Brúnó
A férfi borzasztóan fázott, mert a vidéki háza hideg volt, nagyon. Ide mindig csak hétvégén, a pénteki napokon jött, amikor korábban végzett a munkájával. Sietett, hogy mielőbb leérjen, a cserépkályhába begyújtson, hogy másnapra, mikor megérkezik a család, már jó meleg legyen. Ez volt a dolga, hogy a családot kiszolgálja. Övé maradt a hideg, meg minden, ami ezzel járt. A férfimunka, favágás, hamuzás, begyújtás, de ezzel nem volt gond. A gond az volt, hogy a lelke fázott. Hiába itta meg a pálinkáját, az nem melegített, inkább tompított, de ez most mindegy volt. Be kellett gyújtania, és tette a dolgát, mert az jó, ha a férfinak van dolga. Addig sem a lelke fáj.
Amikor a kályhában már lobogott a tűz, és a lelke is kicsit megnyugodott, felöltözött. Sapka, sál, kabát, hogy a mamája is nyugodt legyen, aki fentről figyelte már, szóval elindult sétálni a falu egyetlen utcáján, felvégtől alvégig, ahogy kell, hogy teljes legyen az est.
A falu csendes volt, csak néhány lakója őrizte az utcát, és a kemény hideget. Csak azok, akik úgy döntöttek, hogy jobb itt, mint a városban, vagy már nem is akartak máshova menni, mert megtalálták a helyet, ahol jó. Ahol a férfinek is jó volt, nagyon. Ahol megtalálta ő is azt, amit régóta keresett. A csendet, a nyugalmat, az önkéntes magányt, meg a nem is tudta mit, de jó volt itt.
A talpa alatt ropogott a hó, és amikor megállt, a füle csengett a csendtől. Egy darabig, mert egy idő után, ha megállt, még hallott valamit, amiről nem tudta mi az. Ment egy darabig, majd megint megállt, és megint hallotta a furcsa zajt. Hirtelen megfordult és meglepetésére egy hatalmas kutyát látott maga mögött. A kutya már régóta csendben követte, de most túl közel merészkedett, és a férfi így meghallotta.
A férfi és a kutya nézték egymást percekig, mert nem tudták eldönteni, hogy ki mit akar. A férfi egy nyugodt sétát, a kutya meg társaságot. Legalábbis a férfi eleinte ezt gondolta. Ahogy elindult ismét, a kutya követte, nem közvetlen, csak pár lépéssel mögötte, türelmesen, ahogy egy kutyától telik. Így sétáltak együtt haza, a férfi házáig, és ott jött a kérdés, most hogyan tovább. A férfi kinyitotta az ajtót, bement a házba és nézte, mit lép az állat. Az kicsit bizonytalanul beleszimatolt a levegőbe, majd határozottan elindult befelé, és lefeküdt a kályha mellé. Eldöntötte férfi módra, amit el kellett dönteni, mert a kutya igazi férfi volt.
A másik férfi kerített egy már nem használt pokrócot, leterítette a kályha mellé, hogy ne a padlón feküdjön az állat, aki azonnal el is foglalta az új fekhelyet. Majd a vacsorára félretett felvágottból jó nagy darabot szelt, azt is elé tette egy kis tálba, és persze jutott egy másikba is friss víz, mert a kutyán látszott, régen ivott egy jót.
Az állat a kályha mellett azonnal elaludt, a férfi meg a már finom meleg szobában leült a kanapéjára, bekapcsolta a televíziót és zsibbadtan elbóbiskolt, mert amit kellett, azzal végzett. A kályha meleg, a kutya evett, rend és fegyelem mindenütt, lehet lazítani.
Arra ébredt, hogy valami hatalmas, büdös szőrös állat ugrik a nyakába. Hirtelen nem tudta mi legyen, de a kutya már elfoglalta a helyét. A kanapé hátlapjára ugorva a férfi nyaka köré feküdt, mint egy nagy szőrös sál, és nedves orrát a férfi füléhez nyomta, hogy az érezze, megjöttem, itt vagyok. A férfi meglepődött ezen a közvetlen barátságon, hiszen alig pár órája ismerték egymást és a kutya már így köszönte meg a vacsorát, meg a meleg pokrócot. Nem bánta, jól esett az állat ragaszkodása, bár kicsit büdösnek találta, de megértette. Nem volt nehéz elképzelnie, hogy ez a szerencsétlen jószág hogyan került a faluba, és miért követte.
Amióta lejárt ebbe a házba, gyakran látta, hogy a faluban megjelennek olyan autók, melyek utasai hirtelen kinyitják a mozgó kocsi ajtaját, kitesznek egy kutyát, és gyorsan elhajtanak. A megunt kedvencet itt hagyják, mert itt jó emberek laknak, gondolják, majd azok törődnek vele. Azért ez nem ilyen egyszerű, gondolta a férfi, az élet nem fehér, és nem fekete. Egy kutya az felelősség és feladat, meg emberség. Na abból meg már kevés van, gondolta, és egy kicsit arrébb lökte a teljesen rámászott állatot.
A pénteki est így telt el, felhőtlen boldogsággal és barátsággal, mintha már ismernék egymást évek óta. A kutya, ha dolga akadt, kéredzkedett, és a férfi, bár sohasem volt kutyája, tudta mit kell tennie. Ajtót kell nyitni és kész. Étel meg akadt, elég mindkettőjüknek, mert a férfi remekül főzött. Régóta volt házas, de olykor, ha jókat akart enni, főzött magának, meg persze a családnak is.
Elérkezett a szombat, amikor a kályha meleg volt, a ház rendben, mindenhol tisztaság, ahogy kellett, csak hát a kutya, az meg bent a házban. A férfi igazából nem foglalkozott azzal, hogy mi lesz, mert eszébe jutott az örök igazság, hogy a hídon akkor megyünk át, ha odaérünk. Így nyugodtan megebédelt, a kutya is kapott rendesen, majd a délutáni csendes pihenő következett. Végig feküdt kedvenc kanapéján, és amikor már félálomba szenderült, hagyta hogy a nagytestű, büdös jószág mellé kuporodjon. A férfinak jól esett az állat ragaszkodása, az öröm, hogy valakinek fontos volt, még akkor is, ha az egy nagy büdös szőrcsomó.
A férfi arra ébredt, hogy a család megérkezett, és döbbenten nézték, hogy a kanapén fekvő férfin egy nagy lompos kutya hever, és együtt hortyognak. Mert a kettős zaj kihallatszott a házból. A férfi egyik gyermekének kezében viszont ott lapult a család kedvenc macskája, akinek a hátán felállt a szőr a látványtól, a kutyától, és attól, hogy valaki elfoglalta a helyét, a házat, amit eddig ő birtokolt.
A család először csak csendben kopogott az üvegajtón, nem mertek a macskával bejönni, majd amikor ennek nem volt foganatja, erőteljesen elkezdték az ajtót püfölni. A férfi haragosan ébredt és rájött, hogy akkor most döntenie kell, mert helyzet van. Mi legyen a kutyával, meg az odakint toporgó macskás családjával, akik nem mertek ajtót nyitni és várták a megoldást.
Ilyenkor nincs jó megoldás, valakinek veszíteni kell, és a férfi nem tehetett mást, döntenie kellett, vagy a család, vagy a kutya. Ölbe vette a büdös jószágot és egy másik ajtón kivitte a kertbe, a hidegbe, a latyakos hóba, miközben a család a macskával elfoglalta a nappalit. A férfi letette a hóba a megszeppent kutyát, majd elnézést kérve visszament a házba.
A kutya döbbenten állt egy darabig a hidegben és nem értette, hogy mi van. Nem értette, hogy mit követett el, hogy ez a barátság ilyen hamar véget ért. Mi volt az, amitől a férfi így megváltozott. Nem volt családja, nem volt otthona, így nem tudta, hogy ezek a dolgok mit jelentenek. Nem tudta, hogy néha az embereknek dönteniük kell, és olykor nem biztos, hogy jól döntenek. De ő csak egy kutya volt, és nem egy családapa.
Másnap reggel a férfi nyugtalanul kelt, nem voltak jó érzései, aggódott, mi lehet a kutyával. Az éjjel esett a hó és reggelre vastag lepel borította a kertet, meg persze pokoli hideg volt megint. Megitta a reggeli kávéját és papucsban kicsoszogott az ajtóhoz, kinyitotta, majd kilépett.
Nem kellett volna így, ilyen meggondolatlanul kilépnie a házból. A kedvenc papucsa valami kívül kemény, de belül kenhetően puha, és borzalmas büdös dologra lépett. Egy üzenet volt, amit a kitett kutya hagyott. A férfi először dühödten felmordult, majd a lábára nézve elolvasta az üzenetet, ami egy képlékeny büdös krém formájában ott tekergett a papucsán.
Jó reggelt te áruló, szólt a bevezető. Nem gondoltam volna a pénteki este után, hogy egy szaros macska miatt elárulsz. Pedig én szerettelek, mert jó voltál hozzám, bíztam benned, szolgáltalak volna, mert jó volt az illatod, puha volt a kezed, és meleg volt a szobád. De te elárultál és ez fájt. Ezt már éreztem, az előző gazdámnál, ők is ilyenek voltak, ezért kitettek itt nálad. Azt hittem van még egy esélyem, de sajnos ez nem vált be. Sajnálom, de nem tehetek mást, utállak, ezért itt hagyok neked egy kis üzenetet. Hogy te is érezd, mit érzek most, hogy szar az élet, és hogy tudd, milyen az. Hát ilyen, szevasz..szólt az üzenet.
A férfi állt a papucsában, és nem akart mozdulni, mert félt, hogy az üzenetet be fogja vinni a nappaliba, és azt már nem akarta. Ez az ő magánügye, az maradjon itt kint. Fogta a papucsot, kilépett belőle és egy szemetes zacskóba vágta. Ennyi, gondolta, de a Gondviselő másként döntött.
Reggeli után, hogy a lelke megnyugodjon, elindult ismét sétálni a faluba. Friss, puha hó borított mindent, csend és nyugalom honolt a házak közt, és ez így volt rendjén. De mindig jöttek kirándulók, akik osztozni akartak, akár csak percekig, ebből az örömből, ebből a nyugalomból. Persze ők kocsiban ülve haladtak végig a falu egyetlen utcáján és az ablakon keresztül élvezték a látványt, de hát ez az ő dolguk. Ha nekik ez jó, gondolta a férfi, akkor tegyék, szerencsétlenek.
Már épp a zsákutca felé tartott, amikor megállt mellette egy autó, letekerték az ablakát és egy férfi kiszólt.
Bocsásson meg uram, nem tudja kié ez a kutya? Itt találtuk az út mellett, feküdt a hóban, ezért gondoltuk, hogy visszavisszük a gazdájához, ide a faluba, mert nagyon kimerült szegény.
A férfi benézett az autóba és meglátta Brúnót, mert végül ezt a nevet adta neki, szóval meglátta azt a kutyát, akivel eltöltött egy teljes éjszakát, akit megtagadott egy macska, és persze a családja miatt.
Sajnálom uram, de nem tudom kié ez a kutya, nem ismerem, mondta a férfi és a szíve egy kicsit meghasadt. Sokszor kellett hazudnia az életben, és ezzel soha nem volt gondja, de ez fájt. Ez a hazugság nagyon fájt, de nem tudott mást kitalálni, mert hogy a család, meg a macska, meg a megszokott élet. Hát igen, bocs, ne haragudj, hátha ők majd befogadnak, gondolta, majd ment tovább a zsákutca felé, hogy megnézze, hol ér véget a falu.
