Mi köze van mindenszenteknek halottak napjához és halloweenhez?
Mindszentek, halottak napja, halloween, krizantén
Mindszentek, halottak napja, halloween, krizantén
Kozmai önkéntesek elkezdték a Millenniumi szobor körüli fakorlátok felújítását.
A mai napon kezdték el Csákváron a szabadság-téri park kibővítését, amely során a park területe megháromszorozódik. A jelenlegi parkkal szemben levő,
Az interneten kerestek megoldást a kozmai bekötő úton tébláboló kutyának, a kozmaiak megtalálták.
Kiss Jolán címzetes főjegyző, Csákvár Város Közszolgálatáért emlékplakettet vehetett át nyugdíjba vonulása alkalmából.
Október 25-én, kedden 11 óra után részleges napfogyatkozás lesz látható Magyarországon. Az esemény során a Napnak mintegy harmada kerül majd árnyékba.
Csípős reggel, deres képek. A fagyos reggel után, vasárnapra már 20-at mutat a honlapunk előrejelző rendszere.
Októbertől elhalkul az addig szarvasbőgéstől hangos őszi erdő, helyüket a dámszarvasok barcogása veszi át
Ma, október 20-án van a Szent Vendel emléknapja.
Az 56-os forradalom és szabadságharc hősei tiszteletére tartanak megemlékezést.
2022. október 23-án, vasárnap Szent Vendel napi búcsú lesz Gánton!
A Vérteserdő Zrt. a szarvasbőgés időszakának összes trófeáját felvonultató hagyományos trófeaszemléjét ezúttal a Dél-Vértesi Erdészeti Igazgatóság területén, Kőhányáson tartotta meg 2022.
Egész Csákvárról látható a Haraszt-hegy lábánál emelt kereszt.
Vérteskozma határában található Szent Vendel emlékhelynél - PROGRAM
Ultramaratonosok futottak át ma Vérteskozmán
Mészöly Miklós feleségeként ismert, de Vérteskozmához és Csákvárhoz is volt kötődése.
PROGRAM - A vérteskozmai róka életét bemutató, díjnyertes fotósorozat a csákvári tűztoronyban lesz látható.
Tegnap délután a Kaszap-tetőn meghibásodott egy hársfát szállító kamion. A motorhibát nem sikerült a helyszínen orvosolni, így a csütörtöki nap folyamán
Szombaton volt Csákváron a II. szüreti felvonulás, sok tánccal, lóval, szekérrel, hintóval, csikóssal és hajnalig tartó mulatsággal.
A vérteskozmai temetőben található sírokat Szebenyi Istvánék hozták rendbe.
Békés és nyugodt falunk híroldalának nincs szüksége "kékfény" rovatra, gondoltuk mindeddig.
A 2021-es, nagy sikerű fotósorozatnak lett második évada, és bemutatkozik Vérteskozmán a Kozma39 Galériában.
Csákváron is megemlékeztek az aradi vértanuk kivégzésének évfordulójáról.
Több tucat fogat és még több lovas vonul fel Csákvár utcáin, köztük lesznek vérteskozmai lovasok is.
Még ezen a hétvégén látogatható: 13 csodálatos helyszín, még csodálatosabb fotó sorozatokkal.
Őszi Vértes színei, vezetett túra lesz a Haraszt-Hegyi Tanösvényen.
Képgaléria a csákvári Mihály-napi lovas és pásztortalálkozóról
Hétvégén két előadáson és egy kiállításon mutatkozik be a kozmai róka.
Nikola Rahmé Óriási apróságok című kiállítása a vérteskozmára vezető út mellett tekinthető meg.
VIDEÓ - A mai napon emelték fel a helyére a vérteskozmai gémeskút gémjét.
A FotoKozma fesztivál keretein belül, Vérteskozma egyetlen utcáján látható a Dorf című kültéri fotó kiállítás.
Szombaton lesz Csákváron az egész napos ünnepség!
Vele pedig Radisics Milán Lábnyomunk - Az ember hatása a környezetünkre című kiállítás. KÉPEK
Ma nyílik a Magyar Nemzeti Múzeumban Budapesten Radisics Milán, Lábnyomunk című kiállítása, amelyen Kozmai Roxy is szerepel!
Pénteken megnyílt a FotoKozma, nemzetközi fotófesztivál a Vértes kilenc településén, 13 helyszínen, mi pedig szemléztünk a sajtóból.
A Vértes Kozma Alapítvány és a Vérteserdő Zrt. együttműködésének eredménye, hogy rendbe hozták a Kaszap-kúti parkolót.