Ázsiai elterjedésű faj. Európában ritkán fordul elő, bár Spanyolország déli részén rendszeresen megfigyelik telelő példányaikat. Eddig egyetlen hazai előfordulása ismert a Hortobágyról. Főleg rovarokkal táplálkozik (sáskák, bogarak, kétszárnyúak, szitakötők, hártyásszárnyúak, kabócák, lepkehernyók, pókok), melyeket a talajon kap el, de ezek hiányában férgeket és apró gyommagvakat fogyaszt.

A telet kisebb-nagyobb csapatokban, költőhelyétől délebbre tölti. Magyarországon rendszeres, de nagyon kis példányszámban előforduló téli vendég, főként az Alföldön, azon belül is leginkább a Hortobágyon, vagy más szikes pusztákon. Csapatban táplálkozik és vonul, sokszor csatlakozik a hósármányokhoz és sárgacsőrű kenderikékhez. A nálunk előforduló csapatokra a néhány tíz egyedszám jellemző leginkább. A kifejlett egyedek magvakkal, fiatal hajtásokkal táplálkoznak, a fiókákat rovarokkal, pókokkal etetik.

Magyarországon a leggyakoribb búvárfaj, azonban még így is csak szórványos átvonuló és téli vendég. Elsősorban a Dunán, a Balatonon és más nagyobb vízfelületeken találkoztatunk vele október és május között. Magányosan vagy kisebb csapatokban vonul. Legnagyobb számban a tengeren tölti a hideg hónapokat, de kisebb számban be nem fagyó folyókon is megkísérli a telelést. A nálunk előforduló egyedek kíméletén túl nem szükségesek egyéb védelmi intézkedések.

A kontinensünk legészakabbi területein költő csérféle, mely egyben a legritkább kóborló csérfaj hazánkban. Észak-Európában, Észak-Ázsiában és Észak-Amerikában költ. Főként a fiatal egyedei meglehetősen hasonlítanak a küszvágó csérhez, elkülönítése attól igen nehéz. Halakkal, rákokkal és repülő rovarokkal táplálkozik, de sokszor más madarak zsákmányát rabolja el. Hosszú távú vonuló, az északi sarkvidéki költőhelyeiről a déli sarkvidéki telelői területeire vándorol évről évre, így ez a madárfaj a vonuló madarak távolsági rekordtartója, egy év alatt akár 20.000 km-t is megtehet vonulása során. Rendszerint a tengerpartok mentén vonul, a kontinens belsejébe, így hazánkba is rendkívül ritkán jut el.

Nagy testű partfutó, rendszeres, de kisszámú átvonuló, sokszor egyesével, vagy kis csapatban társul más partimadarakhoz. Főleg leeresztett halastavakon, szikes tavakon lehet megfigyelni, legtöbb adata a Hortobágyról származik. Főleg tengerpartok mentén vonul, ez az oka annak, hogy viszonylag ritka hazánkban, ennek következtében természetvédelmi jelentősége is csekély.

Hazánkban eddig egyetlen előfordulása ismert a Dunáról. Állati eredetű táplálékot, főként halakat fogyaszt, de ha teheti szeméttelepeket is felkeres táplálkozás céljából.

Rendszeres tavaszi és őszi átvonuló. A XX. század első felében jóval gyakoribb volt. Sokszor már júliusban megjelenik hazánkban, de még októberben is előfordul. Tavasszal a vonuló madarak zöme májusban vonul át hazánkon. Kisebb csapatokat szikes tavakon, leeresztett halastavakon lehet megfigyelni, sokszor más partfutók társaságában. A telet a madarak zöme Afrikában tölti. Hazánktól költő és telelőhelyei is távol vannak, a nálunk feltűnő csapatok nyugalmának biztosításán túl nincs egyéb feladatunk a faj védelme érdekében.

Nevével ellentétben nem a fecskefélék családjába tartozik, sőt, nem is énekesmadár. Legközelebbi rokonai az újvilági kolibri fajokhoz tartoznak. Fáradhatatlan repülő, szinte kizárólag a költési időben száll le. Éjjel is folyamatosan, nagyobb magasságban, csapatokban repülnek. A városok madara, megfelelő fészkelőhelyet jelent neki a panelházak repedései, ahol a ragadozóktól is védve van. Repülve vadászik, repülő rovarokkal és a levegőben sodródó pókokkal táplálkozik. A fiókák meglehetősen jól bírják az éhezést, ilyenkor testhőmérsékletük csökkentéssel és alvással próbálják átvészelni a táplálékhiányos időszakot. Sokszor a víz fölött nagy tömegben előforduló rovarokat fogyasztja. Vonuló, a telet Afrika déli részén tölti.

A törzsalakon kívül – mely hazánkban is gyakori – számos alfaja ismert. Gyakori madarunk, nedves rétjeinken mindenütt megtelepszik, de sehol sem tömeges. Főleg legyekkel, szúnyogokkal táplálkozik, melyeket röptében fog el, de sokszor figyelhetjük meg, amint birkanyájak, marhacsordák környékén a talajon kapja el a felzavart rovarokat. Fiókáit lepkékkel, hernyókkal, sáskákkal eteti. Általában kisebb csapatokban vonul, a telet Afrikában tölti.

Korábban téli kenderikének hívták. A telet kisebb-nagyobb csapatokban, költőhelyétől délebbre, általában tengerpartokon, de kisebb számban hazánkban is tölti. Magyarországon így is csak szórványos téli vendég. Nálunk főként a szikes pusztákat, legfőképp a Hortobágyot részesíti előnyben telelése során, ahol apró gyommagvakat fogyaszt. Egyes telelő csapatai akár több száz példányból is állhatnak. Általában tiszta csoportokat alkotnak, ritkábban azonban vegyes pintycsapatokhoz csatlakozhatnak. A kifejlett madarak magvakkal táplálkoznak, de a fiókák pókokat, rovarokat is kapnak szüleiktől.

A tüzesfejű királykával együtt a legkisebb hazánkban előforduló madárfaj. Tömege sokszor még az 5 grammot sem éri el. Rovarevő. Rövidtávú vonuló, de bizonyos populációk egész télen kitartanak a költőhelyükön. Az áttelelő példányok még a zord hónapok idején is pókokat és rovarmaradványokat fogyasztanak. Ennek oka, hogy finom, vékony csőrük nem alkalmas a magok felcsipegetésére, megtörésére. Ilyenkor a sűrű fenyvesekbe behúzódó rovarokat keresik meg. Kóborlásuk idején gyakran tűnnek fel városi környezetben is. Meglehetősen bizalmas madár, olykor méterekre megközelíti az embert.

Nagyon ritka kóborló, néhány példány időnként eljut Európába az amerikai kontinensről. Hazánkban három alkalommal figyelték meg egy-egy példányát. A vonuló példányok akár a Tűzföldig is eljuthatnak, néhány egyed azonban eltéved, így jut el Európába. Rendszeresebb hazai megjelenésére nem kell számítanunk. A Magyarországon megjelenő egyedek kíméletén túl nincs nincsen szükség egyéb természetvédelmi intézkedésre.

Déli, mediterrán elterjedésű faj. Úszólábakkal rendelkezik, a vízi életmódhoz alkalmazkodott. A sztyeppi sirályhoz igen hasonló életmódú és megjelenésű madár, attól elkülöníteni csak megfelelő közelségből lehet. Hazánkban egész évben, változó mennyiségben találkozhatunk egyedeivel. Néhány évtized óta majdnem minden évben költ néhány pár Magyarországon. Vonuló, késő tavasszal és nyár elején kis számban, rendszerint a nem költő, még ivaréretlen madarak, nyár végétől pedig már nagyszámú öreg madarak tartózkodnak a Kárpát-medencében, ahol szántóföldeket, folyópartokat, szeméttelepeket és lehalászott halastavakat keresnek fel. Áttelelő egyedei is megfigyelhetők.

Szűkebb rokonságának egyetlen Európában is előforduló faja, semmilyen más madárral nem téveszthető össze, hangja is jellegzetes. Hazánkban gyakori fészkelő. Az ember által átalakított élőhelyekhez jól alkalmazkodott, állománya egész Európában stabil. Hurokvonuló: tavasszal nyugatabbi útvonalon érkezik vissza afrikai telelőhelyéről, mint ahol ősszel elvonult. Nagyon rövid ideig tartózkodik hazánkban, csak április-májusban érkezik meg, augusztusban pedig a madarak nagy része el is vonul.

Rendszeres, de kisszámú őszi, szórványos tavaszi átvonuló. Megfigyelésére május, augusztus és szeptember hónapokban van a legnagyobb esély, főleg szikes tavakon, leeresztett halastavakon, ülepítőkön látható, leginkább az ország keleti részében. Sokszor más partfutókhoz csatlakozik. Európai állománya sérülékeny, de hazánk szerepe a faj védelmében elhanyagolható szórványos megjelenése okán. A többi partimadár számára előnyös területhasználat a sárjáró számára is elegendő intézkedés. Afrikában, a Vörös-tenger mellékén és Indiában telel.

A három sárszalonkafaj közül ez az egy fészkel hazánkban. A nagyobb összefüggő, de változatos vizes élőhelyeken költ. A vízrendezések, lecsapolások nagyon lecsökkentették számát. Bár európai állománya stabil, a lápok és mocsarak eltűnése, kiszáradása hazánkban sokhelyütt a faj eltűnésével járt. Ezek revitalizációja ismét fészkelésre alkalmas élőhelyeket eredményezhet hazánkban a vizes élőhelyekhez kötődő madárfajok számára. Vonuló, a telet Európa nyugati és déli részén tölti. Március és május, valamint július és november között halastavi csapolásokon, nedves réteken, belvizeken, árasztásokon lehet megfigyelni nagyszámban vonuló csapatait. Enyhe teleken megkísérelheti az áttelelést is.

Hazánkban gyakori, a veréb- és cinegefajok után egyes területeken a leggyakoribb fészkelőnk. Főleg bogyókkal táplálkozik, a városok közelében előszeretettel fogyasztja a dísznövények termését. Tél végén a fagy elmúltával a szántásokon, nedves réteken csapatosan keresgél táplálék után, elfogyasztja a földben élő lárvákat, poloskákat, bogarakat is. Rövidtávú vonuló, a telet a mediterráneumban tölti, de kisebb csapatai enyhébb teleken áttelelhetnek. Sokszor több ezres csapatokban vonul. Ebben az időszakban gyakran keveredik más fajokkal (bíbic, pajzsoscankó, kis póling, nagy póling, nagy goda, fenyőrigó), melyek vonulási ideje, útvonala és táplálkozási területei egybeesnek a seregélyével. A vetési varjúhoz hasonlóan ellentmondásos gazdasági megítélésű madár, hiszen károsítja többek között a szőlőt, ellenben ízeltlábú, különösen talajban élő rovarlárva fogyasztása révén kifejezetten hasznos gazdálkodási szempontból. Gyérítése, risztása - mivel Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős állatfajnak minősül - kizárólag a 13/2001 KöM rendeletben foglaltak szerint lehetséges. Azok a csapatok, melyek ősszel nagy számban szállják meg a szőlőket, nem az itteni, hanem a tőlünk északabbra költő populációk egyedei.

Az Őrségi Nemzeti Park címerében is szereplő madár az 1960-as évekig rendszeres, de kisszámú fészkelő volt az Alpokalján, de a ’70-es évek óta nem sikerült megfigyelni Magyarországon. Mivel a környező országokban csökken állománya, a jövőben sem számíthatunk újbóli megjelenésére hazánkban. Mesterséges visszatelepítéséhez is előbb a megfelelő zavartalan, természetes élőhelyet kellene biztosítani.

A legvilágosabb színű füzikefajunk feltűnő citromsárga szemöldöksávval. Rovarevő. A fiókákat puhább rovarokkal, hernyókkal táplálják, melyeket a lombkoronaszintben szedegetnek össze. Vonuló, a telet Közép-Afrikában tölti. A hazánkban fészkelő füzikéink közül a legkésőbb érkezik meg és általában a legkorábban vonul el. Jellemzően április és szeptember hónapok között figyelhető meg. Fokozatosan felgyorsuló énekéről könnyen felismerhető. Vonulása során a síkvidékeken is megfigyelhető.

Igen ritka kóborló kontinensünkön, Magyarországon csupán egyetlen előfordulása ismert 1991-ből a Hortobágyról. Főként rovarokkal táplálkozik, de férgeket, apró gyíkokat, pókokat és magvakat is fogyaszt, melyeket többnyire a talajon kap el. Vonuló, a telet költőhelyétől valamelyest délebbre tölti. Az őszi diszperziós mozgásnak köszönhetően Nyugat-Európában, de olykor még Skandináviában is feltűnhet. Ilyenkor feltehetően a tengerpart mentén vonul.

Rendkívül ritka kóborló, Magyarországon két esetben figyelték meg. Költőhelyei hazánktól nagyon távol találhatók, hozzánk legközelebb Kis-Ázsiában és a Közel-Keleten fészkel. Törökországban élő populációja veszélyeztetett. A hazánkban kóborlóként jelentkező egyedek különösebb védelmi intézkedést nem igényelnek, mert hazánkban nincsen természetvédelmi jelentősége a fajnak.

A sármányfélék családjába tartozik, de a többi rokon fajhoz képest valamivel zömökebb, nagyobb termetű. Elterjedt költőfajunk. A hímek gyakran énekelnek bokrokon, oszlopokon, villanyvezetékeken. Rovarokkal és magvakkal egyaránt táplálkozik, télen viszont kizárólag gabona- és gyommagvakat fogyaszt. Fiókáit tücskökkel, hernyókkal, bogarakkal eteti. Állandó madarunk, télen nagyobb csapatokba is verődhet. A helyes mezőgazdálkodás indikátorfajának is tekinthetjük, mert a nagytáblás, sok kemikáliát használó, intenzív kultúrák környékén erősen lecsökken a számuk.

Hazánkban rendkívül ritka fészkelő, csak néhány helyről ismert alkalmi költése. Főként magevő, de a fiókákat a gyommagvakon kívül hernyókkal, csigákkal is eteti. Állandó madár, de költési időn kívül kóborlása előfordul.

Impozáns külsejű madár, melyet korábban kalitkamadárként is tartottak. Hangja jellegzetes, melyről nevét is kapta. Nagyrészt növényi táplálékot fogyaszt. Sok gyommagvat, rügyet és különböző bogyókat eszik. Vonuló, de telelő egyedei is megfigyelhetők hazánkban. Legnagyobb eséllyel a különféle kőrisfák környezetében figyelhetjük meg, ugyanis Magyarországon ez az egyik legkedveltebb tápláléka. Rendkívül ritka fészkelő nálunk.

Erdei, vagy ahhoz hasonló élőhelyeken országszerte elterjedt, gyakori fészkelő. Hazai állománya növekszik. Hangutánzó képessége közismert, legtöbbször az ölyv vijjogását hallatja. Riasztóhangjára az erdő legtöbb állata felfigyel. Hazánkban nem védett, augusztus és február között vadászható faj. A hazai állomány nem vonul, de időnként északi és keleti madarak jelennek meg nálunk, elsősorban a téli hónapokban. Fészekrabló szokásai miatt természetvédelmi és vadgazdálkodási megítélése ellentmondásos.

Hazánkban rendkívül ritkán fordul elő, eddig 5 bizonyított előfordulása van. A keresztcsőrűhöz hasonló életmódú és megjelenésű madár, de két vastag, fehér szárnycsíkja elkülöníti attól. Rendszerint állandó madár, de a keresztcsőrű inváziós éveiben van esély közép-európai megjelenésére is. Tápláléka változatos, főként a tobozokban lévő magokat fogyasztja, de más fák terméseit, sőt kabócákat, pókokat és lepkéket is eszik.

Gyíkokkal, rovarokkal, egyenesszárnyúakkal, kisebb pockokkal táplálkozik. Hamar elvonul, a telet Afrikában tölti és csak május elején érkezik vissza költőhelyére. Állománya az Alföld egyes területein az utóbbi évtizedek odúkihelyezéseinek köszönhetően nőtt. A Dunántúlon igen ritka fészkelő, legtöbbször csak vonulási időben találkozhatunk vele ezen a vidéken. Vonulásakor igen nagy veszélynek van kitéve a vadászat miatt. Impozáns külleme és mérete miatt előszeretettel lövik a tőlünk délebbre található országokban. A túllegeltetett és az elhagyatott legelőket sem szereti, mert amíg az előbbiben kevés táplálékot talál, addig az utóbbiban könnyen elbújnak zsákmányállatai. Igazi vártamadár: előszeretettel ül ki egy kimagasló pontra, ahonnan jól szemmel tarthatja a körülötte lévő nyílt területeket. Innen levágva szerzi meg táplálékát. Laza csapatokban vagy magányosan vonul. Augusztusban, a vonulás kezdetén sokszor kisebb csoportokban éjszakázik. Állománya Nyugat-Európában nagyon megritkult, sok helyről el is tűnt.

A zárt erdők kivételével szinte mindenhol előfordul hazánkban. Az utóbbi évtizedekben urbanizálódott, egyre több egyedét lehet megfigyelni városi környezetben, ahol hangja és fészekrabló szokásai miatt a lakosság nagy része nem kedveli jelenlétét. Nyílt, mezőgazdasági területeken általánosan elterjedt, országos állománya lassú ütemben növekszik. A vadgazdálkodók többek közt a szarkát tartják felelősnek az apróvadállomány csökkenéséért. Elhagyott fészkét vércsék, kabasólymok és erdei fülesbaglyok is használják. Július 1. és február utolsó napja között vadászható. Állandó madár, de télen nagyobb csapatokat alkot és kóborol.

Országszerte gyakori, akár az ember közelségét is elviselő koromfekete madár, legfeltűnőbb ismertetőjegye fehér homlokpajzsa. Nem ismertek olyan folyamatok, melyek egész állományát negatívan befolyásolják. Vadászható faj, de nálunk nincs különösebb tradíciója vadászatának. Vonuló, az állomány legnagyobb része a telet tőlünk délre tölti, de egyre több példány telel át be nem fagyó vizeinken.

A dankasirály után a második legnagyobb számban fészkelő sirályfaj hazánkban. Először 1940-ben költött a Rétszilasi-halastavakon, azóta állománya lassan növekszik. Mostanra a jelentősebb vizes élőhelyek környékén több helyen is megtalálhatók telepei. Átvonulóként tavasszal március és május, ősszel július és október között lehet megfigyelni. A költőpárok legnagyobb része védett területen lévő dankasirálytelephez csatlakozik, ezek nyugalmának biztosítása elengedhetetlen a sikeres költésekhez. 1994-től sok fiókát gyűrűztek meg színes jelölőgyűrűvel, innen tudjuk, hogy az európai tengerpartokon telel.

Hazánkban kisszámú fészkelő. A múlt század második felében rendkívüli mértékben visszaszorult hazánkban. Szigetszerű populációjának összeomlása összeurópai állományának csökkenésével is összefüggésbe hozható. A szikes tavak feltöltődése és kiszáradása a számára legfontosabb élő- és táplálkozóhelyek eltűnését eredményezi. A legelő állatállomány létszámának csökkenése miatt eltűnnek a vakszikfoltok, ahol megfelelő költőhelyet talál. Amennyiben lecsapolt halastóban kísérli meg a költést, azok feltöltése megsemmisítheti költését. Fokozottan figyelemmel kell lenni a faj megtelepedésekor, lehetőleg biztosítani kell a költő madarak nyugalmát. A védett területeken a kezelési tervben a legeltetés mértékének meghatározásakor ennek a fajnak az igényeivel is számolni kell.

A csérekhez és szerkőkhöz hasonlóan gyors röptű madár, melyet legtöbbször szikes puszták felett lehet megfigyelni, legtöbbször hangja árulja el jelenlétét. Hazánkban néhány helyen évről-évre költ. A fészkelők száma a múlt század folyamán töredékére csökkent. Ez részben a hazai élőhelyek leromlásával, a legeltetési szokások megváltozásával, valamint európai állományának csökkenésével magyarázható. Egyre gyakrabban fészkel agrárkörnyezetben, kapáskultúrákban, ahol a természetvédelmi intézkedések összehangolása a mezőgazdasági feladatokkal kritikus lehet a költés sikeressége és a fajvédelme szempontjából. A telet Afrika déli részén tölti, ahonnan április végén, május elején érkezik meg. Szeptemberben vonul el hazánkból.

A halfarkasok alapvetően tengeri madarak, amelyek időnként mégis megjelennek a szárazföld belsejében. Főleg az őszi időszakban fordul elő, folyóink, tavaink és halastavaink mentén. 1999-ben inváziója volt, 21 példányt figyeltek meg az őszi időszakban. A telet a trópusi tengereken tölti. Hazánkban ritkaságából kifolyólag csekély a természetvédelmi jelentősége, a kóborló példányok csak rövid ideig tartózkodnak nálunk.

Európában általánosan elterjedt faj. Az egyik leggyakoribb madarunk. Szinte minden élőhelyen megtelepszik, ahol fészkelésre alkalmas odút, vagy más üreget talál. Fiókáit többnyire hernyókkal és pókokkal eteti, melyet csigahéjjal egészít ki, ami a legfontosabb kálciumforrásuk. Télen magvakkal táplálkozik. A hideg hónapokban gyakori vendég a madáretetőnél. Megtelepedését odúk kihelyezésével, áttelelését pedig napraforgómag, szalonna vagy cinkegolyó kihelyezésével segíthetjük. Territoriális madár, a költőodút fajtársaival, a legnagyobb konkurenciát jelentő kék cinegékkel, és egyéb odúlakó énekesmadarakkal szemben is védelmezi. A hazai állomány állandó, de hidegebb teleken kisebb távolságokra kóborolhat.

A Hortobágyon a közelmúltig néhány párból álló, elszigetelt populációja élt, de ez a fészkelőhelye lassan felszámolódott. Jelenleg Újfehértó határában ismert kis kiterjedésű költőterülete. Tápláléka meglehetősen sokrétű. Költési időben rovarokat, pókokat, csigákat és növényi táplálékot egyaránt fogyaszt. A szántóföldeken fészkelők több gyommagvat esznek, és ez igaz a telelő madarakra is. Sokat mozog a földön, ilyenkor kis termete miatt nehezen lehet észrevenni. Tollazata világosabb a többi hazánkban előforduló pacsirtánál. Vonuló, a telet Dél-Európában, Észak-Afrikában és a Közel-Keleten tölti.

A Zemplénben költ néhány pár, egyébként inkább nyár végi kóborlóként, téli vendégként találkozhatunk vele. A magyarországi állomány a ’80-as években kezdett kialakulni, további növekedése várható, bár ez elsősorban a környező országokban élő populációk helyzetétől függ. A fészkek közelében az erdészeti munkákat a pár nyugalma érdekében korlátozni kell. Az öreg madarak egész évben a revírjük környékén maradnak, a fiatalok kóborolnak. A nálunk telelő rétisasokat rendszeresen etetik egyes nemzeti parkokban, ezeken a helyeken a kóborló szirti sasok is felbukkanhatnak.

Alkatában, méretében és színezetében is nagyon hasonlít az énekes rigóra, de feltűnő, világos szemsávja és vöröses színű hónaljtollai alapján attól könnyen elkülöníthető. Táplálkozási szokásai is a többi rigóhoz hasonlítanak. Költőhelyén gilisztákat, rovarokat és pókokat fogyaszt, ősztől pedig fokozatosan átáll a növényi táplálékra. Ilyenkor főként bogyókat eszik. Nagyobb, homogén csapatban hazánkban ritkán fordul elő, inkább magányosan, vagy fenyőrigókhoz csapódva látni. Vonuló, a telet Nyugat- és Dél-Európában, kisebb részben Közép-Európában és Északnyugat-Afrikában tölti. Magyarországon nagy számban vonul át főként ősszel, de kisebb mennyiségben rendszeresen át is telel. Ősztől tavaszig szinte bárhol találkozhatunk vele, de előnyben részesíti a parkokat, ártereket, erdőket.

Rendszeres tavaszi és őszi átvonuló, csak ritkán alkot nagyobb csapatokat. Halastavakon, szikeseken, árasztásokon, zátonyokon lehet megfigyelni. Európai állománya stabil, a hazánkon átvonuló madarak természetes vizeinken és halastavainkon megfelelő táplálkozó- és pihenőhelyeket találnak. Hosszú távú vonuló, az európai madarak jelentős része csak a mediterrán térségbe vonul, de sokan eljutnak Afrika trópusi területeire is, a keleti madarak akár Ausztráliáig is elkóborolhatnak.

Legelterjedtebb gémfélénk, amely jól alkalmazkodik akár az emberi környezethez is. Leggyakoribb a nagy folyók mentén, költési idő után azonban minden vizes élőhelyen előfordul, sokszor még szántókon és gyepeken is megfigyelhető. A védelemnek és a jelentősebb vizes élőhelyek rekonstrukcióinak köszönhetően állománya növekszik. A párok jelentős része nagy, vegyes gémtelepeken költ, melyek jórészt védett területeken találhatók vagy ismertek a természetvédelmi szakemberek előtt. Lokálisan kárt okozhat halastavakon, de ez a madarak riasztásával mérsékelhető. Az állomány jelentős része ősszel elvonul, sok példány eljut a Szaharán túlra is. Egyre nagyobb arányban kísérlik meg az áttelelést is.

Erdeink elterjedt fészkelője. Afrikai telelőhelyeiről április végén, májusban érkezik meg, augusztus végén, szeptemberben pedig már el is vonul. Főleg repülő rovarokkal táplálkozik, melyeket egy vártául szolgáló ágról fölreppenve kap el. Kertekben, parkokban C-típusú odúval megtelepíthető.

A zsezséhez meglehetősen hasonló külsejű madár, attól valamivel világosabb, szürkébb színezetű. Ahol élőhelyük átfed, ott a két faj gyakran egy csapatban is megfigyelhető. Két magyarországi előfordulása ismert még a XIX. század végéből, illetve további kettő a múlt századból. Tápláléka megegyezik a zsezse táplálékával. Vonuló, a telet költőhelyétől valamivel délebbre húzódva tölti.