Czakkos úr nem nyugszik és támadásba lendült!

Főoldal  |  Hírek   |  Czakkos úr nem nyugszik és támadásba lendült!

Czakkos úr nem nyugszik és támadásba lendült!

Ahogy azt legutóbbi írásunkban már említettük, új szereplő jelent meg a kozmai róka közösségben, és a természet törvényei szerint próbálja elfoglalni helyét a róka hierarchiában. Az eddig kialakult rend felbomlott, és Czakkos úr nap mint nap tesz azért, hogy domináns hím legyen a faluban, és ő jusson először az ingyen kajához.

A tegnap esti felvételen Kölyök, Roxy tavalyi gyermeke, szokásos sétája közben benézett pár falatért, mielőtt kimegy a rétre pocokra vadászni, de nem tudta nyugodtan befejezni a vacsorát. Félidőben, két falat között, egyszer csak mint a villám, megjelent Czakkos úr és a Kölyköt is rendre utasította. Múltkor az apját, Görbefarkat zavarta el, most meg a Kölyök volt a soros. Kis veszekedés után visszatért, és ahogy kell jelölt, és felfalt mindent ami maradt a tányéron. 

Érdekes módon később még két, csinos rókalány tett látogatást a porondon, de ők már zavartalanul étkezhettek, mert Czakkos úr velük, valamilyen oknál fogva igen gáláns. Ahogy azt már tavaly tapasztaltuk, közeleg január, szűk két hónap múlva párt kell választaniuk, így Czakkos úr szeretné ott is az elsőbbségét biztosítani. Tavasszal meglátjuk, sikerült-e a szándék. 

Ez volt az eheti RókaKlub, a rovat amelyben hétről-hétre a vérteskozmai rókák érdekes életével ismerkedünk, így még szorosabb kapcsolatba kerülünk a körülöttünk lévő természettel.

PREV

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás megrendelése - Itt a szerződéskötés menete

NEXT

Lamentáció egy róka vesztén - 1. rész: A veszettségről

    Hírlevél feliratkozás
    Szeretnék kétheti összefoglalót kapni a legfrissebb bejegyzésekből
    Kövess bennünket Facebookon
    hogy azonnal értesülj egy bejegyzés megjelenéséről