste, hogy akkor most ki fogja őt hívni, mert ez a nap egy kicsit más volt. Szóval a születésnapját ünnepelte, persze csak a maga módján, szolidan, ahogy kell. Várta a hívásokat azoktól, akikre gondolt, akik számítottak az életében, akiket szeretett volna maga mellett tudni. De hát az élet nem habostorta, ahogy Virág elvtárs is megjegyezte, szóval azért nem jött mindenki a képbe, mert hát az élet ilyen, kegyetlen és kiszámíthatatlan.
A volt feleség és az imádott leánygyermek kötelező volt, és ők jelentkeztek is, meg a legszebb, és legmélyebb szerelem is, mert nélküle szart sem ért az élete. De azért várt még pár telefont, volt kollégáktól, és persze régi szerelmektől, akik még emlékeztek rá, emlékeztek azokra az időkre, amikor a férfi még tényleg férfi volt, a szó igazi, tökös értelmében. Szóval a hiúságát kellett volna még egy kicsit kenegetni, de hiába. A telefon néma maradt sokáig, rohadt sokáig, és a férfi ezt nehezen viselte.
A bőséges ebéd után a férfi hazatért, és mivel ünnep volt, bontott egy palackot kedvenc sauvignonjából, és hagyta, hogy hasson a bor, küzdjön a szellem, jöjjenek az emlékek mindazoktól, akiktől ezt a hívást várta. De semmi. Hatalmas csend körülötte, és nem csak a szobában, hanem az elméjében is.
Furcsa az élet így, egy komoly idő után, mert az emlékek vagy elsimulnak, vagy elvesznek, vagy egyszerűen nem akarnak előjönni, kinek mitől, és miért. A férfi ezen nagyon meglepődött, hogy igazából csak egy emlék, egy nagyon, de nagyon régi emlék hiányzott a mai napjából. Ez az emlék még házassága előtt, sok-sok évvel töltötte be az életét, persze csak azt, amit annak gondolt, szóval egy régi szerető, egy csodás nő volt a gondolatában, és jött elő ismét, hogy hát hol a frászban van, miért nem hív, mi a francért hiányzik megint. Mert ez az emlék szinte minden évben beköszönt, mert csak a köszönés maradt a régi szerelemből. De ennyi is elég volt a férfinak, mert hát az idő, mint tudjuk, kegyetlen, múlik, és koptatja az elmét, az embert magát, meg persze az emlékeket is. Szóval ezt a hívást várta a férfi, de az rohadtul nem akart a telefonon megjelenni.
A férfi ekkor, mivel már a második palackot bontotta, nem tudott tovább várni, fogta a telefonját és tárcsázta azt a számot, akitől a hívást várta, ami még hiányzott a mai naphoz, akitől teljes lett volna az ünnep. Szóval ez a nő kellett még az egójához.
A telefon hosszan kicsengett, majd megszólalt a gépi hang, hogy “ Ezen a számon előfizető nem kapcsolható”
A férfi torkában egy hatalmas gombóc keletkezett, ami nem akart onnan kikerülni, és szorította a levegőt, majd amikor már a fulladás határán állt, na akkor újra levegőt vett, majd még egyszer, és megint, hogy tisztuljon az elméje, és felfogja amit hallott. Letette a telefont, és újra próbálkozott, hátha tévedett, de nem. A géphang ugyanazt az üzenetet továbbította, amit pár perccel ezelőtt is, szóval itt nincs tévedés, lehet tovább menni.
A férfi, kezében a telefonnal, hosszú percekig csak ült, és nem tudta, mi legyen a következő lépés. Itt nincs tévedés, a géphang kegyetlenül közölte a valót, az igazságot, hogy itt nincs ilyen előfizető, lehet tovább lépni, ha akarod, ha nem, mert ez a szám tovább nem fog téged felhívni.
A fájdalom sokféle módon szokott az emberben megjelenni. Van akinél hirtelen, egy éles késszúrás, van akinél csak egy tompa nyomás, de a férfinél a mellkasában egy hirtelen, erős, fojtó fulladás formájában jelentkezett. Nem kapott levegőt, hirtelen nem is értette miért, de elszédült, és sokáig kellett mélyen lélegeznie, hogy magához térjen ebből a szörnyű bódulatból.
Nem akart hinni a fülének, ezért a laptopja elé ült, és beütötte a nő nevét a keresőbe, hátha, talán ad majd valami információt, amitől kitisztul a kép. De ez nem volt jó ötlet. A közéletben aktív nő neve megjelent a Google első sorában, amit a férfi nagyon, de nagyon nem akart látni, de hát olvasnia kellett.
A férfi születésnapja április közepén volt. A drága nő már több, mint négy és fél hónapja nem volt köztünk, és hát ezért nem csörgött ismét idén a férfi telefonja. Az élet, pontosabban a halál közbeszólt.
A férfi vett egy nagy levegőt, hogy ismét visszatérjen a jelenbe, megértse amit olvasott, és felfogja végre, hogy ami volt, az örökre eltűnt, szóval visszatért a földre. Keresett egy mécsest, hogy megkésve emlékezzen arra, ami elmúlt, de jó, hogy volt, és jó, hogy tud majd mire emlékezni, ha eljön nála is az a pillanat, ami eljön minden halandónál.
Fogta a gyufát, sercintett, de elsőre nem akart a láng meggyulladni. Másodjára sem tudott lángot csikarni a gyufából, és dühében a férfi egymás után gyújtotta a szálakat, de azok vagy eltörtek, vagy nem akartak meggyulladni.
A férfi ekkor a kályha mellé ült, kinyitotta annak ajtaját, hosszan bámulta az izzó parazsat, majd egy finom mozdulattal benyúlt a hasábok közé, kezével kiemelt egy izzó darabot, és a mécsesből kikandikáló kanócot lángra gyújtva, így szólt:
“ Égj tovább bennem, míg világod látom, mert a fényt te hoztad tenékem”
Az izzó fahasáb sisteregve égette a férfi kezét, aki ezt érzéketlenül észre sem véve, tartotta addig, míg a dolgát elvégezte.
A férfi visszatette az izzó farönköt a kályhába, és könnyes szemmel nézte, ahogy a mécses lángra kapva bevilágítja a teret ahol élt, a faluban, ahol az életét élte, ahol az emlékei kitöltötték a teret, amit birtokolt.
Fogta a telefonját, és az ismert, eddig ismert számot törölte, mert hát az nem fogja hívni többé.
