Ez a karcsú, légies röptű sólyom a levegőben vadászó életmódhoz alkalmazkodott hegyes szárnyaival. Magyarországon általánosan elterjedt fészkelő, a lakott területeken is költhet. Vonuló, hazánkban április és október között lehet megfigyelni. A telet Afrika trópusi területein tölti.

Hazánkban rendszeres, de kisszámú kóborló, leginkább a késő tavaszi és a nyári időszakban találkozhatunk vele, két alkalommal azonban már költését is leírták. Főként repülő rovarokkal táplálkozik, de békákat, kisebb rágcsálókat is elfogyaszt. Vonuló, a telet Afrikában tölti.

Fészekparazita madár, tojásait nem maga költi ki, hanem más madárfajok fészkébe rakja. Számos gazdamadara van, hazánkban elsősorban a nádirigó és a vörösbegy, de közel ötven madárfaj fészkében mutattak már ki kakukktojást, illetve -fiókát. A tojó kakukk a gazdamadár fészkét egy magas pontról figyeli ki, majd amikor az elhagyja a fészkét, beletojja tojását. Ez rendszerint a gazdamadár egy–három tojásos fészekaljánál figyelhető meg, amikor az még nem kezdte meg a kotlást. A kakukk sokszor egy–két tojást el is távolít a gazdamadár fészkéből. Főleg hernyókkal táplálkozik, de számos ízeltlábú kifejlett egyedeit is elfogyasztja. Vonuló, a telet Afrika trópusi részén tölti.

Hazánk ritka madárvendége, Magyarországon mindössze öt előfordulás bizonyítja jelenlétét. Ormos csőre rendkívül erőteljes. Növényi és állati táplálékot egyaránt fogyaszt. Az állomány nagy része állandó, de egyes populációi vonulnak.

Látványos, jellegzetes csőrformájú récefaj. Magyarországon rendszeres fészkelő, de viszonylag kis számban költ nálunk. Tavaszi és őszi vonulásakor jelentős számban tartózkodik vizeinken, csak ritkán telel át. Európai állománya kis mértékben csökken, a nálunk fészkelő párok számát erősen befolyásolják az adott év csapadékviszonyai. Élőhelyei általában természetes, jó állapotú védett területek, ezek megfelelő kezelésével lehet legtöbbet tenni hazai állományának megőrzéséért. Az átvonuló példányok nyugalmát is biztosítani kell, védett státuszának megtartása továbbra is indokolt. Télire a madarak jelentős része elhagyja hazánkat, melyek Dél-Európában, illetve Nyugat-Afrikában telelnek.

A kanalasgém nevét hosszú, kanálszerűen kiszélesedő csőréről kapta. A gólyákhoz hasonlóan nyújtott nyakkal repül (a gémek ugyanezt behúzott nyakkal teszik). Tollazata fehér, de a fiatal madarakon jellemzően négy éves korig az evezők és a szárnyfedők végén fekete mintázat figyelhető meg. A fiatalok csőre egyszínű, barnás, de mire ivaréretté válnak csőrük átszíneződik, fekete-szürkésen márványozottá válik, míg a „kanalukon” változó kiterjedésű narancsszínű mintázat alakul ki. A narancssárga folt mérete és alakja lehetővé teszi közelről a madarak egyedi azonosítását is. Az öreg kanalasgémek tarkójáról nászidőszakban tollbóbita nyúlik hátra, továbbá begyükön egy narancssárgás szalag húzódik keresztbe. Torkuk csupasz, sárga és narancssárga színekben pompázik.

Egyik legszebb tollazatú énekesmadarunk, a hím tollazata csaknem teljes mértékben kárminvörös. Nagyszámú európai megtelepedését figyelték meg a 19. században, ezt követően az állomány csökkent, majd az 1930-es években ismét terjeszkedni kezdett. Vonuló. Hazánkban ritka átvonulóként fordul elő, bár nem bizonyított magyarországi költését is feltételezték már. Fák magvait, rügyeit és gyümölcsöket fogyaszt, amit nyáron szitakötőkkel, poloskákkal, legyekkel, pókokkal, lepkékkel, bogarakkal egészít ki.

Apró madarak elejtésére specializálódott ragadozó, városi környezetben is költ. A két nem közötti méretkülönbség kifejezett, a tojók nagyobbak. Magyarországon általánosan elterjedt faj. A hazai állomány állandó, télen észak-európai madarak is érkeznek hozzánk.

Kistermetű bagoly, nevét a karvalyszerű mellmintázatáról kapta. Részben nappali aktivitású. Főként pockokkal, lemmingekkel táplálkozik, de egyéb kisemlősöket, kétéltűeket, halakat és madarakat is zsákmányol. Ősszel időnként nagyobb egyedszámban a tajga déli részére húzódnak, egészen kivételes esetekben Közép-Európába is eljuthatnak egyedei.

Legnagyobb poszátafélénk, mely Magyarországon széles körben elterjedt, de sehol sem gyakori. Nevét jellegzetes keresztsávos mell- és hasmintázatáról kapta. Hazánkban sokszor a tövisszúró gébiccsel azonos élőhelyen fordul elő. Nem ritka az sem, hogy azonos bokron fészkelnek. Elsősorban rovarokkal és pókokkal táplálkozik, de esetenként gyümölcsök, főként a fekete bodza bogyói is megtalálhatóak étlapján. Szeptemberben vonul el kelet-afrikai telelőhelyére.

Kormorán néven is sokak által ismert, viszonylag gyakori, korábban jelentős hazai állománynövekedésen átesett faj. Ősszel az itthoni populáció egyedei mellé északabbról érkeznek csapatok. A vizek befagyásával a madarak jelentős része déli irányba vonul, a be nem fagyó vizeken azonban sok példány áttelel. Egyike a hazai madárfauna azon tagjainak, amely jelentős károkat okozhat a halastavakon gazdálkodóknak. A hazai állomány törvényes oltalma a 13/2001 KöM rendelet szerint Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős állatfaj kategória szerint értelmezhető, a jogszabály feltételei mellett lehetőség van riasztására és vadászati eszközökkel történő gyérítésére is. Halastavainkon, természetes vizeinken károkozásának mérséklése a fent linkelt jogszabály szerint lehetséges, de figyelembe kell venni az adott területen élő egyéb madárfajok jelenlétét, védelmét.

A vadgerléhez meglehetősen hasonló megjelenésű galambféle, melynek mindössze két hazai előfordulása ismert. Magevő. Gyommagvakkal, gabonamagvakkal táplálkozik, kisebb mennyiségben csigákat, bogyókat is fogyaszt. A fenyőerdőkben költő madarak a fenyőfa magjait fogyasztják. Az északi populációk vonulók, a déliek állandóak. Késő ősszel és telente olykor Európába is elkóborolnak egyedei.

Hazánkban általánosan elterjedt, gyakori énekesmadár. Elsősorban magvakkal táplálkozik. Étlapján szerepel a gyermekláncfű termése, gyom-, valamint gazdasági növények magvai is. A magyarországi populáció állandó, de télen észak, északkelet felől érkező vendégekkel egészülnek ki a hazai kenderikecsapatok.

Rendszeres, de kisszámú fészkelő Magyarországon. Európában a sérülékeny fajok közé tartozik, de hazai állománya kismértékben növekszik. Ősszel és tavasszal jelentős számban vonul át Magyarországon, főleg állóvizeken pihen meg. Néhány példány minden évben áttelel. Hazai récéink közül ez hasonlít legjobban a nem védett tőkés récére. Védelme érdekében a természetes vizek nyugalmának biztosítása és állapotának megőrzése a legfontosabb feladat. Vonuló madár, a telet Dél-Európában tölti.

Kifejezetten tengerparti madár, mely hazánkban az egyik legritkábban előforduló csérféle. Leginkább szikes tavaknál, lecsapolt halastavak medrében, a Dunánál vagy a Balatonnál tűnhetnek fel magányosan vagy kisebb csapatokban. 2011-ben egy kisebb inváziója volt a Dunán a tavaszi vonulás során, többször megfigyeltek a budapesti Duna szakaszon 1-5 példányt. Apró halakkal, ízeltlábúakkal táplálkozik. Európai állománya csökken. Hosszú távú vonuló, vonulása során ritkán keresi fel a szárazföldek belső területeit.

Rendszeres átvonuló és téli vendég, főleg a nagyobb folyókon, tavakon lehet megfigyelni október és április között. Más északi récékhez hasonlóan nagyobb csapatai a Dunán, a Balatonon és a Tiszán tartózkodnak. Átnyaralásáról is vannak adatok, sőt, költését is dokumentálták már hazánkban. Európai állománya kis mértékben növekszik, ebben annak is szerepe lehet, hogy egyes északi országokban hagyománya van a vadászok és a madarászok körében, hogy mesterséges költőládákat helyezzenek ki a faj számára. Nálunk sokáig vadászható faj volt, de sosem volt jelentős aránya a terítékekben. Vonuló madár, a telet a kontinens nagyobb folyóin, tavain, tengerpartok mentén tölti. Védetté nyilvánítása folyamatban van.

A magyarok eredetmondáiban szereplő turul feltételezhetően a kerecsensólyom volt, vagy róla mintázták. Az 50 forintos érmén is ez a madár látható. A hazai természetvédelem kiemelten fontos feladata a faj védelme, ugyanis ez a termetes sólyomfaj a Kárpát-medencében éri el elterjedési területének nyugati határát. Az Európai Unión belül nálunk él a legnagyobb számban. Szinte mindenhol csökken az állománya, de a hazai populáció a fajvédelmi intézkedéseknek köszönhetően növekszik. Korábban a legnagyobb veszélyt a fészkek kifosztása jelentette, mivel a kerecsenből kiváló solymászmadarat lehetett nevelni. Ezt a veszélyeztetett fészkek őrzésével, nagyrészt önkéntesek segítségével sikerült visszaszorítani. Jelenleg az áramütés veszélyezteti leginkább, ezért a vezetékek szigetelése a természetvédelem egyik legfontosabb feladata. Magasfeszültségű vezetékek oszlopira kihelyezett mesterséges költőládákkal elősegíthető megtelepedése. Részben ennek köszönhető, hogy a hegylábi területekről áttevődött az állomány súlypontja az eredeti élőhelyeket jelentő nyílt, sík vidéki agrárterületekre.Emellett természetes facsoportokban, fasorokban lévő fészkeinek védelme is fontos, itt fokozottan ügyelni kell arra, hogy költés közben feleslegesen ne zavarják a mezőgazdasági területeken dolgozó emberek. Mivel egyik fő tápláléka az ürge, ahol megfelelő élőhelyeken hiányzik ez a védett rágcsáló, érdemes telepítési programot indítani. Az állomány egy része elvonul, a telet Kis-Ázsiában és Észak-Afrikában tölti. Magyarországon február és november közt figyelhető meg, de az öreg párok egész évben itthon maradhatnak.

Hazánkban kis számban, középhegységeink lucfenyveseiben költ. Vonuló, az északi populációk madarai nálunk minden évben változó számban vonulnak át, illetve telelnek. Inváziós években, amikor az északi fenyők termése nem elegendő számukra, jelentős számban húzódnak le Közép- és Dél-Európába telelni. Ilyenkor gyakran lehet nagy csapatokban repülve vagy fenyőkön táplálkozva látni őket. A tobozok bontogatása közben sokszor csüngenek fejjel lefelé a fenyőágakon. Legfőbb tápláléka a fenyőmag, de egyéb fák termését (bükkfa, borókák), sőt, a levéltetveket is elfogyasztja.

Eurázsiai elterjedésű madár. Közeli rokonához, a halvány gezéhez hasonlóan az egyik legkésőbb érkező, és legkorábban elvonuló madarunk. A lombkoronában található hernyókkal, lepkékkel, pókokkal és kétszárnyúakkal táplálkozik, de gyümölcsöket is fogyaszt. Territoriális madár. Az árterek védelmével, az özönnövények visszaszorításával állománya fenntartható.

Óvatos, félénk madár, nem könnyű közelről megfigyelni. Hazai állománya az utóbbi évtizedekben megfogyatkozott, ma már nem számít gyakori fészkelőnek. Rovarokból és pókokból álló tápláléka után a lombok között kutat, de gyakran szerepelnek étlapján apró csigák is. Zöldes-barnás tollazata miatt könnyedén elrejtőzik a sűrű növényzetben, de ebben az esetben elárulhatja igen szép és változatos éneke. Nagyméretű poszátafajunk, testnagysága kis híján eléri a karvalyposzátáét. Csőre a többi poszátától eltérően meglehetősen vaskos. Vonuló, a telet Afrikában, a Szaharától délre tölti.

Hazai és európai állománya az utóbbi években jelentősen csökkent. A fészekparazita kakukk egyik gazdamadara. Rovarokkal, pókokkal táplálkozik, a fiókákat többnyire hernyókkal eteti. Ősszel, akárcsak a házi rozsdafarkú, rájár a bodzaborok bogyóira is. Vonuló, a telet Afrika trópusi részein tölti. Vonulása augusztusban és szeptemberben zajlik, tavaszi érkezése a költőhelyére lényegesen rövidebb idő alatt zajlik le.

Hazánkban igen ritkán fordul elő, de akkor költésére is számíthatunk. A közelmúltig stabil, de kisszámú költőpopulációi éltek Magyarországon, melyek mára teljesen eltűntek. Újbóli költésére bármokor számíthatunk. Tápláléka sokrétű. Nyáron főleg rovarokkal, míg télen magvakkal táplálkozik. Vonuló, a telet Afrikában, a Szaharától délre tölti.

Egész Európában elterjedt faj. Kis termete ellenére meglehetősen agresszív más madarakkal szemben. Télen csapatosan keresi fel a sűrű nádasokat, a nád magját fogyasztja. Fiókáit kizárólag állati táplálékkal (hernyók, pókok, lószúnyogok) eteti, és az öreg madarak is rovarokkal táplálkoznak. A hideg idő beálltával térnek át a magokra. A nálunk költő madarak állandóak, míg a tőlünk északabbra költő egyedek nagy számban telelnek hazánkban. Megtelepedését odúk kihelyezésével, áttelelését pedig napraforgómag, szalonna vagy cinkegolyó kihelyezésével segíthetjük.

A városi galambhoz hasonló kinézetű madár, de fekete szárnyszalagja jól elkülöníti attól. Főként növényi táplálékot fogyaszt. Gyommagvakkal, pillangósok magjával, kisebb részben gabonamagvakkal táplálkozik, de apróbb csigákat is szedeget. Rövidtávú vonuló. Észak-Afrikáig is elvonulhat, de hazánkban is vannak áttelelő csapataik. Ilyenkor rendszerint az alföldi pusztákon tartózkodik. Az idős, korhadó fákból álló erdők meghagyásával, illetve odúk kihelyezésével elősegíthetjük állományának növekedését.

Ez a kistestű sólyomféle a magyar puszták féltett kincse, megóvása a hazai természetvédelem egyik kiemelt feladata. Elterjedésének nyugati határát a Kárpát-medencében éri el. Az Európai Unió is felismerte, hogy a faj védelme érdekében fontos jelentős lépéseket tenni, ezért az állomány megerősítését célzó LIFE projektet finanszírozott. Ennek keretében többek közt több ezer mesterséges költőládákat helyeztek ki, facsoportokat telepítettek, és felderítették az állományt veszélyeztető okokat. Mivel a kék vércse az elhagyott vetési varjú fészkeket foglalja el, nagyban függ a vetési varjú telepeitől, ezért a varjúállomány további csökkenésének megállítása is nélkülözhetetlen a faj védelme szempontjából, Szintén jelentős probléma a csökkenő haszonállatlétszám miatt a legelők nem megfelelő használata. A nem legeltetett gyepek nem kedvező táplálkozóhelyek a kék vércsének. A vonuló madarakat sok veszély fenyegeti útjuk során, valamint afrikai telelőterületükön is. Mielőtt útnak indulnának a kék vércsék, hatalmas tömegbe verődnek, egyes gyülekezőhelyükön több ezer madár is összegyűlhet. Védelme egy speciális élőhelyegyüttes fennmaradását és sok egyéb ritka faj védelmét is elősegítheti. A részére kihelyezett költőládákat a vörös vércse, az erdei fülesbagoly és a csóka is elfoglalhatja.

Nádi énekesmadaraink közül a legszebb tollazattal rendelkező faj, mely rejtett életmódja miatt ennek ellenére igen nehezen észrevehető. Előszeretettel keresgél a növényzet alsó részén, az avas nádban, amit költőhelyként is használ. Változatos énekébe sok más madárfaj strófáját beleszövi. Költési időszakban a növényzet csúcsán éneklő hímeket a legkönnyebb megfigyelni. Rovarokkal, pókokkal, férgekkel táplálkozik, melyeket főleg a talajon kap el, néha azonban röptében is vadászik. Vonuló, a telet Afrikában tölti.

A XX. század második feléig rendszeres, de kisszámú fészkelő volt hazánkban, ezután állománya igen hirtelen összeomlott. 1984-ben visszatelepítési programot indult az MME Fülöpházi Madárvártáján, ami a beltenyészetségből adódó genetikai leromlás és az időközben kiszáradó szikes tavak (a "szék"-ek) miatt sikertelen volt. Azóta csak ritka kóborlóként jelentkezik, elsősorban a téli időszakban. Európai állománya veszélyeztetett. Ennek fő oka az alkalmas élőhelyek kiszáradása, felszámolása, valamint a kisebb populációk elszigetelődése. Egyre súlyosabb problémákat okoz az amerikai eredetű halcsontfarkú réce térhódítása, mivel könnyen kereszteződik európai rokonával. Újbóli megtelepedésének esélye elhanyagolható, de az alkalmas élőhelyeket továbbra is fenn kell tartani, hogy egy estleges visszatelepülésnek ne legyen akadálya.

Gyakori téli vendég és átvonuló. Főleg nyílt gyepek, mezőgazdasági területek felett figyelhető meg október és április között. Ritkán néhány példány át is nyaralhat, sőt, a XX. század elején néhány pár költött is Magyarországon. Éjszakázóhelyeken csapatosan is megfigyelhető. A nálunk telelők létszáma néhány ezerre tehető. Manapság a hozzánk érkező madarak a pusztáinkon megfelelő táplálkozóhelyet találnak, a költőterületeken viszont sok fészek megsemmisül a mezőgazdasági tevékenység miatt.

Rendszeres átvonuló és téli vendég, október és április között lehet megfigyelni nagyobb tavainkon, folyóinkon. Jellemző telelőterülete a Dunakanyar. Európában a sérülékeny fajok közé sorolják, állománya helyenként csökken, máshol kismértékben növekszik. A nálunk telelő és hazánkon átvonuló madarak nyugalmának biztosításán és a természetes vizek állapotának megőrzésén kívül nincs más tennivalónk a faj védelme érdekében. Vonulása során hazánkhoz hasonlóan Európa nagy részén megjelenik, ezért ezek a hatékony védelmi intézkedések csak az egész kontinensre kiterjesztve érvényesülnek.

A legkisebb európai csérféle. Korábban fészkelt hazánk több területén, így a Duna egyes zátonyain, a Hortobágyon, a Kiskunság szikes tavain, de mindig kis számban. Az utóbbi évtizedekben egy kisebb telepe alakult a Dráva zátonyain, Vízvárnál. Kisebb halakat, rákokat fogyaszt, melyeket rendszerint zuhanórepüléssel zsákmányol, de repülő rovarokat is elkap. Fészkelését a vízszint nagyobb emelkedése elmoshatja.

A többi fakopáncshoz hasonlóan állandó madár. Kis termetének köszönhetően az egészen vékony ágakon is képes táplálkozni. Szinte egész Európában megtalálható. A fehérhátú fakopáncshoz hasonlóan neki sincsenek fehér vállfoltjai, de méretét tekintve jóval kisebb annál. Testnagysága nagyjából a verebekével azonos. Szinte az egész országban gyakorinak számít. Nyáron főként a lombkoronában lévő rovarokkal, lepkék hernyóival, levéltetvekkel, pókokkal, kétszárnyúakkal táplálkozik. Télen, amikor a falevelek lehullanak, többet láthatjuk a fa törzsén, ahol a kéreg alatt keres táplálékot, ilyenkor a madáretetőkön is feltűnik.

Korábban ritkább átvonuló volt, manapság rendszeres, de kisszámú madárvendégünk. Augusztus és október, valamint április és június között lehet megfigyelni magányos egyedeit, kisebb csapatait, sokszor más partimadarak társaságában, főleg növényzettől mentes, iszapos területeken. Hosszú távú vonuló, a telet Dél-Európa és Afrika partjain tölti, a keleti madarak Délkelet-Ázsiában, Ausztráliában és Új-Zélandon telelnek. Mivel nálunk csak kis számban jelentkezik, nyugalmának biztosításán túl nincs egyéb feladatunk a faj megőrzésében.

Hazánkban ritka kóborló. A hozzá nagyon hasonló énekes hattyútól kisebb mérete és nagyobb kiterjedésű fekete csőrvége különbözteti meg. Nálunk a téli időszakban figyelhető meg egyesével vagy kisebb csapatban. Ezek a példányok telelőterületeik felé vonulva pihennek meg nálunk.

Ez a karvalyhoz nagyon hasonló madár hazánkban alkalmi fészkelő faj és nagyon ritka átvonuló. A múlt század közepén még költött a Debreceni Nagyerdőben és Sarkad környékén is. Azóta csak szórványosan telepszik meg egy-egy pár. Legutóbb 2009-ben fészkelt hazánkban bizonyítottan. Felbukkanására inkább az ország keleti részében lehet számítani. Mivel egész európai állománya sérülékeny, a nálunk esetlegesen megtelepedő párok költésének zavartalanságának biztosítása fontos természetvédelmi feladat. Rokonától eltérően vonuló madár, a telet Afrika trópusi területein tölti. Kisebb csapatokban hagyja el Európát a Boszporusz felett, ahol akár több tucat madarat is lehet látni egy-egy alkalommal az őszi vonulás során.

A legkisebb Európában is előforduló kormoránfaj, körülbelül fele akkora, mint a kárókatona. Csőre arányaikhoz viszonyítva rövidebb, mint nagyobb testű rokonáé. Rendszeres fészkelő 1991 óta, elsősorban a Hortobágyon. Az ezt megelőző évtizedekből alig van költési adata, sőt kóborlóként is kifejezetten ritka volt. A magyarországi populáció védett területeken fészkel, és táplálkozni is főleg itt szokott. A telepek oltalma, őrzése megoldott. Világállománya csökkenő, hazai állománya növekvő trendet mutat, ezért Magyarország szerepe a faj megőrzésében egyre jelentősebb lesz. Hazánkhoz hasonlóan Szlovákiában is csak nem régóta tartozik a költőfajok közé. Az ártéri fészkelők állománya az élőhely védelmével megoldható. A halastavi telepek esetében problémát okozhat, hogy összetévesztik a kárókatonával. Téli szállása a mediterrán országokban van, rövidtávú vonuló. Egyes populációi a vonulás helyett kóborlásba kezdenek, ami októbertől márciusig tart. Legkorábban március közepén érkeznek vissza költőhelyeikre, de sok madár csak áprilisban. A fiókák röpképessé válása után nagy csapatokba verődik.

A gyakoribb és ismertebb nagy kócsagtól kisebb termete és sárga lábujjai alapján különíthetjük el. Jellemzően a nagy ártéri ligeterdőkben található gémtelepek faja. Ezek helye a természetvédelem által ismert, védelmük jórészt megoldott. A fészektelepek zavartalanságának biztosítása kiemelt jelentőségű, a vizes élőhelyek védelme pedig a táplálkozóhelyek biztosítása végett fontos. Afrikai telelőhelyéről március és május között érkezik vissza, és korán, sokszor már augusztusban, zömében szeptemberben elhagyja az országot.

Hazánkban csak kevés helyen költ, főleg középhegységeink mély szurdokvölgyekben telepszik meg. Átvonuló példányai szinte bárhol megjelenhetnek. Az európai madarak többsége az indiai szubkontinensen telel, hozzánk április végén, május elején érkezik meg és augusztusban, szeptemberben távozik. Hazai állománya csökken, tipikus élőhelyein mesterséges odúkkal próbálják megtelepíteni. Rovarokkal táplálkozik, vonuláskor a bodza bogyóit is fogyasztja.

Hazánkban rendszeres fészkelő, jellemzően a nagyobb folyók zátonyain telepszik meg. Európai és hazai állománya stabil. Költését a hirtelen áradások, az illegális kavicsbányászat és a zavarás veszélyeztetheti. A faj alkalmazkodóképességét mutatja, hogy mesterségesen kialakult élőhelyeken, így ülepítőtavakon, kavicsbányákban, építkezéseken is megjelenik. Vonuló, hazánkban március és október között lehet megfigyelni. Vonulás előtt csapatokat alkot, melyek leggyakrabban lecsapolt halastavakon, folyók mentén, ülepítőkön gyülekeznek.

Kisszámú őszi és tavaszi átvonuló Magyarországon. A XX. század elején még viszonylag gyakori volt, de a ’40-es években állománya gyakorlatilag összeomlott, azóta csak kisebb csapatai jelennek meg évente hazánkban, elsősorban a Hortobágyon. Ezek az egyedek Skandináviából érkeznek hozzánk. Az észak-európai populáció nagyon sérülékeny, a költőhelyen jelentős természetvédelmi erőfeszítéseket tesznek a faj védelmében. Magyarországnak is kiemelt feladata, hogy a hazai pusztákon nyugalmat és megfelelő táplálkozóhelyeket találjanak nálunk megpihenő példányai. Az őszi nagylilik-csapatokban is megjelenik egy-egy egyede, ezek az orosz állományból sodródnak hozzánk a népes vadlúdcsapatokkal. Az ilyen egyedek a vadászat által rendkívül veszélyeztetettek, mert könnyen összetéveszthetők vadászható rokonukkal.

Az egyik legkésőbb érkező, és leghamarabb elvonuló madarunk. Rovarokkal, kisebb részben apró rágcsálókkal táplálkozik. Áldozatára általában egy bokorról, oszlopról vagy villanyvezetékről repül rá. Vadászat közben gyakran látni egy helyben repülni, azaz szitálni is. A telet Afrika déli részén tölti.

Legkisebb hazai poszátafajunk. Egyszínű szürkés-kékes árnyalatú tollazatától élesen elüt fehér torokfoltja. Rovarokkal, elsősorban lepkehernyókkal, levéltetvekkel táplálkozik, de a pókokat is fog. Sokszor keresgél a lombkoronaszint magasabban fekvő régióiban, de legtöbbször alacsonyan figyelhetjük meg. Monoton éneke gyorsan elárulja jelenlétét, de a növényzetben még így is nehéz észrevenni. Az őszi vonulás során meglehetősen halk, ilyenkor alig-alig kerül a madarászok szeme elé. A földre ritkán száll le zsákmányt keresni. Vonuló, a telet Afrikában tölti. A többi poszátához hasonlóan szinte „bokorról-bokorra” vonul.

Viszonylag kisszámú átvonuló, július és szeptember között, tavasszal márciusban és áprilisban, főleg a Tiszántúlon lehet megfigyelni. Előfordulnak átnyaraló példányok is. Európai állománya stabil, hazánkban az átvonuló csapatok megpihenhetnek és táplálkozhatnak az egyéb partimadarak számára is fenntartott vizes élőhelyeken. A faj védelme érdekében Magyarországnak speciális feladata nincs. Az európai madarak Afrika és India tengerpartjain telelnek.

Mint a neve is mutatja, a sárszalonkához hasonló madár, de annál valamivel kisebb, csőre rövidebb, színe is kissé eltérő. Kisszámú, de rendszeres átvonuló ősszel és tavasszal, egyes példányok megkísérlik az áttelelést is. Mocsárréteken, leeresztett halastavakon, belvizeken és árasztásokon lehet megfigyelni. Nyugat- és Dél-Európában, Észak-Afrikában, a Közel-Keleten, Indiában és Délkelet-Ázsiában telel. Európában a sérülékeny fajok közé sorolják, hazánkban a vizes élőhelyek általános védelmén és a nálunk megjelenő madarak nyugalmának biztosításán túl nincs különleges természetvédelmi feladatunk a faj védelme érdekében.

Rendszeres őszi és tavaszi átvonuló, de átnyaraló, sőt, áttelelő példányok is akadnak. Nagy kiterjedésű tavakon, árasztásokon lehet megfigyelni, ritkán alkot nagyobb csapatokat. A telet a Földközi-tengeren és a nyugat-európai partok mentén tölti. Európai állománya stabil, védett területeink fenntartásával és a halastavak természetvédelmi szempontokat is figyelembe vevő használatával a faj számára kedvező feltételek biztosíthatók.

Apró termetű sólyomféle, gyakori téli vendég, szeptember és március között lehet leginkább megfigyelni. Európai állománya stabil, a nálunk telelő egyedek nyíltabb területeken, különösen az alföldi pusztákon találnak megfelelő táplálkozóhelyet. Az állomány egy része a mediterrán térségben telel, mások csak Közép-Európáig jutnak.

A leggyakoribb vízicsibe Magyarországon. A vizes élőhelyek védelmének előtérbe kerülése feltehetően biztosítani fogja a faj hazai állományának megmaradását. Az öreg, avas nád- és gyékényállományok meghagyása elősegíti a faj megtelepedését. Vonuló, az állomány legnagyobb része Afrika trópusi területein telel, de egyre nagyobb számban kísérli meg az áttelelést is.

Magyarország legkisebb és egyben leggyakoribb vöcsökfaja, mely szinte minden álló-, és egyes folyóvizeinken is költ, elsősorban ott, ahol megfelelő mélységű a víz és az elrejtőzéshez kellő nagyságú vízinövényzet áll rendelkezésre. Nehezen megfigyelhető faj, jelenlétét általában jellegzetes kacagó hangja árulja el. A magyarországi popululáció jelentős része elvonul, de a be nem fagyó vizeken minden évben maradnak áttelelők is, ezért gyakorlatilag az év bármely hónapjában megfigyelhető.

Hazánk ritka fészkelője, a költőpárok száma – többek közt az élőhelyének kedvezőtlen változása miatt – valószínűleg lassan csökken. Magyarországon elsősorban középhegységi költőfaj, de létezik egy néhány párból álló síkvidéki állománya a Kiskunságban is. Előszeretettel fészkel olyan erdőállományokban, melyek déli kitettségű oldalak, nyílt területek közelében vannak, de akár több tíz kilométerre is eljár zsákmányért. Ismert fészkeinek környékén biztosítani kell a nyugodt költés feltételeit. Vonuló, nálunk március és október között figyelhető meg. Az európai madarak döntő többsége a Gibraltári- és a Boszporusz-szoros átlépése után a Szaharától délre eső afrikai telelőhelyeire vonul, bár olykor az Ibériai- és a Krím-félszigeten is megfigyelhetők telelő példányok.

Kisszámú fészkelő 1965 óta, főleg a Dunántúlon. Emellett jelentős mennyiségű madár vonul át hazánkon, be nem fagyó vizeink pedig megfelelő telelőhelyet biztosítanak a fajnak. Európai állománya stabil, hazánkban védett faj, a nálunk tartózkodó egyedek kíméletén és nyugalmuk biztosításán túl nem igényel fajspecifikus intézkedéseket a természetvédelem részéről. Az európai állomány jelentős része a tengerpartok mentén, valamint a nagyobb be nem fagyó folyókon és tavakon telel át.

Hazánkban ritka fészkelő, időnként az örvös légykapóval vegyes párokat alkothat. Átvonulóként viszont elég gyakori, tavasszal áprilisban és májusban, ősszel augusztusban és szeptemberben lehet megfigyelni. A telet Afrikában tölti. Leshelyről vadászik, repülő rovarokat kap el. Időnként előfordul, hogy szitál is. Fiókáit főleg hernyókkal eteti.

Európa nagy részén, Ázsia, Észak-Amerika, valamint Észak-Afrika bizonyos részein költ. Korábban a leggyakoribb szerkőfajunk volt. Hazai állománya ingadozó, mely erősen függ a költőhelyének éves vízviszonyaitól. Apró halakat, vízirovarokat, ebihalakat fogyaszt, melyeket a víz felszínén kap el. A fattyúszerkővel ellentétben nem bukik a víz alá a táplálék után, hanem a víz felszíne felett egy helyben repülve, szitálva lesi zsákmányát, majd csap le rá.

A dolmányos varjútól sokáig csak alfaji szinten különítették el. A két faj egymás helyettesíti, elterjedésük egyes helyeken átfed, hazánk nyugati határa mentén lehet legtöbbször megfigyelni. Újabb kutatások ismét azt feltételezik, hogy e két faj csak alfaji szinten önálló. Egy elszigetelt, részben hibridizálódott populációja található Budapesten is. Egyébként Magyarországon ritka fészkelő. Szemben a rokon dolmányos varjúval, védettséget élvez.

Két alfaja fordul elő hazánkban, az egyik az ország nyugati részén, a másik az Északi-középhegységben. Elsősorban a tűlevelű és elegyes erdők madara. A barátcinegéhez nagyon hasonló madár. Fejteteje nem fényes, hanem matt fekete, feje és nyaka robusztusabb. A torkán lévő fekete folt nagyobb kiterjedésű és diffúz határvonalú, míg barna szárnyán világos panel található. Állandó, de a költési időszakon kívül, főleg télen előszeretettel kóborol. Különböző, lombkoronában élő rovarokkal táplálkozik.

Rendszeres, de kisszámú tavaszi és őszi átvonuló. Leeresztett halastavakon, szikes tavakon, árasztásokon, ülepítőkön lehet megfigyelni. Európai állománya stabil, mivel többnyire a tengerpartokon vonul, továbbra sem valószínű, hogy nagyobb számban jelenik meg hazánkban. Télre a tengerpartok mentén déli irányba vonul, az európai madarak Dél-Afrikáig, más populációi Új-Zélandig és Chiléig is eljutnak.

Hazánkban korábban kis számban, de több helyen és rendszeresen költött, az utóbbi években azonban költőfajként gyakorlatilag eltűnt, és észleléseinek száma is rendkívül megfogyatkozott. Rovarokkal és apróbb gyíkokkal táplálkozik, de vonulási időben bogyós terméseket is fogyaszt. A telet Afrika trópusi részén tölti. Egész európai állománya jelentős csökkenést mutat.

Ritkább hazai harkályfajaink egyik legszebb tollazatú képviselője. Nászidőszakban a hím a többi fakopáncstól eltérően keveset dobol csőrével a fák törzsén. Inkább jellegzetes nyávogó hangját hallatja ilyenkor, melyet akár több száz méterről is hallani lehet. Hernyókat, levéltetveket, kétszárnyúakat, pókokat, bogarakat fogyaszt. Táplálékát főként a lombkoronából és a fa törzséről gyűjti, a talajon ritkán keresgél. Állandó madár, de télen kóborolhat. Állománya az elegyes erdők gyarapodásával növelhető, melyekben az öreg, korható fák is megtalálhatók.

Hazánkban ritka kóborló, mindössze négy előfordulása ismert. Jellegzetes élőhelyein azonban gyakori madárnak számít. A hazai poszátákhoz hasonlóan elsősorban hernyókkal, lepkékkel, szöcskékkel, sáskákkal, pókokkal táplálkozik, ősztől azonban bogyókat és magvakat is fogyaszt. Az állomány nagy része állandó, de kóborlásai során akár Észak-Európába is elvetődhet. Kontinensünk állománya stabilnak mondható. Jellegzetes kerregő hangja akkor is elárulja jelenlétét, ha nem látjuk. Gyorsan mozog a sűrű növényzetben, viszonylag nehezen megfigyelhető faj.

Hazánkban nagyon ritka késő tavaszi, nyári kóborló. 2010-ben költését is feltételezték, de ezt nem sikerült bizonyítani. Főként magevő, de egyéb növényi részeket is fogyaszt. Táplálékát nyáron rovarokkal, pókokkal egészíti ki, fiókáit is javarészt gerinctelen állatokkal eteti. Állományát negatív irányba befolyásolja a nagytáblás, sok kemikáliát felhasználó mezőgazdaság terjeszkedése. Vonuló, a telet Délkelet-Ázsiában tölti.

Gyakori bagolyfajunk, főleg az alföldi tanyasi és mezőgazdasági területeken. Speciális mesterséges odúk kihelyezésével segíthetjük állományának növekedését. Részben nappal is aktív, ezért gyakrabban látni, mint a többi bagolyfajt. Röpte hullámzó, harkályszerű. Ha megzavarják, izgalmában le-fel billegeti magát. Főleg kisemlősöket és énekesmadarakat fogyaszt, de kisebb hüllőket, kétéltűeket és rovarokat is elkap.

Eurázsiai, valamint észak-amerikai elterjedésű faj. Az egyetlen hazánkban rendszeresen költő csérféle. Nevét az egyik legfontosabb táplálékáról, a szélhajtó küszről kapta. Halakra, vízirovarokra és azok lárváira vadászik, de olykor sáskákat is fogyaszt. Hosszú távú vonuló, a telet Afrikában, az Egyenlítőtől délre tölti. Költési időben a vízszint emelkedése veszélyt jelenthet a fészekaljra, mivel elmoshatja azt.