Amikor tejföllel ették a lángost és célba lőttek a fiúk
Beszélgetés Boriskával (Molnár Péternével), aki Vérteskozmán a 16-os ház tulajdonosa volt a nyolcvanas években. A beszélgetést készítette dr. Bodor Mária Zsuzsanna, Vérteskozma 37.
Boriska: Vérteskozma sváb falu volt. Mivel a svábokat kitelepítették, egy-két család maradt
csak a faluban, -például Aschenbrennerék, más nevekre már nem emlékszem.
Vérteskozma környékén nagyon-nagy harcok voltak a háború alatt. Nagyon sok
épület meg is rongálódott, majd kitelepítették a lakóit, a falu teljesen elnéptelenedett.
Az Őrségből az ún. kulákokat először ide internálták, amikor az ő internáló táborukat
felszámolták, akkor ebbe a faluba költöztették be ezeket az őrségi embereket, ők
laktak a házakban. Jurcsikék voltak az elsők, akik felfedezték ezt a kis falut, és mi
voltunk az elsők, akiket oda elvittek. A régi 1-es útról volt egy erdei bekötő út, az
elején egy erdészház, ahol kucsma gombát találtak. Ezzel az indokkal vittek oda, ezt
akarták megmutatni. Tovább mentünk egészen Kozmáig, és megmutatták, hogy ők
már megvettek itt egy házat, kérdezték, minket nem érdekelne-e? Péter először
hallani sem akart róla, de nekem megtetszett. Azt a házat néztem ki magunknak,
amit végül meg is vettünk.
Egy Bárdos bácsi nevű, veletek szemben lakó „őslakos”-sal nagyon jóban voltunk,
nagyon szeretett engem, ő tapasztotta meg a falakat újra, mert voltak hiányosságok,
és meszelte ki kívül-belül a házat. Péter tervei alapján rendbe hozták a tetőt,
Bánhidáról hoztam az embereket dolgozni. Hajnalban, reggel mentem az
emberekért, és este sötétben vittem őket haza. A cserépfelrakásra nagyon
emlékszem. Volt egy pár ember, aki az erdőben dolgozott, autó vitte ki őket. Aznap
zuhogott az eső, és hazajövet leszálltak a munkás autóról, mind segítettek a
cserepeket felrakni. Akkor egy csodálatos emberi hangulat volt. Tóth Laciéknak is
megtetszett a hely – őket mar korábbról ismertük – viccesen azt mondták azért
jönnek oda, mert kell nekik öregkorukra jó kártya partner. Általában építészek jöttek,
mint például a Fintáék. Nekünk is a legjobb barátaink a Botkaiék voltak, ők mi
miattunk jöttek. Ők a lenti részen vettek házat, az Aschenbrennerék házát vették
meg. Azokat nem telepítették ki, svábok voltak, aztán a gyerekei Környére mentek
lakni. Nagyon sok őrségi volt. Mi elmentünk az Őrségbe meglátogatni ezeket az
embereket. Amikor visszamehettek már, akkor ők mind vissza is mentek. Itt vett
házat Balczó is, azt nem tudom, ő hogy fedezte fel ezt a helyet.
Zsuzsi: Volt egy film, amiből kiderült, a Vértesbe jártak ki tájfutó edzésekre, Küldetés volt a címe. A filmben beszél is erről Balczó, lehet, hogy innen jött az ötlet, itt vásárolni házat.
Boriska: A filmrendező meghalt már azóta. A Balczó is próbálta a házát felújítani. Mindig azt mondta, Bori, csak a lendületedet ne veszítsd el. Az istállót berendeztem a Péternek asztalos műhelynek, mert azzal szeretett foglalkozni.
Még egy érdekes esemény volt, amikor az oroszok kimentek, akkor tartottunk Kozmán egy olyan összejövetelt, hogy meghívtuk a kitelepített családokat 89-90-ben. A templom alatt van egy nagyobb tér, ott voltak asztalok, és ott ünnepeltünk Egész Kozma ott volt. Azok az emberek, aki jöttek, azoknak adtunk mi szállást. A mi házunkba az a házaspár jött, akiknek a kislánya ott született. Sajnos a nevére nem emlékszem. Érdekes volt, hogy abban a házban született és mi adtunk szállást nekik. Azokkal összebarátkoztunk, mert pár napig még itt voltak Magyarországon. Meghívtuk ide a pesti lakásunkba őket egy ebédre.
Zsuzsi: Biztosan örültek, amikor látták, hogy a házuk rendben van.
Boriska: Igen, nagyon. Végül Péter is megszerette Vérteskozmát.
Zsuzsi: Tulajdonképpen hányban vettétek meg a házat?
Boriska: Ez az, amit pontosan nem tudok.
Zsuzsi: Gondolom a ’70-es években.
Boriska: ’60-ban vettük az első kocsit, azt tudom, mert azóta van jogosítványom. Akkor utána a következő kocsink 5 évre lett, és már azzal a kocsival voltunk Kozmán. Úgy gondolom, hogy ’65 és 70 között vehettük a házat.
Nagyon sok képünk van Kozmáról. Arról az összejövetelről is, amikor meghívtuk a németeket. Mindig augusztus 20-án tartottunk ünnepséget. Volt egy Zsuzsa nevű asszony is a faluban, ő dagasztotta a lángosnak való tésztát, teknőben. Mindig tejföllel ettük a lángost. Az egész falu ott volt, célba lőttek a fiúk a Balczóval az élen. Ez mindig egy nagy esemény volt.
Zsuzsi: Arra nem emlékszel, hogy a templom melletti épület mi volt?
Boriska: Iskola volt. Ott volt mindig a búcsú megtartva. Arra is emlékszem, hogy volt egy tehénpásztor, reggel hajnalban megindult és a falu felé ment ezekkel a tehenekkel. De, hogy a tehenek honnan voltak? Talán Csákvárról. Nagyon sokat segítettek nekünk Csákváron. Az asztalosunk is az volt, egy villanyszerelő. Onnan alkalmaztunk szakembereket.
Zsuzsi: Ti mikor adtátok el a házat?
Boriska: A Péter halála után. 2000-ben halt meg és én egyedül azóta nem is voltam Kozmán.
Olvastam azt a cikket, ami a Nők Lapjában jelent meg, és ahol szó volt egy rókáról. Péter nagyon sokoldalú ember volt, írt novellákat is, és ő is írt egyszer egy kis rókáról, a novellás könyve meg is van.
Zsuzsi: Boriska drága, köszönöm, hogy beszélgethettünk.
Az interjút dr. Bodor Mária Zsuzsanna, (Vérteskozma 37) készítette 2022. március 10.-én
Borítókép: Vérteskozmai posta állomás, 1973
Olvasóink szeretik az izgalmas írásokat, régi emlékeket, fotókat… várjuk őket szeretettel!
