Magyarországon csak kóborló, minden évben megjelenik néhány példánya az őszi és tavaszi vadlúdcsapatokban. Az utóbbi évtizedekben kis mértékben emelkedett a hazánkban megfigyelt egyedek száma. Ez összefüggésben lehet az összeurópai állomány növekedésével. A hazai természetvédelemnek kevés szerepe van a faj védelme szempontjából, de a nálunk megjelenő egyedek védelmet érdemelnek. A vonulás során előszeretettel vegyül vetési ludak és nagy lilikek társaságába. A kanadai lúddal a felületes szemlélő könnyen összetévesztheti. A madarak nagy része a tengerparti területeken telel, ezért a jövőben sem várható, hogy nagyobb tömegei jelennek meg Magyarországon.

A második leggyakoribb partfutó hazánkban, rendszeres őszi és tavaszi átvonuló, akár több százas csapatait is meg lehet figyelni, máskor csak egy-egy példány tűnik fel más partimadarak társaságában. Szikes tavakon, lecsapolt halastavakon, árasztások kopár foltjain, zátonyokon lehet leginkább megfigyelni. Az őszi vonulás csúcspontja szeptember második felében van, míg a tavaszié április végén és májusban. A telet jórészt Afrikában és Indiában tölti. Állománya stabil, hazánkban megfelelő pihenő- és táplálkozóhelyeket talál.

Az aranylile (Pluvialis apricaria) a madarak osztályának lilealakúak (Charadriiformes) rendjébe, ezen belül a lilefélék (Charadriidae) családjába tartozó faj.

A mondókából mindenki által ismerős vakvarjúról kevesen tudják, hogy ez a név tulajdonképpen a bakcsót takarja. Népi nevének eredete nem a látására utal, hanem hangját utánozza. Az egyik leggyakoribb hazai gémféle. Nagy telepei alakulhatnak ki, ezek közelében a kedvezőtlen változások miatt lokálisan sok pár költése meghiúsulhat. Szerencsére mára a nagy gémtelepek többsége védett területen található, ezekről pedig a természetvédelem megfelelően gondoskodik. Vonuló madár, március-április táján érkezik vissza afrikai telelőterületeiről. Az őszi vonulás szeptemberben kezdődik, de az időjárás függvényében el is húzódhat.

A bukórécék közül hazánkban a leggyakoribb. Ennek ellenére néhány éve már védelmet élvez, hiszen állománya még így is töredéke a tőkés récéének és csökkenő, ráadásul röptében könnyű összetéveszteni más ritka fajjal, többek közt a fokozottan védett cigányrécével. Európai állománya csökkenő. Ennek ellenére sok országban vadászható. Nálunk márciusban és az ősz második felében lehet legnagyobb csapatait megfigyelni, de egész évben jelentős számban tartózkodik hazánkban. A téli hónapok idején – amikor vizeink befagynak – dél-európai telelőhelyeire vonul.

Hazánk nádasaiban elterjedt madárfajnak számít. Társas faj, a többi nádi énekesmadárral ellentétben nem territoriális viselkedésű. Állandó, télen is a nádasokban figyelhető meg, ahol kisebb-nagyobb csapatokban a nád magját fogyasztja. Tavasszal és nyáron rovarokkal, apró csigákkal és pókokkal táplálkozik. A vizes élőhelyek megőrzésével állománya biztosítottnak látszik.

A kányák legszembetűnőbb ismertetőjegye villás farkuk, de a frissen kirepült példányoknál ez még csak alig látható. A barna kánya a nagy folyók mentén elterülő ártéri puha- és keményfa ligeterdők jellegzetes fészkelő madara. Hazai fészkelő állománya 1960-1980 között drasztikusan lecsökkent. Azóta lassú erősödés figyelhető meg, állománya napjainkra stabilizálódott. Sajnos nem ismerjük a csökkenés és a megerősödés pontos okát sem. A faj megőrzéséhez nélkülözhetetlen a természetes ártéri erdők fenntartása. Mivel táplálékát elsősorban dögök, leggyakrabban a víz felszínén úszó döghalak alkotják korábbi csökkenését valószínűleg az ezeken keresztül a szervezetükben felgyülemlett vegyszerek okozták. Ezek egy részéről köztudott, hogy a tojások termékenységét ronthatják, de sokszor a felnőtt példányok pusztulása is ennek köszönhető. Vonuló madár, a telet a Földközi-tenger mentén tölti, de eljuthat a trópusi Afrikába is. Időnként egy-egy példány áttelel. Mivel vonuló faj, fenntartása, hazai fészkelő állományának megőrzése nem csak a mi feladatunk, abban közre kell működnie a vonulás és telelés során érintett országok természetvédelmi szerveinek is.

A faj állománya az 1970-es években nagyon megfogyatkozott. A dúvadirtás szabályainak szigorodása kedvezően hatott a fészkelő párok számára. A kedvező helyzet megőrzéséhez a vadászati és természetvédelmi szakemberek együttműködésére van szükség. Vonuló madár, április és október között tartózkodik hazánkban. A telet általában Afrika Szaharán túli részén tölti, de egyre több esetben fordulnak elő áttelelő példányok.

Az 1920-as években közel ezer pár költött a Kis-Balatonon, azóta csak ritka fészkelő főleg a Hortobágy térségében. A nálunk fészkelő néhány pár vegyes gémtelepeken, védett területen költ, ezért ezek nyugalmának biztosításával a faj sikeres költése biztosítható. Vonuló madár, a telet Afrikában tölti. Nálunk április és szeptember közt figyelhető meg leginkáb.

A nádi tücsökmadárhoz hasonló megjelenésű madár, attól leginkább csíkozott melléről lehet elkülöníteni. Territoriális madár, a hímek jellegzetes, lüktető pirregéssel őrzik revírjüket. Európában terjeszkedőben lévő faj. Rovarokkal, főként azok hernyóival és pókokkal táplálkozik. Hosszú távú vonuló, a telet Afrikában tölti.

Jellegzetes bóbitájáról könnyen felismerhető, közkedvelt madárfaj. A hazánkban is költő partimadarak közül messze a leggyakoribb. Gyakori fészkelő nedves réteken, szikes területeken, árasztásokon, vizes környezetben lévő szántókon. Mivel részben az agrárkultúrákban is megtalálja életfeltételeit, az extenzív mezőgazdasági környezethez még tudott alkalmazkodni, de a vegyszerek negatívan hatottak állományára. Elterjedési területének legnagyobb részén vonuló. A költést követően nagyobb vizes élőhelyeken gyülekezik, nagyobb csapatokban vonul Nyugat- és Dél-Európa felé, Afrikába is eljut. Az őszi vonulás nagymértékben függ az adott év időjárásától, sok madár csak akkor hagyja el hazánkat, mikor igazán keményre fordul az idő. Tavasszal sokszor már februárban megérkeznek első csapatai, jellemzően seregélyek társaságában. A hideg lehűlések, és éjszakai fagyok ilyenkor sok bíbic pusztulását okozhatják. Költését a legelő állatok és a mezőgazdasági munkák veszélyeztethetik.

Általában nagyobb folyóink mentén költ, főleg zátonyokon és szigeteken. Április és május, valamint június és október között nagy számban vonul át hazánkon. Ilyenkor folyópartjainkon kívül halastavakon, patakok és csatornák mentén is meg lehet figyelni kisebb csapatait és magányos példányait. Európai állománya stabilnak tekinthető. A természetes folyópartok beépítése, átalakítása a faj életterének beszűkülését eredményezheti.

Apró termetű réce, viszonylag gyakori fészkelő. Európában és azon belül Magyarországon is kis mértékben csökken állománya. Mivel hazai populációjának jelentős része nem a nagy kiterjedésű állóvizeken költ, hanem időszakos elöntéseken, kubikgödrökben, kisebb mocsarakban, nedves réteken, ezek állapotának leromlása, hasznosításuk megváltozása, vagy aszály okozta kiszáradása lokálisan veszélyeztetheti fészkelését, összességében pedig egész állományának csökkenését okozza. Mivel harmadik leggyakoribb fészkelő récefajunk, sokáig vadászható volt, de állományának csökkenése indokolttá tette természetvédelmi oltalmát. Hazánkon jelentős számban vonul át, viszonylag korán elhagyja Európát. A telet jórészt Afrika trópusi területein tölti.

Nevét a hímek jellegzetes, mély hangjáról kapta, mely olyan, mintha egy távolból szóló kürtöt hallanánk. A nádasok védelmével a faj megőrzése biztosítottnak tűnik. Mivel a legtöbb gémfélével ellentétben nem telepesen fészkel, egyes élőhelyek megszűnése az egész populációra kevésbé hat, mint más gémféléknél. A nem megfelelő vízgazdálkodás miatt egyes élőhelyei kiszáradhatnak, ez megakadályozza megtelepedését. Az állomány zöme csak március és október között tartózkodik nálunk, a telet a mediterrán vidékeken és Afrikában töltik. Sok példány megkísérli az áttelelést, kedvezőtlen időjárás esetén segítségre szorulhatnak.

A legnagyobb hazai vöcsök, mely hazánk nagyobb állóvizeinek rendszeres és jellegzetes költőfaja. A vizes élőhelyek védelmével, a mesterséges vízfelületek szakszerű gondozásával a hazai állomány léte biztosított. Rövidtávú vonuló, elsősorban Dél-Európában telel, hazánkból a madarak nagy része késő ősszel elvonul, csak néhányan maradnak a be nem fagyó vizeken. Nevét a fejen található, jellegzetesen felmeredő dísztollairól kapta, mely csak az öreg madarakon figyelhető meg kora tavasztól nyár végéig.

Az 1970-es évekig csak ritka kóborló volt Magyarországon, majd egyre sűrűbben lehetett megfigyelni hazánkban. Első hazai költését 1996-ban dokumentálták, azóta néhány pár szinte minden évben fészkel nálunk. Európai állománya stabil, a hazai kisszámú populációnak a faj védelme szempontjából nincs nagy jelentősége. A nálunk megjelenő, esetleg költő példányok kímélete, a természetes vizes élőhelyek védelme elegendő a terjeszkedő faj megfelelő oltalma érdekében. Tengerparti élőhelyein alapvetően állandó madár, de költési idő után sok egyed kóborlásba kezd, főleg ezek jelennek meg nálunk is.

A XIX. században eltűnt Magyarországról, de az 1970-es években nyugat felől újra megjelent, mára az egész országban elterjedt. Ez a közelmúltban történt betelepülés részben félvad madarakon alapult. Jól alkalmazkodott az emberi jelenléthez. Télen a hazai állomány mellé északról is érkeznek vendégek. A nálunk költő példányok nagyrészt a hazai és a tőlünk dél-nyugati, be nem fagyó vizeken telelnek (jellemzően a horvátországi Dráva szakaszon, illetve a vajdasági Duna szakaszon). A madarak évről évre visszajárnak bejáratott helyeikre, ahol az emberek etetik őket.

Természetvédelmi szempontból talán a legjelentősebb hazai récefaj. Világállománya erősen csökken, a hazai állománya európai léptékben is jelentős. Magyarország szerepe emiatt a faj törvényes oltalma szempontjából igen fontos. A védelmi intézkedések, amelyek a faj hazai állományának megőrzését célozzák, közvetetten sok egyéb madárnak és más élőlénynek teremtenek kedvező feltételeket. A kisebb tavak eltűnése, a nem megfelelő tógazdálkodás, és a madarak zavarása sok helyen a cigányréce eltűnését eredményezte. A vadászati tevékenység pedig a tévedésből adódó lelövéseken kívül a sörétszemek lenyeléséből adódó ólommérgezést is előidézte. Az amur és a bütykös hattyú terjedése lokálisan szintén szerepet játszhat állománycsökkenésében. A vadásztársadalom és a halastavakon gazdálkodók felvilágosítása, valamint a velük folytatott párbeszéd kiemelten fontos feladata a természetvédelemnek. Vonuló madár, a telet Dél-Európában, Afrikában és a Közel-Keleten tölti, de néhány példány minden évben áttelel hazánkban is.

Territoriális viselkedésű, tipikus nádi énekesmadár. A fészekparazita kakukk egyik gyakori gazdamadara. Vonuló, a telet Afrikában, a Szaharától délre tölti. Vízhez kötődő apró rovarokat, pókokat fogyaszt. Kedvelt táplálékai a levéltetvek, kabócák, szúnyogok, árvaszúnyogok. A vizes élőhelyek védelmével állománya megőrizhető.

Kisszámú, de rendszeres átvonuló, ősszel és tavasszal egyesével vagy kisebb csapatokban jelenik meg szikes tavakon, zátonyokon, leeresztett halastavakon. Európai állománya kis mértékben nő, ennek köszönhetően egyre többször figyelik meg hazánkban. Egyes populáció nem vonulnak, de az északi tengerpartok mentén élők déli irányban elmozdulnak. Ezek közül néhány példány a folyók mentén eléri hazánkat is. Ha itt megfelelő tocsogós élőhelyeket találnak, a hideg idő beálltáig ott tartózkodhatnak. A természetvédelmi megfontolásokat is figyelembe vevő halastógazdálkodás és a természetes vizek jó állapotának fenntartása hozzájárulhat ahhoz, hogy madárvendégeink megfelelő körülményeket találjanak hazánkban.

Gyakori átvonuló Magyarországon, sokszor jelentős tömegei jelennek meg szeptember és november között. Áttelelő példányokkal is jelentős számban találkozhatunk. Ritka, alkalmi fészkelő hazánkban. Egyre gyakrabban dokumentálják fészkelését, ez feltehetően a megfigyelők egyre nagyobb számával magyarázható, nem a növekvő állománnyal. Európai állománya stabil, nálunk is sokáig vadászható faj volt, bár apró termete miatt kevésbé volt kedvelt zsákmány, mint a tőkés réce. Védetté nyilvánítása folyamatban van.

Költőhelyén gyakori madárnak számít. Hallal és gerinctelen állatokkal táplálkozik. A telet általában a parttól távol, a nyílt tengeren tölti. Rendszerint ragaszkodik a tenger közelségéhez, de olykor a kontinens belsejében is előfordul. Ez az elmozdulás többnyire a fiatal, kóborló példányok diszperziós mozgásának köszönhető, leginkább ilyen példányok kerülnek elő hazánk nagyobb tavain és folyóvizein.

Magyarországon a leggyakoribb fészkelő sirályfaj, s költési időn kívül is sok madár tartózkodik a Kárpát-medencében. Tömeges tavaszi és őszi átvonuló. A fővárosban is sok dankasirály jelenik meg a Duna mentén a költési idő után. Viszonylag sok madarat gyűrűznek színes jelölőgyűrűvel, elsősorban még fiókakorban. Viszonylag sok megkerülésünk van, a legtöbb madarat az Appennini-félszigeten figyelték meg. Hozzánk északról érkeznek télire csapatai. Európában gyakori faj, hazai állománya sincs veszélyben. Telepein más ritkább fajok is megtelepednek, ezért is fontos, hogy a költési időszakban a sirálytelep nyugalma biztosított legyen.

A Hortobágyi Nemzeti Park címermadara, a daru a magyar néphagyományban kiemelt jelentőséggel bír, krúgatása az ősz egyik elmaradhatatlan hangulati eleme. A darutollas kalap pedig egyfajta státuszszimbólum volt a magyar nép körében. Egykor Magyarországon is nagy számban költött, de az 1910-es évek óta erre nem volt példa. Több mint 100 év után 2015-ben először figyelték meg egy daru pár költését Magyarországon. Ősszel nagy tömegben vonul át hazánkon. A Hortobágy az európai daruállomány kiemelt fontosságú gyülekezőhelye. A madarak nagy része novemberben elhagyja hazánkat, de egyre gyakrabban telelnek át csapatai. A nálunk megpihenő darvak szántókon, tarlókon megfelelő táplálkozóhelyet találnak, az éjszakákat lecsapolt halastavakon, pusztai elöntéseken töltik. A darvak szempontjából jelentős területeken folyó gazdálkodást úgy kell kialakítani, hogy figyelembe vegyék ennek a zavarásra érzékeny fajnak az érdekeit is. A telet Európa déli részén és Észak-Afrikában tölti.

Magyarországon ritka, őszi-téli előfordulású faj. A legnagyobb európai sirály. Hasonló a heringsirályhoz, de termete attól nagyobb, csőre erőteljesebb, lába hússzínű. Európai állománya növekvő. Rendszerint állandó, de télen kóborló példányok előfordulhatnak egész Európában. Tápláléka halakból, hulladékokból, tojásokból és fiókákból áll. Gyakran rabol más madaraktól, méretéből adódóan könnyedén veszi el más sirályfélék táplálékát.

Rendszeres átvonuló, megfigyelésére főleg március és május, valamint június és november között van esély, de néhány példány rendszeresen át is telel csatornák és források közelében. Folyók és patakok mentén, árasztásokon, belvizeken, halastavakon lehet megfigyelni magányos egyedeket, kisebb csapatokat. Európa nyugati és déli területein, valamint Afrikában telel a madarak zöme. Európai állománya stabil, mivel nem csak a természetes jó állapotú vizek mentén fordul elő, a vizes élőhelyek általános védelme segíthet abban, hogy ez a faj megfelelő pihenőhelyeket találjon hazánkban.

Kisszámú, de rendszeres átvonuló, főleg leeresztett halastavakon, belvizeken, árasztásokon, szikes tavakon lehet megfigyelni magányos példányait, vagy kis csapatait, sokszor más partimadarak társaságában. Európai állománya stabil, hazánkban a halastavakon és természetes vizeken megfelelő táplálkozó és pihenőhelyet talál, a faj hazánk részéről nem igényel különösebb természetvédelmi intézkedést. Vonuló madár a telet akár az Egyenlítőtől délre is töltheti, főleg tengerpartok mentén vonul, telelésre is főleg ilyen élőhelyet választ.

Régen a sárgalábú és a sztyeppi sirállyal azonos fajba sorolták, ma három különböző fajként kezelik őket. Az ezüstsirály hazánkban ritka téli vendég. Az öreg madarak lába ellentétben a másik két hasonló fajjal, hússzínű. Kereszteződhetnek más nagy sirályokkal, így a sztyeppivel és a sárgalábúval is. Mindenevő. Vízen, szárazföldön és a levegőben is sikeresen zsákmányol. A táplálék összetétele változatos, magvak, termések, férgek, rovarok, csigák, kagylók, más gerinctelenek, hal, kisemlős, tojások, fiókák, dögök és hulladékok alkotják. Állománya növekvő, melynek oka a növekvő hulladék mennyisége. Akár 30 évet is élhet. Részben vonuló, a fiatal madarak kóborolnak.

A cserregő nádiposzátához nagyon hasonló megjelenésű madár, attól legkönnyebben éneke alapján lehet megkülönböztetni. Későn, legtöbbször májusban érkezik és a nyár végével már el is vonul afrikai telelőhelyére. Többnyire vízhez, vagy nedves élőhelyhez kötődő rovarokkal táplálkozik. Gyakori madárfajunk, szinte minden vizes élőhelyünkön jelen van.

A leggyakoribb hazai szerkőfaj. Telepesen költ növényzettel benőtt szikes tavakon, mocsarakban, holtágakban. Jellegzetes hangjáról már messziről felismerhető. A telet Afrikában és a Közel-Keleten tölti.

Eurázsiai elterjedésű faj, legnagyobb európai állománya hazánkban él. Nálunk rendszeres fészkelő, de állománya évről-évre erősen ingadozó, mely leginkább az adott év csapadékviszonyaitól függ. Tápláléka vízhez kötődő gerinctelen állatokból áll, melyeket a víz fölött, esetleg a víz felszínén szedeget össze, de a víz alá sosem bukik. Főként rovarokat, azok lárváit, csigákat, ebihalakat fogyaszt. Hosszú távú vonuló, a telet Afrika trópusi részén tölti.

Gyakoribb, kultúrakövető rokonával szemben, a fekete gólya a zárt, zavartalan erdők fészkelője, jóval ritkább is. Állománya szerencsére nő, ami fészkeinek ismeretével és zavartalanságuk biztosításával hozható összefüggésbe. Az ismert fészkek közvetlen környékén szabályozni kell az erdészeti tevékenységet. A faj hosszútávú fennmaradását csak egy, a jelenleginél természetközelibb erdőgazdálkodás biztosíthatja. Mesterséges fészekalap kihelyezése megfelelő élőhelyen segítheti a párok megtelepedését. Fontos feladat a több éve azonos helyen sikeresen költő párok fészkeinek megerősítése, amennyiben az azt tartó fa károsult. Afrikában telel, nagy csapatai figyelhetők meg amint fő vonulási csomópontjuk, a Boszporusz felett elhagyják Európát. Több más országhoz hasonlóan nálunk is színes gyűrűvel jelölik a fiókák jelentős részét, így nagy mennyiségű adatot szolgáltatnak kutatásukhoz, ami védelmüket szolgálja.

Főleg április és október között figyelhető meg hazánkban, bár néhány példány rendszeresen áttelel be nem fagyó vizeinken. Rövidtávú vonuló, a telet a Földközi-tenger mentén és Kis-Ázsiában tölti. Európai állománya stabil, hazai költőhelyei védelmével a magyarországi állomány léte is biztosítható. A halastavakon költő párok esetében létfontosságú a halgazdálkodási munkák megfelelő ütemezése, a nyári lehalászások és tókaszálások mellőzése vagy késleltetése.

Kisszámú, de rendszeres tavaszi és őszi átvonuló. Leginkább leeresztett halastavakon, szikes tavakon, folyami zátonyokon lehet megfigyelni, legtöbbször más partfutók vegyes csapataihoz csatlakozva. Európai állománya stabil, nálunk ritkaságából kifolyólag természetvédelmi jelentősége csekély. A nálunk megjelenő egyedek más partfutókhoz hasonlóan vizes élőhelyeinken megfelelő körülményeket találnak megpihenésükhöz, táplálkozásra is van lehetőségük. A tengerpartok mentén a déli féltekére is eljutnak.

Leggyakoribb nádi énekesmadarunk, az egész országban általánosan elterjedt. Territoriális faj. A hím revírjének kimagasló pontjain reszelős éneklésével jelzi területét. Vízhez kötődő pókokkal, rovarokkal, hernyókkal, lárvákkal táplálkozik. Vonuló, a telet Afrikában, a Szaharától délre tölti. Vonuláskor növényi táplálékokat, főleg kisebb bogyós terméseket is fogyaszt. A vizes élőhelyek megőrzésével állománya hosszútávon fenntartható.

Társas madár, sokszor verődik kisebb csapatokba. Mind a tojók, mind a hímek poligámok. Főként rovarevő, de pókokat is fogyaszt, télen pedig a nád és a gyékény magjaival táplálkozik. Rövidtávú vonuló, de áttelelő példányok is bőven akadnak hazánkban. A vizes élőhelyek, nádasok megőrzésével, állománya biztosított.

A nádiposzáták családjába tartozik, de a többi rokon fajtól elérően rövidtávú vonuló. A legkorábban visszatérő nádiposzátánk, és a legkésőbb vonul el hazánkból. A telet a mediterráneum édes illetve brakkvizes nádasaiban tölti. Hazai állományát veszélyezteti az öreg nádasok, gyékényesek aratása, a mocsarak szétdarabolódása, feltöltődése. Nevét énekének fülemüleszerű kezdőstrófájáról kapta. Hazánkban igazán nagy számban csak a Fertő-tavon és az izsáki Kolon-tavon él, de kis számban sokfelé előfordul. Mind a fészkelőterületét, mind pedig a telelőterületét illetően nagy területhűség jellemzi. A fiatal madarak a nyár második felében a diszperziós mozgásnak köszönhetően északi területekre is eljuthatnak.

Kisszámú, de rendszeres átvonuló. A magyarországi megfigyelések száma növekvő tendenciát mutat. Leginkább az őszi vonulás folyamán találkozhatunk vele, főleg a Balatonon, a Dunán és más nagyobb vizeken valamint bányatavakon. Áttelelésére is van példa, a tavaszi vonulás során azonban jóval ritkábban kerül szem elé. A telet a tengerpartok mentén és be nem fagyó folyókon tölti. Európai állománya stabil. Magyarországon védelme speciális intézkedést nem igényel.

Gyakori őszi és tavaszi átvonuló. Szikes tavakon, leeresztett halastavakon, ülepítőkön, árasztásokon lehet megfigyelni. Átnyaralása is előfordul. Európai állománya csökken, a hazánkon átvonuló madarak számára védett területeink és halastavaink megfelelő táplálkozó- és pihenőhelyet biztosítanak. A telet Európa nyugati és déli részén és Afrikában töltik.

A tengeri récék közül legnagyobb számban jelentkezik nálunk szeptember és április között. Főleg kis csapatokat, magányos egyedeket lehet megfigyelni be nem fagyó vizeinken, elsősorban a Dunán, a Tiszán és a Balatonon. Európai állománya stabilnak tűnik, a nálunk vendégeskedő madarak hazai vizeinken megfelelő telelőhelyeket találnak. Magyarországnak nincs jelentősége a faj európai állományának védelmében. Főleg tengerpartokon telel, nem számíthatunk arra, hogy jelentősebb számban mutatkozzon hazánkban.

Gyakori őszi és tavaszi átvonuló, időnként kis számban áttelelhet, de átnyaraló példányokat is rendszeresen dokumentálnak. Árasztásokon, tocsogós területeken lehet leggyakrabban megfigyelni. Európai állománya stabil, a hazánkon átvonuló madarak kíméletén túl nem szükségesek fajspecifikus intézkedések védelme érdekében. Az állomány döntő része Nyugat- és Dél-Európában, a Közel-Keleten és Észak-Afrikában telel.

Gólyára emlékeztető, fekete-fehér színezetű, hosszú lábú partimadár. Magyarországon rendszeres fészkelő, a nálunk költő párok száma az adott év csapadékviszonyaitól függ. Főleg szikeseken, nedves réteken, elöntéseken, belvizeken lehet megfigyelni. Vonuló madár, március-áprilisban érkezik meg a trópusi Afrikából, augusztusban a többség el is hagyja hazánkat. Európai állománya stabil, a hazánkban költő párok száma ingadozó, a természetes szikes tavak védelme nélkül nem lehet stabilizálni állományát. A vizes élőhelyek rekonstrukciója a faj számára kedvező, várhatóan a sikeres költések számának növekedését eredményezi. A jelentősebb költőhelyei védelem alatt állnak, ezek megfelelő kezelésén múlik a faj hosszú távú jövője hazánkban.

Jellegzetes színe és semmilyen más madáréhoz nem hasonlító csőre miatt összetéveszthetetlen. Kisszámú, de rendszeres fészkelő. Tradicionális költőhelyei a Kiskunsági szikes tavak, de az Alföld más területein és a Dunántúlon is fészkel. Állománya a csapadékviszonyok függvényében ingadozik. A szikesek rekonstrukciója, megfelelő kezelése hosszú távon biztosíthatja a hazai állomány fennmaradását. Mentett tojásokból több ízben neveltek fel gulipánokat zárt körülmények között, ezek túlélési esélyeiről a vadonban kevés információnk van. Színes jelölőgyűrűs egyedek megkerülései alapján a hazai madarak délnyugati irányba vonulnak el októberben és novemberben. Tavasszal márciusban érkezik vissza, a telet a mediterrán térségben és Afrikában töltik.

Vizes élőhelyek jellegzetes madara, bár jelenlétét legtöbbször csak malacvisításszerű hangja árulja el, ha meg is pillantjuk, legtöbbször csak néhány másodpercig sikerül megfigyelni mielőtt elbújik a sűrű növényzetben. Egész állományát veszélyeztető tényező nem ismert. A vizes élőhelyek általános védelme a faj megmaradását biztosítja. Részben vonuló, az északi madarak télre Dél-Európába és Észak-Afrikába is eljutnak. Egyre több példány telel át Magyarországon.

Halak kifogására specializálódott ragadozómadár. Hazánkban tavasszal és ősszel rendszeres átvonuló. Időnként át is nyaral Magyarországon, sőt költési kísérletei is voltak a közelmúltban, ami megerősödő európai állományával van összefüggésben. Nálunk elsősorban vizes élőhelyeinken, főleg halastavainkon figyelhetők meg magános példányai. Az átvonuló példányokra a legnagyobb veszélyt a középfeszültségű vezetékek jelentik. Az esetleges költési kísérleteket szemmel kell tartani, és biztosítani kell a fészek környékének nyugalmát.

Ez a tyúkalakúakra emlékeztető madár a modern mezőgazdaság egyik nagy vesztese, állománya egész Európában csökken. Rejtőzködő életmódja miatt legtöbbször csak jellegzetes recsegő hangja árulkodik jelenlétéről. Legnagyobb számban a Bodrogközben és a Szatmár-Beregben költ. Egyes csapadékosabb években, amikor kiterjedt belvizek maradnak, jóval több pár telepszik meg nálunk fészkelésre, olyan környezetben ahol korábban egyáltalán nem fordult elő, így akár művelt területeken, agrárkultúrákban is megtelepedhet. A nedves kaszálók, legelők felaprózódása, becserjésedése mellett, a nem megfelelő területhasználat is veszélyezteti állományát. Az intenzív gyepgazdálkodás következtében hamarabb kaszálják a területeket, emiatt a fészkek jelentős része megsemmisül. A kaszálógépek és a technológia helyes megválasztásával költési sikeressége biztosítható lenne, feltéve, hogy a munkát nem kezdik meg július vége előtt. Vonuló madár, a telet Afrika trópusi részén tölti. Vonulása során is több veszély fenyegeti, vadászok kedvelt zsákmánya a mediterrán térségben, az elsivatagodás pedig megnehezíti a Szaharán túli telelőterületeire történő átvonulását.

A Kárpát-medencében a leggyakoribb partfutó, hazánkban rendszeres nagyszámú tavaszi és őszi átvonuló. Lecsapolt halastavakon, szikes tavakon, elöntéseken és zátonyokon lehet megfigyelni akár ezres csapatait. Időnként kisebb csapatai át is nyaralnak. Európai állományát sérülékenynek tartják. Az átvonuló madarak hazánkban megfelelő pihenő- és táplálkozóhelyeket találnak, védelmük külön intézkedést nem igényel. Nyugat-Európa és Afrika partjai mentén telel.

Hazánk középhegységeinek gyors folyású, tiszta vizű patakjai mentén sok helyen, de kis számban költ. Táplálékát főként vízhez kötődő rovarok alkotják, de csigákat is fogyaszt. Vonuló, télen alacsonyabb területekre húzódik. A vonulási időszakban megnő hazai megfigyeléseinek száma, ilyenkor gyakran alföldi területeken is feltűnik, de a tél nagy részét be nem fagyó folyók, patakok, tavak partján tölti. Területhűsége a költő- és telelőhelyére egyaránt jellemző.

Ősszel és tavasszal rendszeresen átvonul Magyarországon, kis számban át is telel. Legtöbbször kisebb csapatait lehet megfigyelni, sokszor más récék társaságában. A Balatonon és a Dunán időnként nagyobb csoportosulásai is megjelennek, ezek a madarak a fajra jellemző tengerparti vonulás helyett a nagyobb folyók mentén vándorolnak. Európai állománya stabil, hazánknak a védettség fenntartásán túl nincs egyéb feladata a faj megőrzésében.

Magyarországon szórványos tavasszal és ősszel, de szinte az év bármelyik hónapjában találkozhatunk vele tavak, folyók partján, szántóföldeken. Mindenevő, vízen, szárazföldön is vadászik, úszva vagy röptéből a vízre zuhanva szerzi meg zsákmányát. Halat, rovarokat, férgeket, kisemlősöket, madártojást, fiókákat, egyéb tengeri állatokat fogyaszt, valamint hulladékot és dögöt. Állománya Skandináviában csökken, Európa más részén növekszik. Téli kóborlási területe igen nagy.

Hazánkban rendkívül ritka kóborló. Leginkább a téli időszakban kerültek szem elé, mindig magányos példányai. Halakkal, tojásokkal és madárfiókákkal táplálkozik, de ha teheti, szeméttelepeket is felkeres. Télen költőterületétől valamivel délebbre húzódik, de olykor egészen kivételes dél-európai kóborlásai is megfigyelhetők.

Rendszeres átvonuló és téli vendég, de legtöbbször magányosan, vagy csak kis számban mutatkozik nagyobb vizeinken. Főleg magányos egyedeit lehet megfigyelni. Az északi récék közül a leggyakoribb, ennek köszönhető, hogy viszonylag sok egyed jut el hazánkba. Állománya stabil, a hazánkban megjelenő egyedek mindenképpen védelmet érdemelnek, de ehhez nem szükségesek külön intézkedések, a vizes élőhelyek általános védelme, a természeti területek megfelelő kezelése alkalmas körülményeket teremt a faj nálunk megpihenő egyedeinek.

Hazánk egyik legszínpompásabb madara, mely folyók és tavak mentén található partfalakban költ. Állandó madarunk, mely télen a be nem fagyó folyóknál vészeli át a zord hónapokat. Sokszor lehet látni, amint a víz felett szitál, azaz kolibriszerűen egyhelyben „lebeg”. Erre a költőhely kialakításánál éppúgy szüksége van, mint a vadászata során. Gyakran látni víz fölé behajló ágakon, melyekről mozdulatlanul lesi a víz tetején úszó apró halakat. Nyugat-Európában állománya csökkenő tendenciát mutat, Európa többi részén azonban stabil populációkat találunk.

Hazánkban rendszeres, de kisszámú kóborló, leginkább a késő tavaszi és a nyári időszakban találkozhatunk vele, két alkalommal azonban már költését is leírták. Főként repülő rovarokkal táplálkozik, de békákat, kisebb rágcsálókat is elfogyaszt. Vonuló, a telet Afrikában tölti.

Látványos, jellegzetes csőrformájú récefaj. Magyarországon rendszeres fészkelő, de viszonylag kis számban költ nálunk. Tavaszi és őszi vonulásakor jelentős számban tartózkodik vizeinken, csak ritkán telel át. Európai állománya kis mértékben csökken, a nálunk fészkelő párok számát erősen befolyásolják az adott év csapadékviszonyai. Élőhelyei általában természetes, jó állapotú védett területek, ezek megfelelő kezelésével lehet legtöbbet tenni hazai állományának megőrzéséért. Az átvonuló példányok nyugalmát is biztosítani kell, védett státuszának megtartása továbbra is indokolt. Télire a madarak jelentős része elhagyja hazánkat, melyek Dél-Európában, illetve Nyugat-Afrikában telelnek.

A kanalasgém nevét hosszú, kanálszerűen kiszélesedő csőréről kapta. A gólyákhoz hasonlóan nyújtott nyakkal repül (a gémek ugyanezt behúzott nyakkal teszik). Tollazata fehér, de a fiatal madarakon jellemzően négy éves korig az evezők és a szárnyfedők végén fekete mintázat figyelhető meg. A fiatalok csőre egyszínű, barnás, de mire ivaréretté válnak csőrük átszíneződik, fekete-szürkésen márványozottá válik, míg a „kanalukon” változó kiterjedésű narancsszínű mintázat alakul ki. A narancssárga folt mérete és alakja lehetővé teszi közelről a madarak egyedi azonosítását is. Az öreg kanalasgémek tarkójáról nászidőszakban tollbóbita nyúlik hátra, továbbá begyükön egy narancssárgás szalag húzódik keresztbe. Torkuk csupasz, sárga és narancssárga színekben pompázik.

Kormorán néven is sokak által ismert, viszonylag gyakori, korábban jelentős hazai állománynövekedésen átesett faj. Ősszel az itthoni populáció egyedei mellé északabbról érkeznek csapatok. A vizek befagyásával a madarak jelentős része déli irányba vonul, a be nem fagyó vizeken azonban sok példány áttelel. Egyike a hazai madárfauna azon tagjainak, amely jelentős károkat okozhat a halastavakon gazdálkodóknak. A hazai állomány törvényes oltalma a 13/2001 KöM rendelet szerint Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős állatfaj kategória szerint értelmezhető, a jogszabály feltételei mellett lehetőség van riasztására és vadászati eszközökkel történő gyérítésére is. Halastavainkon, természetes vizeinken károkozásának mérséklése a fent linkelt jogszabály szerint lehetséges, de figyelembe kell venni az adott területen élő egyéb madárfajok jelenlétét, védelmét.

Rendszeres, de kisszámú fészkelő Magyarországon. Európában a sérülékeny fajok közé tartozik, de hazai állománya kismértékben növekszik. Ősszel és tavasszal jelentős számban vonul át Magyarországon, főleg állóvizeken pihen meg. Néhány példány minden évben áttelel. Hazai récéink közül ez hasonlít legjobban a nem védett tőkés récére. Védelme érdekében a természetes vizek nyugalmának biztosítása és állapotának megőrzése a legfontosabb feladat. Vonuló madár, a telet Dél-Európában tölti.

Rendszeres átvonuló és téli vendég, főleg a nagyobb folyókon, tavakon lehet megfigyelni október és április között. Más északi récékhez hasonlóan nagyobb csapatai a Dunán, a Balatonon és a Tiszán tartózkodnak. Átnyaralásáról is vannak adatok, sőt, költését is dokumentálták már hazánkban. Európai állománya kis mértékben növekszik, ebben annak is szerepe lehet, hogy egyes északi országokban hagyománya van a vadászok és a madarászok körében, hogy mesterséges költőládákat helyezzenek ki a faj számára. Nálunk sokáig vadászható faj volt, de sosem volt jelentős aránya a terítékekben. Vonuló madár, a telet a kontinens nagyobb folyóin, tavain, tengerpartok mentén tölti. Védetté nyilvánítása folyamatban van.

Nádi énekesmadaraink közül a legszebb tollazattal rendelkező faj, mely rejtett életmódja miatt ennek ellenére igen nehezen észrevehető. Előszeretettel keresgél a növényzet alsó részén, az avas nádban, amit költőhelyként is használ. Változatos énekébe sok más madárfaj strófáját beleszövi. Költési időszakban a növényzet csúcsán éneklő hímeket a legkönnyebb megfigyelni. Rovarokkal, pókokkal, férgekkel táplálkozik, melyeket főleg a talajon kap el, néha azonban röptében is vadászik. Vonuló, a telet Afrikában tölti.

Rendszeres átvonuló és téli vendég, október és április között lehet megfigyelni nagyobb tavainkon, folyóinkon. Jellemző telelőterülete a Dunakanyar. Európában a sérülékeny fajok közé sorolják, állománya helyenként csökken, máshol kismértékben növekszik. A nálunk telelő és hazánkon átvonuló madarak nyugalmának biztosításán és a természetes vizek állapotának megőrzésén kívül nincs más tennivalónk a faj védelme érdekében. Vonulása során hazánkhoz hasonlóan Európa nagy részén megjelenik, ezért ezek a hatékony védelmi intézkedések csak az egész kontinensre kiterjesztve érvényesülnek.

A legkisebb európai csérféle. Korábban fészkelt hazánk több területén, így a Duna egyes zátonyain, a Hortobágyon, a Kiskunság szikes tavain, de mindig kis számban. Az utóbbi évtizedekben egy kisebb telepe alakult a Dráva zátonyain, Vízvárnál. Kisebb halakat, rákokat fogyaszt, melyeket rendszerint zuhanórepüléssel zsákmányol, de repülő rovarokat is elkap. Fészkelését a vízszint nagyobb emelkedése elmoshatja.

Korábban ritkább átvonuló volt, manapság rendszeres, de kisszámú madárvendégünk. Augusztus és október, valamint április és június között lehet megfigyelni magányos egyedeit, kisebb csapatait, sokszor más partimadarak társaságában, főleg növényzettől mentes, iszapos területeken. Hosszú távú vonuló, a telet Dél-Európa és Afrika partjain tölti, a keleti madarak Délkelet-Ázsiában, Ausztráliában és Új-Zélandon telelnek. Mivel nálunk csak kis számban jelentkezik, nyugalmának biztosításán túl nincs egyéb feladatunk a faj megőrzésében.

Hazánkban ritka kóborló. A hozzá nagyon hasonló énekes hattyútól kisebb mérete és nagyobb kiterjedésű fekete csőrvége különbözteti meg. Nálunk a téli időszakban figyelhető meg egyesével vagy kisebb csapatban. Ezek a példányok telelőterületeik felé vonulva pihennek meg nálunk.

A legkisebb Európában is előforduló kormoránfaj, körülbelül fele akkora, mint a kárókatona. Csőre arányaikhoz viszonyítva rövidebb, mint nagyobb testű rokonáé. Rendszeres fészkelő 1991 óta, elsősorban a Hortobágyon. Az ezt megelőző évtizedekből alig van költési adata, sőt kóborlóként is kifejezetten ritka volt. A magyarországi populáció védett területeken fészkel, és táplálkozni is főleg itt szokott. A telepek oltalma, őrzése megoldott. Világállománya csökkenő, hazai állománya növekvő trendet mutat, ezért Magyarország szerepe a faj megőrzésében egyre jelentősebb lesz. Hazánkhoz hasonlóan Szlovákiában is csak nem régóta tartozik a költőfajok közé. Az ártéri fészkelők állománya az élőhely védelmével megoldható. A halastavi telepek esetében problémát okozhat, hogy összetévesztik a kárókatonával. Téli szállása a mediterrán országokban van, rövidtávú vonuló. Egyes populációi a vonulás helyett kóborlásba kezdenek, ami októbertől márciusig tart. Legkorábban március közepén érkeznek vissza költőhelyeikre, de sok madár csak áprilisban. A fiókák röpképessé válása után nagy csapatokba verődik.

A gyakoribb és ismertebb nagy kócsagtól kisebb termete és sárga lábujjai alapján különíthetjük el. Jellemzően a nagy ártéri ligeterdőkben található gémtelepek faja. Ezek helye a természetvédelem által ismert, védelmük jórészt megoldott. A fészektelepek zavartalanságának biztosítása kiemelt jelentőségű, a vizes élőhelyek védelme pedig a táplálkozóhelyek biztosítása végett fontos. Afrikai telelőhelyéről március és május között érkezik vissza, és korán, sokszor már augusztusban, zömében szeptemberben elhagyja az országot.

Hazánkban rendszeres fészkelő, jellemzően a nagyobb folyók zátonyain telepszik meg. Európai és hazai állománya stabil. Költését a hirtelen áradások, az illegális kavicsbányászat és a zavarás veszélyeztetheti. A faj alkalmazkodóképességét mutatja, hogy mesterségesen kialakult élőhelyeken, így ülepítőtavakon, kavicsbányákban, építkezéseken is megjelenik. Vonuló, hazánkban március és október között lehet megfigyelni. Vonulás előtt csapatokat alkot, melyek leggyakrabban lecsapolt halastavakon, folyók mentén, ülepítőkön gyülekeznek.

Kisszámú őszi és tavaszi átvonuló Magyarországon. A XX. század elején még viszonylag gyakori volt, de a ’40-es években állománya gyakorlatilag összeomlott, azóta csak kisebb csapatai jelennek meg évente hazánkban, elsősorban a Hortobágyon. Ezek az egyedek Skandináviából érkeznek hozzánk. Az észak-európai populáció nagyon sérülékeny, a költőhelyen jelentős természetvédelmi erőfeszítéseket tesznek a faj védelmében. Magyarországnak is kiemelt feladata, hogy a hazai pusztákon nyugalmat és megfelelő táplálkozóhelyeket találjanak nálunk megpihenő példányai. Az őszi nagylilik-csapatokban is megjelenik egy-egy egyede, ezek az orosz állományból sodródnak hozzánk a népes vadlúdcsapatokkal. Az ilyen egyedek a vadászat által rendkívül veszélyeztetettek, mert könnyen összetéveszthetők vadászható rokonukkal.

Viszonylag kisszámú átvonuló, július és szeptember között, tavasszal márciusban és áprilisban, főleg a Tiszántúlon lehet megfigyelni. Előfordulnak átnyaraló példányok is. Európai állománya stabil, hazánkban az átvonuló csapatok megpihenhetnek és táplálkozhatnak az egyéb partimadarak számára is fenntartott vizes élőhelyeken. A faj védelme érdekében Magyarországnak speciális feladata nincs. Az európai madarak Afrika és India tengerpartjain telelnek.

Mint a neve is mutatja, a sárszalonkához hasonló madár, de annál valamivel kisebb, csőre rövidebb, színe is kissé eltérő. Kisszámú, de rendszeres átvonuló ősszel és tavasszal, egyes példányok megkísérlik az áttelelést is. Mocsárréteken, leeresztett halastavakon, belvizeken és árasztásokon lehet megfigyelni. Nyugat- és Dél-Európában, Észak-Afrikában, a Közel-Keleten, Indiában és Délkelet-Ázsiában telel. Európában a sérülékeny fajok közé sorolják, hazánkban a vizes élőhelyek általános védelmén és a nálunk megjelenő madarak nyugalmának biztosításán túl nincs különleges természetvédelmi feladatunk a faj védelme érdekében.

Rendszeres őszi és tavaszi átvonuló, de átnyaraló, sőt, áttelelő példányok is akadnak. Nagy kiterjedésű tavakon, árasztásokon lehet megfigyelni, ritkán alkot nagyobb csapatokat. A telet a Földközi-tengeren és a nyugat-európai partok mentén tölti. Európai állománya stabil, védett területeink fenntartásával és a halastavak természetvédelmi szempontokat is figyelembe vevő használatával a faj számára kedvező feltételek biztosíthatók.

A leggyakoribb vízicsibe Magyarországon. A vizes élőhelyek védelmének előtérbe kerülése feltehetően biztosítani fogja a faj hazai állományának megmaradását. Az öreg, avas nád- és gyékényállományok meghagyása elősegíti a faj megtelepedését. Vonuló, az állomány legnagyobb része Afrika trópusi területein telel, de egyre nagyobb számban kísérli meg az áttelelést is.

Magyarország legkisebb és egyben leggyakoribb vöcsökfaja, mely szinte minden álló-, és egyes folyóvizeinken is költ, elsősorban ott, ahol megfelelő mélységű a víz és az elrejtőzéshez kellő nagyságú vízinövényzet áll rendelkezésre. Nehezen megfigyelhető faj, jelenlétét általában jellegzetes kacagó hangja árulja el. A magyarországi popululáció jelentős része elvonul, de a be nem fagyó vizeken minden évben maradnak áttelelők is, ezért gyakorlatilag az év bármely hónapjában megfigyelhető.

Hazánk ritka fészkelője, a költőpárok száma – többek közt az élőhelyének kedvezőtlen változása miatt – valószínűleg lassan csökken. Magyarországon elsősorban középhegységi költőfaj, de létezik egy néhány párból álló síkvidéki állománya a Kiskunságban is. Előszeretettel fészkel olyan erdőállományokban, melyek déli kitettségű oldalak, nyílt területek közelében vannak, de akár több tíz kilométerre is eljár zsákmányért. Ismert fészkeinek környékén biztosítani kell a nyugodt költés feltételeit. Vonuló, nálunk március és október között figyelhető meg. Az európai madarak döntő többsége a Gibraltári- és a Boszporusz-szoros átlépése után a Szaharától délre eső afrikai telelőhelyeire vonul, bár olykor az Ibériai- és a Krím-félszigeten is megfigyelhetők telelő példányok.

Kisszámú fészkelő 1965 óta, főleg a Dunántúlon. Emellett jelentős mennyiségű madár vonul át hazánkon, be nem fagyó vizeink pedig megfelelő telelőhelyet biztosítanak a fajnak. Európai állománya stabil, hazánkban védett faj, a nálunk tartózkodó egyedek kíméletén és nyugalmuk biztosításán túl nem igényel fajspecifikus intézkedéseket a természetvédelem részéről. Az európai állomány jelentős része a tengerpartok mentén, valamint a nagyobb be nem fagyó folyókon és tavakon telel át.

Európa nagy részén, Ázsia, Észak-Amerika, valamint Észak-Afrika bizonyos részein költ. Korábban a leggyakoribb szerkőfajunk volt. Hazai állománya ingadozó, mely erősen függ a költőhelyének éves vízviszonyaitól. Apró halakat, vízirovarokat, ebihalakat fogyaszt, melyeket a víz felszínén kap el. A fattyúszerkővel ellentétben nem bukik a víz alá a táplálék után, hanem a víz felszíne felett egy helyben repülve, szitálva lesi zsákmányát, majd csap le rá.

Rendszeres, de kisszámú tavaszi és őszi átvonuló. Leeresztett halastavakon, szikes tavakon, árasztásokon, ülepítőkön lehet megfigyelni. Európai állománya stabil, mivel többnyire a tengerpartokon vonul, továbbra sem valószínű, hogy nagyobb számban jelenik meg hazánkban. Télre a tengerpartok mentén déli irányba vonul, az európai madarak Dél-Afrikáig, más populációi Új-Zélandig és Chiléig is eljutnak.

Eurázsiai, valamint észak-amerikai elterjedésű faj. Az egyetlen hazánkban rendszeresen költő csérféle. Nevét az egyik legfontosabb táplálékáról, a szélhajtó küszről kapta. Halakra, vízirovarokra és azok lárváira vadászik, de olykor sáskákat is fogyaszt. Hosszú távú vonuló, a telet Afrikában, az Egyenlítőtől délre tölti. Költési időben a vízszint emelkedése veszélyt jelenthet a fészekaljra, mivel elmoshatja azt.

A vékonycsőrű víztaposónál sokkal ritkább madárvendég, főleg halastavakon, szikeseken, természetes tavakon, ülepítőkön, egyesével lehet megfigyelni, megjelenésére a jövőben is számítani lehet. Ritkasága miatt természetvédelmi jelentősége nincsen, más partimadarak számára is alkalmas élőhelyeinken a nálunk megjelenő egyedek megfelelő táplálkozó- és pihenőhelyet találnak.

A legnagyobb méretű csérféle, hosszú szárnyakkal. Röpte kecses, hosszú, piros csőre erőteljes. Európai állománya veszélyeztetett. Halakkal, ízeltlábúakkal táplálkozik. Az északi populációk vonulók, hazánkban rendszeres, de ritka átvonuló. Nálunk főként szikes tavakon, lecsapolt halastavakon fordul elő magányosan vagy kisebb csapatokban.

Rendszeres átvonuló és téli vendég, főleg a Dunán és más nagyobb vizeken. Megfigyelésére október és április között van a legnagyobb esély. Az elmúlt években rendszeresen vannak fészkelési adatai a Dunakanyarból. Megtelepedését elősegítheti, ha megfelelő méretű költőládákat helyeznek ki azokon a helyeken, ahol megfigyelnek átnyaraló vagy költő példányokat. Európai állománya stabil, a hazánkban költő néhány pár, elsősorban mint érdekesség fontos, de a faj teljeskörű védelme szempontjából elhanyagolható. Vonuló, télen a déli irányba tartó egyedek jelennek meg nálunk.

Megjelenését tekintve sötétebb színű fülemüléhez hasonlít, de attól valamivel nagyobb és a vörös szín helyett a barna dominál tollazatában. Legkönnyebben éneke alapján különíthetjük el őket egymástól. Esetenként előfordul, hogy átfedő elterjedési területeken hibridizál is a két faj. Rovarokkal és pókokkal táplálkozik, ősszel bogyókat, főként a bodza bogyóit fogyasztja. Úgy tűnik, hogy a hazai fészkelőállomány az elmúlt években megszűnt, de vonulóként az ország egész területén előfordul. A telet Afrika középső és déli részén tölti.

Nedves mocsárréteinken, szikes legelőkön, az adott év vízviszonyainak függvényében költ. A mocsarak lecsapolása, a nedves rétek feltörése nem kedvezett a faj hazai állományának, de a természetvédelmi területek megfelelő kezelése hozzájárulhat nagyobb számú megtelepedéséhez. Vonuláskor, február és április, valamint augusztus és november között országszerte megfigyelhető, de legnagyobb csapatai az Alföldön jelennek meg. A telet a Földközi-tenger mentén, Észak-Afrikában, egyes alfajok Indiában, Délkelet-Ázsiában és Ausztráliában töltik.

A magyar természetvédelem címermadara, az 5 forintos érme hátulján is ez a faj látható. A kis kócsagtól méretén túl lassabb, méltóságteljesebb szárnycsapáú röpte, hosszabb lába, a lábszár és a csüd sárga színezete alapján lehet megkülönböztetni. Ujjai feketék, szemben a kis kócsag sárga ujjaival. A XIX. században egész Európában divat volt a kócsagtollas viselet. Nászruhájának dísztollai miatt szinte teljesen kipusztították a fajt Magyarországról. Hogy megóvják a kipusztulástól, 1924-ben alkalmazták az első kócsagőrt a Kis-Balatonon, ami igen jelentős állomása volt a magyar természetvédelem történetének. A hetvenes évek után állománya folyamatosan növekedni kezdett. A halastavakon még mindig problémát jelent a zavarás, a fészkelőhelyek növényzetének kaszálása és égetése, még akkor is, ha nem fészkelési időben végzik. Kiterjedt, időszakos elöntésekkel, valamint a nádaratás megfelelő időzítésével állománya tovább növelhető. Korán, már február végén, március elején visszatér telelőterületeiről. Elvonulásuk szeptemberben kezdődik, de még novemberben is sok helyen látni. Egyre nagyobb számban telelnek át példányai a Kárpát-medencében is.

Magyarországon tömeges őszi és tavaszi átvonuló, legnagyobb számban az alföldi vizes élőhelyeken, de a Dunántúlon is jelentős számban figyelhető meg. Ősszel októberben érkeznek első nagyobb csapatai, majd a tél folyamán a legtöbbjük elhagyja hazánkat, tavasszal azonban újra átvonulnak Magyarországon. Enyhe teleken jelentős számban át is telelhet. Az elmúlt évszázadban jelentős mértékben csökkent a száma a mértéktelen vadászat, az élőhelyek átalakítása, valamint az éjszakázóhelyek zavarása miatt. Jelenleg stabilizálódott az állomány, Magyarországon is vadászható a faj. Mivel a hozzá nagyon hasonló, világviszonylatban veszélyeztetett kis lilik a nagy csapatokat alkotó nagyobb rokonához csatlakozik vonuláskor, előfordulhat, hogy tévedésből lelövik egy-egy példányát. A vadludak vadászatakor különösen körültekintően kell eljárni, hogy a vegyes csapatokban megjelenő ritka, vagy veszélyeztetett fajok egyedei ne szerepeljenek a terítéken.

A legnagyobb partimadár. Jellegzetes hangját sokszor hallatja, népi neve szélkiáltó. Magyarországon csak kis számban fészkel, turjánvidékeken, vizenyős réteken, lápokon költ. Jelentős számban vonul át az Alföldön február és április, valamint augusztus és november között. Átnyaraló és áttelelő madarak is akadnak. Hazai állományának védelme csak jellegzetes költőhelyei, a turjánosok védelmével biztosítható, ugyanez mondható el Európai populációjáról is, ami enyhe csökkenést mutat. A telet Európa déli területein, Afrikában és Ázsia déli részén tölti.

Jóval kisebb számban vonul át hazánkon, mint a sárszalonka, mocsárréteken, árasztásokon, rizsföldeken, csapolásokon lehet megfigyelni az augusztus és október, valamint április és május közötti időszakban. Európában a sérülékeny fajok közé tartozik. Magyarországon ritkaságából kifolyólag nincs természetvédelmi jelentősége. A vizes élőhelyek általános védelme hozzájárulhat, hogy nagyobb mennyiségben pihenjen meg hazánkban. Afrika trópusi területein telel.

Szinte valamennyi magyarországi nádasban előfordul. Nyáron állati, télen növényi táplálékot fogyaszt. Vízhez kötődő rovarok, pókok, csigák, magvak képezik táplálékát. Tarlókon, szántóföldeken is gyakran megfigyelhetők kisebb-nagyobb áttelelő csapatai, amint gyommagvakat szedegetnek. A hazai populáció többnyire állandó, de télen kóborlása megfigyelhető, az északi állományok viszont jelentős mennyiségben húzódnak költőhelyüktől délebbre.

Leggyakoribb tücsökmadárfajunk. Vonuló, a telet Afrikában, a Szaharától délre tölti. Táplálékát a víz felszínének közeléből szerzi, ezért szinte mindig alacsony magasságban repül, vagy a zsombékokon és a nád alsó részében mozog. Vonulási ideje jobban elhúzódik, mint a többi nádi énekesmadáré. Ez egyedi vedlési stratégiájának köszönhető. Az öreg madarak a költőhelyen kezdik meg a kézevezőik cseréjét, melyet a vonulás idejére megszakítanak, és csak a telelőterületen fejezik be a vedlést. Néhány öreg madár azonban akár teljes vedlést is végezhet még Európában, mely egyedülálló a hosszú távú vonuló nádi énekesmadarak között.

A legnagyobb testű, országszetre gyakori nádiposzátánk. Méreténél fogva a számára megfelelő költőhelyekért csak fajtársaival kell versengenie, a többi rokon faj kisebb mérete miatt nem száll harcba vele a fészkelőterületekért. A fészekparazita kakukk egyik leggyakoribb gazdamadara a nádas területeken. Vonuló, afrikai telelőhelyeiről általában áprilisban érkezik vissza, szeptemberben pedig már el is indul déli irányba.

A házilúdfajták többségének őse. Neve arra utal, hogy nyáron, költési időben is megfigyelhető Magyarországon, szemben a többi vadlúddal, melyek nem költenek nálunk. Hazai állománya a sok évtizedes védelemnek és vadászati tilalomnak köszönhetően napjainkra jelentősen megerősödött, így újra vadászhatóvá tették. Ősszel a hazai állomány mellé északról érkeznek vendégek, a tél beálltával együtt vonulnak dél felé. Kis csapatai rendszeresen áttelelnek.

Karcsú, hosszú nyakú réce, mely csak kis számban fészkel szikes tavainkon. Átvonulóként sokkal jellemzőbb Magyarországon, tavasszal és ősszel egyaránt jelentős számban lehet megfigyelni, áttelelését is többször dokumentálták. Hazai állománya világállományához képest nem számottevő, Magyarországnak nincs kiemelt jelentősége a faj védelmében. A nálunk költő madarak főleg védett területeken telepszenek meg, ahol többnyire megfelelő körülményeket találnak. A hazánkon átvonuló csapatok mindenképpen védelmet és kíméletet érdemelnek. A telet többnyire Dél-Európában, a Nílus mentén és Afrika más területein tölti.

A változatos színekben pompázó nászruhás hímek dürgése a madárvilág egyik leglátványosabb jelensége. A hímek csak a párzási időszak végéig viselik a nyakuk körül lévő tollpajzsot. Nagy számban vonul át hazánkon ősszel és tavasszal, legnagyobb eséllyel február és május, valamint július és november között lehet megfigyelni árasztásokon, vizenyős gyepeken, halastavakon. Átnyaralása és áttelelése is előfordul, néhány esetben költését is dokumentálták. Európai állománya stabil, csapadékos években természetes vizes élőhelyeinken továbbra is számíthatunk alkalmi fészkelésére. Magyarországon az egyik legnagyobb számban átvonuló partimadár, a hazai természetvédelmi területeken, halastavakon, pusztákon több százas, ezres csapatai pihennek meg táplálkozni. A telet Afrikában, Indiában, Kis-Ázsiában tölti, egyes madarak Nyugat-Európában is telelnek. A tojók általában délebbre vonulnak, mint a hímek.

Hazánkban rendszeres átvonuló, főleg az Alföldön. Leeresztett halastavakon, árasztásokon szikes tavakon, zátonyokon lehet megfigyelni tavaszi és őszi vonulása során. Európai állománya stabil, a hazánkban megjelenő egyedek halastavainkon és egyéb vizeink mentén megpihenhetnek. A partimadarak védelme érdekében tett természetvédelmi erőfeszítések ennek a fajnak is megfelelő körülményeket biztosítanak. A tél beállta előtt Afrika déli részére vonul.

Az afrikai természetfilmekből sokaknak ismerős lehet ez sárgásfehér színű gémféle, amint elefántok, zsiráfok és más nagytestű növényevők lábánál sétálgat és felkapdossa a felzavart rovarokat. Egyike Magyarország legújabb költőfajainak, első bizonyított költését 2011-ben dokumentálták a Hortobágy térségében. Ezt megelőzően is egyre gyakrabban és egyre nagyobb csapatokban figyelték meg nálunk. Terjeszkedő európai állományának vonulási szokásai még kialakulóban vannak.

Rendszeres, de kisszámú fészkelő hazánkban. A nálunk költő párok száma az időjárástól függ, ha a kedvező vízállású területeket talál több pár telepszik meg. A sikeres költések biztosítása érdekében megfelelő vízborítású és növényzetű élőhelyek kialakítása létfontosságú. Speciális élőhelyei az elmúlt időszakban sajnos kedvezőtlen változásokon mentek keresztül. A költési idő végéig korlátozni kell a kaszálást, biztosítani kell a megfelelő vízszintet. Látni ritkán lehet, kuttyogó hangja árulja el leginkább. A legtöbb madár Dél-Európában és Afrikában telel, egyesek a Szaharát is átrepülik.

Hazai szikes rétjeink, mocsárrétjeink egyetlen fészkelő cankófaja. A megtelepedésére alkalmas nedves élőhelyek kiszáradása, lecsapolása, nem megfelelő mértékű legeltetése okozza a faj visszaszorulását. Tavasszal és ősszel gyakori átvonuló, a hazai fészkelők sokszor már júliusban elhagyják az országot. A telet a mediterrán térségben, kisebb számban Afrikában töltik.

Rendszeres tavaszi és őszi átvonuló, nagyobb csapatait is meg lehet figyelni szikes tavakon, nedves réteken, árasztásokon, belvízfoltokon, halastavakon. Átnyaraló példányok is előfordulnak. Megfigyelésére a március és május, valamint a június és október közötti időszakok a legalkalmasabbak. Egyes madarak Dél-Európában és Észak-Afrikában telelnek, de az állomány zöme a Szaharán túlra vonul. Európai állománya csökken, a hazánkon átvonuló madarak a leeresztett halastavakon és természetes vizes élőhelyeken megfelelő táplálkozó és pihenőhelyet találnak.

A legnagyobb európai sas. Kontinensünk állománya élőhelyeinek elvesztése és a mérgezések miatt a ’70-es években kritikus pontot ért el. Hazai populációja azóta folyamatosan nő. A rétisas a zavarásra és a környezet állapotára érzékeny faj, védelme ezért a magyar természetvédelem kiemelt feladata. Élőhelyeinek védelme, más kevésbé látványos fajok oltalmához is hozzájárul. Állományát fészkelő- és táplálkozó területeinek zavarása, valamint megszűnése veszélyezteti leginkább. Mint a legtöbb nagytestű madár esetében, a sasoknál is nagyon gyakori az áramütés miatti pusztulás. Szándékos és véletlen mérgezések miatt is sok madár pusztul el, időnként pedig le is lövik ezeket a ritka madarakat. Élőhelyük zavartalanságának biztosítása, a megfelelő erdő- és tógazdálkodás, valamint tudatformálás mellett a természetvédelem fontos feladata a sérült madarak gondozása és visszavadítása. A hazai párok egész évben a fészek környékén tartózkodnak, a fiatalok pedig kóborolnak. Évente 500-700 rétisas érkezik hozzánk a Baltikumból a tél folyamán, ezek áttelelését a madarak etetésével segíthetjük.

Nagy testű partfutó, rendszeres, de kisszámú átvonuló, sokszor egyesével, vagy kis csapatban társul más partimadarakhoz. Főleg leeresztett halastavakon, szikes tavakon lehet megfigyelni, legtöbb adata a Hortobágyról származik. Főleg tengerpartok mentén vonul, ez az oka annak, hogy viszonylag ritka hazánkban, ennek következtében természetvédelmi jelentősége is csekély.

Rendszeres tavaszi és őszi átvonuló. A XX. század első felében jóval gyakoribb volt. Sokszor már júliusban megjelenik hazánkban, de még októberben is előfordul. Tavasszal a vonuló madarak zöme májusban vonul át hazánkon. Kisebb csapatokat szikes tavakon, leeresztett halastavakon lehet megfigyelni, sokszor más partfutók társaságában. A telet a madarak zöme Afrikában tölti. Hazánktól költő és telelőhelyei is távol vannak, a nálunk feltűnő csapatok nyugalmának biztosításán túl nincs egyéb feladatunk a faj védelme érdekében.

Nagyon ritka kóborló, néhány példány időnként eljut Európába az amerikai kontinensről. Hazánkban három alkalommal figyelték meg egy-egy példányát. A vonuló példányok akár a Tűzföldig is eljuthatnak, néhány egyed azonban eltéved, így jut el Európába. Rendszeresebb hazai megjelenésére nem kell számítanunk. A Magyarországon megjelenő egyedek kíméletén túl nincs nincsen szükség egyéb természetvédelmi intézkedésre.

Déli, mediterrán elterjedésű faj. Úszólábakkal rendelkezik, a vízi életmódhoz alkalmazkodott. A sztyeppi sirályhoz igen hasonló életmódú és megjelenésű madár, attól elkülöníteni csak megfelelő közelségből lehet. Hazánkban egész évben, változó mennyiségben találkozhatunk egyedeivel. Néhány évtized óta majdnem minden évben költ néhány pár Magyarországon. Vonuló, késő tavasszal és nyár elején kis számban, rendszerint a nem költő, még ivaréretlen madarak, nyár végétől pedig már nagyszámú öreg madarak tartózkodnak a Kárpát-medencében, ahol szántóföldeket, folyópartokat, szeméttelepeket és lehalászott halastavakat keresnek fel. Áttelelő egyedei is megfigyelhetők.

Rendszeres, de kisszámú őszi, szórványos tavaszi átvonuló. Megfigyelésére május, augusztus és szeptember hónapokban van a legnagyobb esély, főleg szikes tavakon, leeresztett halastavakon, ülepítőkön látható, leginkább az ország keleti részében. Sokszor más partfutókhoz csatlakozik. Európai állománya sérülékeny, de hazánk szerepe a faj védelmében elhanyagolható szórványos megjelenése okán. A többi partimadár számára előnyös területhasználat a sárjáró számára is elegendő intézkedés. Afrikában, a Vörös-tenger mellékén és Indiában telel.

A három sárszalonkafaj közül ez az egy fészkel hazánkban. A nagyobb összefüggő, de változatos vizes élőhelyeken költ. A vízrendezések, lecsapolások nagyon lecsökkentették számát. Bár európai állománya stabil, a lápok és mocsarak eltűnése, kiszáradása hazánkban sokhelyütt a faj eltűnésével járt. Ezek revitalizációja ismét fészkelésre alkalmas élőhelyeket eredményezhet hazánkban a vizes élőhelyekhez kötődő madárfajok számára. Vonuló, a telet Európa nyugati és déli részén tölti. Március és május, valamint július és november között halastavi csapolásokon, nedves réteken, belvizeken, árasztásokon lehet megfigyelni nagyszámban vonuló csapatait. Enyhe teleken megkísérelheti az áttelelést is.

Országszerte gyakori, akár az ember közelségét is elviselő koromfekete madár, legfeltűnőbb ismertetőjegye fehér homlokpajzsa. Nem ismertek olyan folyamatok, melyek egész állományát negatívan befolyásolják. Vadászható faj, de nálunk nincs különösebb tradíciója vadászatának. Vonuló, az állomány legnagyobb része a telet tőlünk délre tölti, de egyre több példány telel át be nem fagyó vizeinken.

A dankasirály után a második legnagyobb számban fészkelő sirályfaj hazánkban. Először 1940-ben költött a Rétszilasi-halastavakon, azóta állománya lassan növekszik. Mostanra a jelentősebb vizes élőhelyek környékén több helyen is megtalálhatók telepei. Átvonulóként tavasszal március és május, ősszel július és október között lehet megfigyelni. A költőpárok legnagyobb része védett területen lévő dankasirálytelephez csatlakozik, ezek nyugalmának biztosítása elengedhetetlen a sikeres költésekhez. 1994-től sok fiókát gyűrűztek meg színes jelölőgyűrűvel, innen tudjuk, hogy az európai tengerpartokon telel.

Rendszeres tavaszi és őszi átvonuló, csak ritkán alkot nagyobb csapatokat. Halastavakon, szikeseken, árasztásokon, zátonyokon lehet megfigyelni. Európai állománya stabil, a hazánkon átvonuló madarak természetes vizeinken és halastavainkon megfelelő táplálkozó- és pihenőhelyeket találnak. Hosszú távú vonuló, az európai madarak jelentős része csak a mediterrán térségbe vonul, de sokan eljutnak Afrika trópusi területeire is, a keleti madarak akár Ausztráliáig is elkóborolhatnak.

Legelterjedtebb gémfélénk, amely jól alkalmazkodik akár az emberi környezethez is. Leggyakoribb a nagy folyók mentén, költési idő után azonban minden vizes élőhelyen előfordul, sokszor még szántókon és gyepeken is megfigyelhető. A védelemnek és a jelentősebb vizes élőhelyek rekonstrukcióinak köszönhetően állománya növekszik. A párok jelentős része nagy, vegyes gémtelepeken költ, melyek jórészt védett területeken találhatók vagy ismertek a természetvédelmi szakemberek előtt. Lokálisan kárt okozhat halastavakon, de ez a madarak riasztásával mérsékelhető. Az állomány jelentős része ősszel elvonul, sok példány eljut a Szaharán túlra is. Egyre nagyobb arányban kísérlik meg az áttelelést is.

Rendszeres, de kisszámú átvonuló, régebben költött is Magyarországon, az utolsó fészkelését 1958-ban dokumentálták. Átvonuló példányait március és május, valamint július és szeptember között lehet megfigyelni. Kisebb csapatok át is nyaralhatnak. Védett vizeink természetes állapotának fenntartása mellett reménykedhetünk, hogy a faj ismét költ majd hazánkban. Az átvonuló madarak védelme érdekében a leeresztett halastavakon és természetes vizeken megfelelő táplálkozó és pihenőhelyet talál, így a faj hazánk részéről nem igényel ennél több természetvédelmi intézkedést. Afrikában, Dél-Ázsiában és Ausztráliában telel.

Rendszeres átvonuló, de a hozzá hasonló apró partfutónál jóval kisebb számban jelenik meg hazánkban. Ritkán lehet nagyobb csapatait megfigyelni, jellemezően magányosan, vagy kisebb csapatokban csatlakozik más partfutókhoz. Július és október, valamint április és június között, főleg lecsapolt halastavakon, szennyvízülepítőkön, szikes tavakon, kopár szárazulatokon fordul elő. Európai állománya stabil, védett területeinken megfelelő feltételeket talál, az őszi csapolások pedig ideális pihenőhelyet jelentenek a faj számára.

Ez a jellegzetes csőrű partimadár rendszeres, de kisszámú tavaszi és őszi átvonuló, évente néhány alaklommal figyelik meg általában magányos példányát. Megfigyeléseinek zöme lecsapolt halastavakról, ülepítőkről származik. A faj védelme hazánkban nem igényel speciális természetvédelmi intézkedést.

A leggyakoribb hazai réce, a házi kacsa őse. Mivel azzal korlátlanul kereszteződik, típusos egyedein kívül változatos színű egyedek is előfordulnak állományában. Alkalmazkodó faj, szinte minden vizes élőhelyen előfordul, a legnagyobb folyóktól a városi parkokban lévő apró tavakig. Állományát ismereteink szerint semmilyen folyamat nem veszélyezteti, természetes populációját tenyészetekből származó egyedekkel növelik a vadászok. Nem védett, vadászható faj. A hazai állomány jelentős része be nem fagyó vizeinken telel át, sokan érkeznek hozzánk északabbról is, kemény teleken viszont nagyon lecsökkenhet a nálunk tartózkodó madarak száma.

A három vízicsibefaj közül a legritkább, évente csak néhány pár költ Magyarországon. Speciális élőhelyigényű faj, a zsombékos rétek aszályos években kiszáradhatnak, ilyenkor meghiúsul költése. Az ilyen jellegű területeken a víz megfelelő szinten tartása sok más fajnak is elősegítheti sikeres költését. Megjelenése egy adott élőhely természetességét igazolja, de sajnos nagyon kevés olyan vizes élőhely van hazánkban, ahol a faj fészkel, ezért a fészkelő területeinek zavartalanságának biztosítása és a megfelelő vízszint kialakítása kulcsfontosságú lehet a faj védelme szempontjából. Vonuló, a telet Afrikában tölti.

Mint neve is mutatja, a legkisebb hazai gémféle, pocgémnek is nevezik. Országszerte elterjedt, rejtett életmódja miatt azonban kevesen ismerik. Jelenléte legtöbbször csak akkor derül ki, amikor a lakhelyéül szolgáló nádfolt fölött repül. Nyugat-Európában állománya csökken, elsősorban a kisebb nádasok felszámolása, valamint a vízhez kötődő szabadidő-tevékenységek térhódítása miatt. Vonuló madár. Sokszor nagyon későn, csak májusban érkezik költőhelyére, és már szeptemberben el is vonul afrikai telelőterületeire

A viszonylag kis testű, barnás gémfélét sokszor csak akkor vesszük észre, mikor felröppen és megvillan fehér szárnya. Állománya nem egyenletesen oszlik meg az ország területén, az állomány nagy része a Tisza mentére és a Hortobágyra koncentrálódik. Mivel legtöbbször vegyes gémtelepek kis számú fészkelője, a társfajok védelmével az üstökösgém sikeres költése is biztosítható. A vizes élőhelyek védelme, helyreállítása többek közt ennek a fajnak is kedvez, emiatt ezek a mai természetvédelem kiemelt feladatai közé tartoznak. Vonuló madár, nyugat-afrikai telelőterületéről áprilisban érkezik hazánkba, majd költés után augusztus és október között vonul el tőlünk.

Magyarországon kisszámú fészkelő, az 1980-as években jelent meg költőfajként, előtte csak kóborló egyedeit figyelték meg. Mára országszerte regisztrálták költését a jelentősebb vizes élőhelyeken. Vonuláskor nagy csapatai is megjelenhetnek halastavakon, természetes vizeken. Európai állománya stabilnak tűnik, bizonyos helyeken megritkult, míg máshol megtelepedett. Hazánkban állandósult állományának megőrzése a védett területek megfelelő kezelésével és a halastavak természetvédelmi célokat is figyelembe vevő hasznosításával megoldható. Ehhez persze nélkülözhetetlen a faj védett státuszának további megőrzése. Hazánkban egész évben megfigyelhető, legnagyobb számban vonulási időben lehet vele találkozni. A telet nagyrészt a Földközi-tenger mentén tölti, de tradicionális telelőhelye van a Bodeni-tavon is.

A vetési lúd helyett egyre gyakrabban hallhatunk a tundrai és a tajgai ludakról. Az újabb kutatások alapján a korábban egységesen vetési lúdként (Anser fabalis) kezelt fajt ketté bontották. Az elsősorban a nyugat-szibériai tundrákon (vagyis északabbra) költő madarakat tundralúdként (Anser serrirostris), míg a tőle délre és nyugatra, egészen Skandináviáig, az erdős tajgán költőket tajgalúdként (angol tükörfordítás), a magyar nomenclátorban vetési lúdként (Anser fabalis) különítjük el. Hazánkban közülük leginkább a távolabbról érkező tundraludakkal találkozhatunk. Ennek világállománya stabil, míg a hozzánk közelebb is fészkelő, de ritkábban megfigyelhető vetési lúd állománya csökken, sőt a veszélyeztetett fajok között tartjuk számon. Mindkét lúdra jellemző azonban, hogy napjainkban jóval ritkábbak lettek idehaza, mint mondjuk tizenöt-húsz évvel ezelőtt voltak.

Európai állománya az utóbbi évtizedekben növekszik, új élőhelyeket népesít be. Magyarországon egész évben találkozhatunk a fajjal, alkalmanként költ is nálunk. Fő táplálékát rovarok, halak, kisemlősök, férgek, lárvák, ritkán fiókák teszik ki. Szántóföldön napraforgót, kukoricát, ganéjtúrót és ormányos bogarakat fogyaszt. Vonuló, de a nem ivarérettek általában nem térnek vissza költőhelyeikre, hanem kóborolnak.

Országszerte elterjedt, gyakori fészkelő. Akár kisebb városi tavakon is költhet, ha talál némi sűrű növényzetet. A kisebb tavak feltöltődése, elszemetesedése megszüntetheti élőhelyeit. Vonuló faj, április és október között lehet megfigyelni Magyarországon, de enyhébb teleken egyre gyakrabban telel át be nem fagyó vizeinknél. Az állomány zöme a telet Európa déli részén és Afrikában töltik.

Magyarországon ritka kóborló. A hozzánk közeli természetes költőállományok az élőhelyátalakítások miatt nagyon megcsappantak. Állandó vagy rövid távú vonuló, így természetes populációból származó egyedeinek gyakoribb felbukkanására nem számíthatunk. A nálunk megfigyelt egyedek jelentős része valószínűleg madárparkokból megszökött egyed vagy ilyen elvadult állományból származik. Szikes tavakon, árasztásokon, halastavakon lehet leggyakrabban megfigyelni.

Míg a szürke gém jellemzően az ártéri erdők és nyílt vizek madara, kecsesebb rokona, a vörös gém inkább a kiterjedt öreg, avas nádasok lakója. Jóval ritkább szürke rokonánál. Vonuló, április és szeptember között figyelhető meg hazánkban, Nyugat-Afrikában telel.

A faj vonulási szokásainak átalakulása miatt egyre jelentősebb számban csatlakozik a nagy lilik csapatokhoz, mostanra százas nagyságrendben tartózkodik nálunk az október és március közötti időszakban. Költőhelyei és tradicionális telelőhelyei az elmúlt évtizedekben jelentősen átalakultak, állománya nagyon sérülékeny. A legtöbb egyed a Kaszpi- és a Fekete-tenger mellékén telel. Hazánk szerepe a faj védelmében a jövőben jelentősebbé válhat.

A búbos vöcsöknél valamivel kisebb termetű vízimadarunk. A hazánkban fészkelő vöcskök közül a legritkább. Elsősorban az alföldi halastavakon és mocsarakban költ. Kedveli azokat az élőhelyeket, ahol zárt nádas-gyékényes részek és nyílt, hínárral benőtt vízfelületek váltakoznak. Európai és hazai állománya is stabil. Költését a nem megfelelő halastó-hasznosítás, a nyári lehalászás és a hínárnövényzet kaszálása veszélyezteti. Április és október között tartózkodik hazánkban, de néhány egyed a be nem fagyó vizeken át is telelhet. Rövidtávú vonuló, a telet Földközi- és a Fekete-tenger partvidékén tölti.