Hazánkban kevés élőhely felel meg számára költőhelynek, ezért csak kis számban, de rendszeresen fészkel. Vonuló, a telet költőhelyéhez hasonló élőhelyen, de alacsonyabban fekvő területeken tölti. Sok esetben előfordul, hogy egyes csapatai megkísérlik az áttelelést. Apró magvakkal, főként fűfélék magjaival, bogarakkal, csigákkal táplálkozik, de a fiókákat hernyókkal, szöcskékkel és sáskákkal táplálják a szülők.

A mondókából mindenki által ismerős vakvarjúról kevesen tudják, hogy ez a név tulajdonképpen a bakcsót takarja. Népi nevének eredete nem a látására utal, hanem hangját utánozza. Az egyik leggyakoribb hazai gémféle. Nagy telepei alakulhatnak ki, ezek közelében a kedvezőtlen változások miatt lokálisan sok pár költése meghiúsulhat. Szerencsére mára a nagy gémtelepek többsége védett területen található, ezekről pedig a természetvédelem megfelelően gondoskodik. Vonuló madár, március-április táján érkezik vissza afrikai telelőterületeiről. Az őszi vonulás szeptemberben kezdődik, de az időjárás függvényében el is húzódhat.

Korábban a Balkán-félsziget volt elterjedésének legészakibb területe, de költött Kis-Ázsiától egészen Irakig és Iránig is. Ma már hazánktól jóval északabbra is fészkel. Megjelenésével, elsősorban a lakott területeken és azok közvetlen közelében fokozatosan visszaszorult a nagy fakopács állománya. Jelenleg azonban ez a tendencia lassulni, megállni látszik. Tápláléka változatos, rovarok, pókok, növényi részek, gyümölcsök, csonthéjasok teszik ki ennek nagy részét. Állandó madár, de a téli időszakban kóborolhat. Hazai állománya kisebb, mint a nagy fakopáncsé. Elfoglalja a mesterséges költőodúkat is.

Az egyik legközismertebb madarunk, mellyel főként a településeken találkozhatunk. Döntő többségben gabonamagvakkal, valamint gyommagvakkal táplálkozik, de csigákat, és elenyésző mennyiségben rovarokat is fogyaszthat. Állandó madár. Télen kisebb-nagyobb csapatokba verődhet, de nagyobb távolságokra ilyenkor sem kóborol. Nem védett madár.

A szén- és kékcinege után a harmadik leggyakoribb cinegefaj hazánkban, legnagyobb számban középhegységi erdeinkben fordul elő. Leginkább a jóval ritkább kormosfejű cinegével lehet összetéveszteni. Nagyon területhű, állandó madár. Megtelepedését mesterséges odúval elő lehet segíteni, bár azokat kisebb eséllyel foglalja el, mint két gyakoribb cinegefajunk. Télen a lakott területek közelében is megjelenik, ilyenkor etetéssel segíthetünk rajta. Rovartáplálékát főleg a lombkoronaszintben keresi. Télen magokat is fogyaszt.

Rendkívül ritka kóborló, a három keselyűfaj közül ezt figyelték meg legkevesebb alkalommal. Európából szinte teljesen kipusztult, de Spanyolországban sikeresen stabilizálták az állományt, amely növekedőben van. A hazánkban felbukkanó egyedek kíméletén túl nem igényel speciális intézkedést. A párok egész évben a költőhelyen maradnak, de a fiatalok kóborolnak, ezek juthatnak el Magyarországra is.

Leggyakoribb poszátafajunk. Könnyedén alkalmazkodik a degradáltabb élőhelyekhez és az ember közelségéhez egyaránt. Régebbi neve barátka, mely kis testméretére és a hím fekete színű sapkájára utal. A tojók és fiatalok fejteteje rozsdabarna. Rövidtávú vonuló, egyes példányai megfelelő táplálék megléte esetén át is telelnek. Rovarokkal, pókokkal, csigákkal táplálkozik, de a hideg idő beálltával gyümölcsöket, bogyókat fogyaszt. Ősszel leggyakrabban a fekete bodza termését fogyasztja. Áttelelését úgynevezett lágyeleséggel – alma, körte, zöldségfélék, túró, sajt – segíthetjük elő.

A bukórécék közül hazánkban a leggyakoribb. Ennek ellenére néhány éve már védelmet élvez, hiszen állománya még így is töredéke a tőkés récéének és csökkenő, ráadásul röptében könnyű összetéveszteni más ritka fajjal, többek közt a fokozottan védett cigányrécével. Európai állománya csökkenő. Ennek ellenére sok országban vadászható. Nálunk márciusban és az ősz második felében lehet legnagyobb csapatait megfigyelni, de egész évben jelentős számban tartózkodik hazánkban. A téli hónapok idején – amikor vizeink befagynak – dél-európai telelőhelyeire vonul.

Hazánkban mindenütt megtalálható, általánosan elterjedt énekesmadarunk. Főleg rovarevő, de csigákkal is táplálkozik. Fiókáit vízhez kötődő ízeltlábúakkal, legyekkel, szúnyogokkal, hernyókkal eteti. A hazai állomány rövidtávú vonuló, a fagyok beálltával délebbre húzódik, de az idő enyhülésekor hamar megjelenik. Ősszel nagyobb, több százas csapatokba is verődhet. Megtelepedését elősegíthetjük az úgynevezett C-típusú mesterséges odú kihelyezésével.

Hazánk nádasaiban elterjedt madárfajnak számít. Társas faj, a többi nádi énekesmadárral ellentétben nem territoriális viselkedésű. Állandó, télen is a nádasokban figyelhető meg, ahol kisebb-nagyobb csapatokban a nád magját fogyasztja. Tavasszal és nyáron rovarokkal, apró csigákkal és pókokkal táplálkozik. A vizes élőhelyek megőrzésével állománya biztosítottnak látszik.

Mindössze egyetlen hazai előfordulása ismert 1863-ból, amikor egy példányt lőttek le a talpastyúkok rendkívüli inváziója során. Sajnos a bizonyító példány a világháború alatt megsemmisült. Ez egyben az egyetlen európai adata is a fajnak. Főként növényekkel táplálkozik, kedveli a magvakat, friss növényi hajtásokat, olykor azonban ízeltlábúakat is fogyaszt. Vonulását a felszíni víz jelenléte határozza meg. Megfelelő ivóhely meglétekor egész évben költőhelyén marad.

A kányák legszembetűnőbb ismertetőjegye villás farkuk, de a frissen kirepült példányoknál ez még csak alig látható. A barna kánya a nagy folyók mentén elterülő ártéri puha- és keményfa ligeterdők jellegzetes fészkelő madara. Hazai fészkelő állománya 1960-1980 között drasztikusan lecsökkent. Azóta lassú erősödés figyelhető meg, állománya napjainkra stabilizálódott. Sajnos nem ismerjük a csökkenés és a megerősödés pontos okát sem. A faj megőrzéséhez nélkülözhetetlen a természetes ártéri erdők fenntartása. Mivel táplálékát elsősorban dögök, leggyakrabban a víz felszínén úszó döghalak alkotják korábbi csökkenését valószínűleg az ezeken keresztül a szervezetükben felgyülemlett vegyszerek okozták. Ezek egy részéről köztudott, hogy a tojások termékenységét ronthatják, de sokszor a felnőtt példányok pusztulása is ennek köszönhető. Vonuló madár, a telet a Földközi-tenger mentén tölti, de eljuthat a trópusi Afrikába is. Időnként egy-egy példány áttelel. Mivel vonuló faj, fenntartása, hazai fészkelő állományának megőrzése nem csak a mi feladatunk, abban közre kell működnie a vonulás és telelés során érintett országok természetvédelmi szerveinek is.

A faj állománya az 1970-es években nagyon megfogyatkozott. A dúvadirtás szabályainak szigorodása kedvezően hatott a fészkelő párok számára. A kedvező helyzet megőrzéséhez a vadászati és természetvédelmi szakemberek együttműködésére van szükség. Vonuló madár, április és október között tartózkodik hazánkban. A telet általában Afrika Szaharán túli részén tölti, de egyre több esetben fordulnak elő áttelelő példányok.

Az 1920-as években közel ezer pár költött a Kis-Balatonon, azóta csak ritka fészkelő főleg a Hortobágy térségében. A nálunk fészkelő néhány pár vegyes gémtelepeken, védett területen költ, ezért ezek nyugalmának biztosításával a faj sikeres költése biztosítható. Vonuló madár, a telet Afrikában tölti. Nálunk április és szeptember közt figyelhető meg leginkáb.

Közepes méretű, sötét színű sas. A hazánkban költő párok száma lassan csökken. A fészkelésre alkalmas erdők védelmével, a fészkek zavartalanságának biztosításával, valamint tipikus táplálkozóhelyeinek megfelelő hasznosításával a hazai állomány remélhetőleg stabilizálható. Vonuló madár, a telet Afrika Szaharán túli részén tölti. A magyarországi költőpárok leginkább március és szeptember között tartózkodnak nálunk, vonuláskor a tőlünk északra költő egyedeket is meg lehet figyelni. Az európai madarak jelentős része a Boszporusznál hagyja el Európát, rendkívül látványos jelenség az egy nap alatt átvonuló akár több ezer sas.

A nádi tücsökmadárhoz hasonló megjelenésű madár, attól leginkább csíkozott melléről lehet elkülöníteni. Territoriális madár, a hímek jellegzetes, lüktető pirregéssel őrzik revírjüket. Európában terjeszkedőben lévő faj. Rovarokkal, főként azok hernyóival és pókokkal táplálkozik. Hosszú távú vonuló, a telet Afrikában tölti.

Jellegzetes bóbitájáról könnyen felismerhető, közkedvelt madárfaj. A hazánkban is költő partimadarak közül messze a leggyakoribb. Gyakori fészkelő nedves réteken, szikes területeken, árasztásokon, vizes környezetben lévő szántókon. Mivel részben az agrárkultúrákban is megtalálja életfeltételeit, az extenzív mezőgazdasági környezethez még tudott alkalmazkodni, de a vegyszerek negatívan hatottak állományára. Elterjedési területének legnagyobb részén vonuló. A költést követően nagyobb vizes élőhelyeken gyülekezik, nagyobb csapatokban vonul Nyugat- és Dél-Európa felé, Afrikába is eljut. Az őszi vonulás nagymértékben függ az adott év időjárásától, sok madár csak akkor hagyja el hazánkat, mikor igazán keményre fordul az idő. Tavasszal sokszor már februárban megérkeznek első csapatai, jellemzően seregélyek társaságában. A hideg lehűlések, és éjszakai fagyok ilyenkor sok bíbic pusztulását okozhatják. Költését a legelő állatok és a mezőgazdasági munkák veszélyeztethetik.

Általában nagyobb folyóink mentén költ, főleg zátonyokon és szigeteken. Április és május, valamint június és október között nagy számban vonul át hazánkon. Ilyenkor folyópartjainkon kívül halastavakon, patakok és csatornák mentén is meg lehet figyelni kisebb csapatait és magányos példányait. Európai állománya stabilnak tekinthető. A természetes folyópartok beépítése, átalakítása a faj életterének beszűkülését eredményezheti.

Apró termetű réce, viszonylag gyakori fészkelő. Európában és azon belül Magyarországon is kis mértékben csökken állománya. Mivel hazai populációjának jelentős része nem a nagy kiterjedésű állóvizeken költ, hanem időszakos elöntéseken, kubikgödrökben, kisebb mocsarakban, nedves réteken, ezek állapotának leromlása, hasznosításuk megváltozása, vagy aszály okozta kiszáradása lokálisan veszélyeztetheti fészkelését, összességében pedig egész állományának csökkenését okozza. Mivel harmadik leggyakoribb fészkelő récefajunk, sokáig vadászható volt, de állományának csökkenése indokolttá tette természetvédelmi oltalmát. Hazánkon jelentős számban vonul át, viszonylag korán elhagyja Európát. A telet jórészt Afrika trópusi területein tölti.

Nevét a hímek jellegzetes, mély hangjáról kapta, mely olyan, mintha egy távolból szóló kürtöt hallanánk. A nádasok védelmével a faj megőrzése biztosítottnak tűnik. Mivel a legtöbb gémfélével ellentétben nem telepesen fészkel, egyes élőhelyek megszűnése az egész populációra kevésbé hat, mint más gémféléknél. A nem megfelelő vízgazdálkodás miatt egyes élőhelyei kiszáradhatnak, ez megakadályozza megtelepedését. Az állomány zöme csak március és október között tartózkodik nálunk, a telet a mediterrán vidékeken és Afrikában töltik. Sok példány megkísérli az áttelelést, kedvezőtlen időjárás esetén segítségre szorulhatnak.

Mindössze két hazai előfordulása ismert. Kifejlett rovarokkal, valamint hernyókkal táplálkozik, de elfogyasztja a pókokat, apró csigákat is, emellett megfigyeltek már szedret és ribiszkét csipegető egyedeket is. Vonuló, sokszor már nyár közepén elkezdődik vándorlásuk Afrika Szaharán túli részére. Jellegzetes szemgyűrűjéről és sárgászöld színű felső farokfedőjéről könnyen felismerhető. A füzikék a gyakorlatlan madarászok számára nehezen beazonosíthatók, de ennél a fajnál is segíti a határozást egyedi éneke.

A rózsás gödényhez hasonlóan a XIX. Században még költött hazánkban, eltűnésének okaiként a vizes élőhelyek csökkenése és a vadászat említhető. Azóta ritkán jelennek meg nálunk kóborló példányai, a hazánkba tévedő példányok kímélete ezért is nagyon fontos. Mindkét gödényfajról elmondható, hogy rendkívül ritka felbukkanásuk miatt nem okoznak érdemi károkat a halászatnak. Az európai populáció a telet Afrikában tölti, nagy részük a Nílus völgyében. Az elmúlt néhány évben megszaporodtak megfigyelései, 1-2 példány rendszeresen látható volt nagyobb halastavainkon, halastórendszereinken, A Kis-Balatonnál még párban is látták a madarakat. Érdekességként említendő, hogy 2010 februárjában egy példányt a Duna budapesti szakaszán is megfigyeltek.

Hosszútávú vonuló, a telet Afrikában tölti. Főként rovarokat, férgeket, hernyókat, tücsköket, bogarakat, sáskát, vagyis csak állati eredetű táplálékot fogyaszt. Röpte lepkeszerűen hullámzó. Táplálékkeresés közben sokat mozog a talajon, ilyenkor kevésbé feltűnő. Az állattartó telepek körül találkozhatunk vele leggyakrabban, mert a szerves trágyában előforduló rovarokat, férgeket előszeretettel fogyasztja. A mezőgazdaság intenzívvé válása kedvezőtlenül hat az állomány nagyságára. A kisparcellás, extenzív mezőgazdaság növelésével pozitív hatást érhetünk el a faj elterjedésében.

Hazánkban szórványos fészkelő, fenyvesekben költ. A fenyőerdők telepítése elősegíti hazai terjedését. Mesterséges fészekodúkkal és téli etetéssel is elősegíthetjük megtelepedését. Állandó madár, de kóborlásra hajlamos. A fenyőkön élő rovarokkal táplálkozik, télen magokat is eszik. Pirregő jelzőhangja egyedülálló a hazai cinegefajok között.

Jellegzetes pacsirtafajunk, mely a fejtetején található felmereszthető, csúcsos tolldíszről kapta nevét. Tavasztól őszig állati eredetű táplálékot fogyasztanak, többnyire rovarokat, míg télen növényeket, legtöbbször gyommagvakat. A hazai állománya állandó, míg a nyugat-európai populációk kis távolságokra vonulhatnak. A házi macskák és a patkányok veszélyt jelentenek a földön található fészekaljakra.

A legnagyobb hazai vöcsök, mely hazánk nagyobb állóvizeinek rendszeres és jellegzetes költőfaja. A vizes élőhelyek védelmével, a mesterséges vízfelületek szakszerű gondozásával a hazai állomány léte biztosított. Rövidtávú vonuló, elsősorban Dél-Európában telel, hazánkból a madarak nagy része késő ősszel elvonul, csak néhányan maradnak a be nem fagyó vizeken. Nevét a fejen található, jellegzetesen felmeredő dísztollairól kapta, mely csak az öreg madarakon figyelhető meg kora tavasztól nyár végéig.

Az 1970-es évekig csak ritka kóborló volt Magyarországon, majd egyre sűrűbben lehetett megfigyelni hazánkban. Első hazai költését 1996-ban dokumentálták, azóta néhány pár szinte minden évben fészkel nálunk. Európai állománya stabil, a hazai kisszámú populációnak a faj védelme szempontjából nincs nagy jelentősége. A nálunk megjelenő, esetleg költő példányok kímélete, a természetes vizes élőhelyek védelme elegendő a terjeszkedő faj megfelelő oltalma érdekében. Tengerparti élőhelyein alapvetően állandó madár, de költési idő után sok egyed kóborlásba kezd, főleg ezek jelennek meg nálunk is.

A XIX. században eltűnt Magyarországról, de az 1970-es években nyugat felől újra megjelent, mára az egész országban elterjedt. Ez a közelmúltban történt betelepülés részben félvad madarakon alapult. Jól alkalmazkodott az emberi jelenléthez. Télen a hazai állomány mellé északról is érkeznek vendégek. A nálunk költő példányok nagyrészt a hazai és a tőlünk dél-nyugati, be nem fagyó vizeken telelnek (jellemzően a horvátországi Dráva szakaszon, illetve a vajdasági Duna szakaszon). A madarak évről évre visszajárnak bejáratott helyeikre, ahol az emberek etetik őket.