Amerikából egyenesen Vérteskozmára – Különleges látogatók voltak a faluban
Eddig is tudtuk, hogy Vérteskozma egy különleges hely, de ma még különlegesebb lett, mert olyan történetet látott napvilágot, amilyen csak az
Eddig is tudtuk, hogy Vérteskozma egy különleges hely, de ma még különlegesebb lett, mert olyan történetet látott napvilágot, amilyen csak az
Bajai Orsolya és Nicholas Leigh-Wood a Hubertus-féle házban élnek, március óta állandó lakosai Vérteskozmának. Szerintük a helynek lelke van, Nicknek ez
Véletlenek nincsenek se Vérteskozmán, se Kanadában. Vagyis, kik a Hasenfratz Ferenc és Linda és mi a kapcsolat Vérteskozma és Kanada között?
Mi készül, mitől közösségi, és hogyan fogják locsolni
Mia krémlevese, amely fél óra alatt kész!
Kiss Barnáné Erdősi Mária elbeszélése arról az utazásról, amely során megtalálták az igazi kertet.
VÉLEMÉNY - Mert ismételten bebizonyosodott, hogy a falut nem a turistáktól kell védeni, hanem önmagunktól.
Megkerestük az erdészetet, ahol Vérteserdő Zrt. erdészeti igazgatója fogadott bennünket, hogy beszélgessünk az erdőben folyó fakitermelésekről, a Vérteskozma környékén zajló folyamatokról.
A szél zörget a telefon meg okos. Gondolatok és élmények egy szombati nap margójára.