Csökkent a kommunális adó mértéke!
Ma megkaptuk az értesítőket az idei adók mértékéről, és 12 ezer lesz a kommunális adó az eddigi 20 ezer helyett.
Ma megkaptuk az értesítőket az idei adók mértékéről, és 12 ezer lesz a kommunális adó az eddigi 20 ezer helyett.
A tegnapi cikkünk nyomán szerkesztőségünk munkatársa március elsején délelőtt végig járta a faluban kihelyezett konténereket.
Három hét múlva érkeznek a kölyök, Hasonka pedig a lábára sem tud állni.
Nem ördög festés, csak az első hónap tapasztalatai alapján ez a kép rajzolódik ki a kukák környékén. Íme az első hónap
NOVELLA - A férfi lustán, kissé álmosan kevergette reggeli kávéját, nem sietett. Csak egy rövid megbeszélése volt délelőtt,
A felújításában, a rendbetételében mindenki részt vehet, akár kétkezi munkával, vagy pénzbeni juttatással adomány formájában.
700 kilométert tett meg, a településeket kerüli, a vadászok meg jól figyeljenek!
A sekély peremmel rendelkező kútra fedél került.
Kaufer Tamás a vérteskozmai 18. Mentaház Vérteskozma Rock ’n Roll Futás szervezője pár hete EBBEN A CIKKBEN bemutatta a Rock ’n
Eltűnt a gaz és az oda hordott száraz zöldhulladék az iskola és a közösségi tér közötti területről.
Folytatódik a közösségi tér mögötti-, es patak part menti terület gazmentesitése.
Ezen jeles ünnepen a vérteskozmai rókák is tudják, mit kell tenni. VIDEÓ.
Idén immár tizedik alkalommal hajtottak fejet a Vértesben elesett katonák emlékére. KÉPEK, VIDEÓ
A múlt héten elment az áram, ma pedig két fa nehezkedett a Telekom-kábelre. Ennek apropójából Kozmalakó tollat ragadt.
Péntek 16:00 - Vérteskozma - Ma délelőtt egy kozmai vette észre, hogy a falu bejáratánál, nagyjából a behajtani tilos táblával szemben,
Szombaton 10 órakor lesz az elhalasztott esemény.
Szerdán folytatódott a közösségi tér mögötti, gazos terület rendbe rakása.
Ma folyatódott a kozmai közösségi tér rendberakása egy újabb ütemmel.
Az idei év eddigi leghidegebb éjszakáján vagyunk túl.
A fehér fagyöngy gyűjtése nem egyszerű, mégis megéri, mert ez az egyik leghatékonyabb vérnyomáscsökkentő gyógynövényünk.
Nem volt áram és két fa is kidőlt a tervezett Kaszap-kúti megemlékezés helyszínére.
A rendkívül erős szél átírta a mára tervezett esemény forgatókönyvet.
Poczik Ági Vérteskozmáról rovatot indít a környék szezonális gyógynövénykincseiről.
VIDEÓ - készülve a szombati megemlékezésre, itt a beszámoló a tavalyi eseményről.
Receptnek akár elmehet, de annál azért jóval több. NOVELLA
Mától megtekinthetőek a világ leghíresebb háborús fotósának képei
A magyar kitinparádénak most örülhet 49 millió rajongó!
Nem kerültek elszállításra kijelölt időpontban a kirakott karácsonyfák.
Francia bisztrókból egyenesen a kozmai asztalra - RECEPT
A következő 1-2 hétben derült éjjeleken csodát láthatunk az északi égbolton
CAPA110 néven nyílik fotókiállítás Robert Capa képeiből a vérteskozmai bekötő úton, a Vértesben elesett honvédek emlékművénél.
A falu előtt található kereszt, a villám sújtotta hársfa, és a dombon ékeskedő a kis kozmai templom. lesz a cserép érmeken.
A Kossuth Rádió műsorában Babucs Zoltán hadtörténész és Szebenyi István hadszíntér kutató beszélgettek.
Február 4-én, szombaton 10 órakor lesz a hagyományos Kaszap-kúti megemlékezés.
Összegyűjtöttük és összefoglaljuk a Kotló-hegyi csatáról található információkat.
Sportcsillagok találkozása volt vasárnap
Kreatívnál kreatívabb alkotások őrködnek Vérteskozma előtt
Egész éjjel havazott és jelentős hótakaró alakult ki Vérteskozmán.