Rendszeres átvonuló és téli vendég, főleg a Dunán és más nagyobb vizeken. Megfigyelésére október és április között van a legnagyobb esély. Az elmúlt években rendszeresen vannak fészkelési adatai a Dunakanyarból. Megtelepedését elősegítheti, ha megfelelő méretű költőládákat helyeznek ki azokon a helyeken, ahol megfigyelnek átnyaraló vagy költő példányokat. Európai állománya stabil, a hazánkban költő néhány pár, elsősorban mint érdekesség fontos, de a faj teljeskörű védelme szempontjából elhanyagolható. Vonuló, télen a déli irányba tartó egyedek jelennek meg nálunk.

Egész Európában, Észak-Ázsiában és Északnyugat-Afrikában megtalálható. Hazánkban a leggyakoribb harkályféle. A fák lombkoronájában lévő hernyókat, törzsön lévő rovarokat fogyasztja, de táplálékának részét képezik a hangyák is. Télen csonthéjas gyümölcsöket, makkot is fogyaszt, de az etetők környékén is rendszeresen feltűnik. Állandó madár, mindössze télen kóborolhat el kisebb távolságra megszokott élőhelyétől.

Megjelenését tekintve sötétebb színű fülemüléhez hasonlít, de attól valamivel nagyobb és a vörös szín helyett a barna dominál tollazatában. Legkönnyebben éneke alapján különíthetjük el őket egymástól. Esetenként előfordul, hogy átfedő elterjedési területeken hibridizál is a két faj. Rovarokkal és pókokkal táplálkozik, ősszel bogyókat, főként a bodza bogyóit fogyasztja. Úgy tűnik, hogy a hazai fészkelőállomány az elmúlt években megszűnt, de vonulóként az ország egész területén előfordul. A telet Afrika középső és déli részén tölti.

Nedves mocsárréteinken, szikes legelőkön, az adott év vízviszonyainak függvényében költ. A mocsarak lecsapolása, a nedves rétek feltörése nem kedvezett a faj hazai állományának, de a természetvédelmi területek megfelelő kezelése hozzájárulhat nagyobb számú megtelepedéséhez. Vonuláskor, február és április, valamint augusztus és november között országszerte megfigyelhető, de legnagyobb csapatai az Alföldön jelennek meg. A telet a Földközi-tenger mentén, Észak-Afrikában, egyes alfajok Indiában, Délkelet-Ázsiában és Ausztráliában töltik.

Hazánkban ritka kóborló, megfigyelésére a legnagyobb esély az őszi időszakban van, nagyobb folyóink, természetes- és mesterséges tavaink mentén. A telet többnyire a nyílt tengeren kóborolva tölti. Európai állománya helyenként növekszik.

A magyar természetvédelem címermadara, az 5 forintos érme hátulján is ez a faj látható. A kis kócsagtól méretén túl lassabb, méltóságteljesebb szárnycsapáú röpte, hosszabb lába, a lábszár és a csüd sárga színezete alapján lehet megkülönböztetni. Ujjai feketék, szemben a kis kócsag sárga ujjaival. A XIX. században egész Európában divat volt a kócsagtollas viselet. Nászruhájának dísztollai miatt szinte teljesen kipusztították a fajt Magyarországról. Hogy megóvják a kipusztulástól, 1924-ben alkalmazták az első kócsagőrt a Kis-Balatonon, ami igen jelentős állomása volt a magyar természetvédelem történetének. A hetvenes évek után állománya folyamatosan növekedni kezdett. A halastavakon még mindig problémát jelent a zavarás, a fészkelőhelyek növényzetének kaszálása és égetése, még akkor is, ha nem fészkelési időben végzik. Kiterjedt, időszakos elöntésekkel, valamint a nádaratás megfelelő időzítésével állománya tovább növelhető. Korán, már február végén, március elején visszatér telelőterületeiről. Elvonulásuk szeptemberben kezdődik, de még novemberben is sok helyen látni. Egyre nagyobb számban telelnek át példányai a Kárpát-medencében is.

Magyarországon tömeges őszi és tavaszi átvonuló, legnagyobb számban az alföldi vizes élőhelyeken, de a Dunántúlon is jelentős számban figyelhető meg. Ősszel októberben érkeznek első nagyobb csapatai, majd a tél folyamán a legtöbbjük elhagyja hazánkat, tavasszal azonban újra átvonulnak Magyarországon. Enyhe teleken jelentős számban át is telelhet. Az elmúlt évszázadban jelentős mértékben csökkent a száma a mértéktelen vadászat, az élőhelyek átalakítása, valamint az éjszakázóhelyek zavarása miatt. Jelenleg stabilizálódott az állomány, Magyarországon is vadászható a faj. Mivel a hozzá nagyon hasonló, világviszonylatban veszélyeztetett kis lilik a nagy csapatokat alkotó nagyobb rokonához csatlakozik vonuláskor, előfordulhat, hogy tévedésből lelövik egy-egy példányát. A vadludak vadászatakor különösen körültekintően kell eljárni, hogy a vegyes csapatokban megjelenő ritka, vagy veszélyeztetett fajok egyedei ne szerepeljenek a terítéken.

A legnagyobb hazánkban előforduló gébicsfaj. Rendszeres és országszete gyakori téli vendég. Az utóbbi években kicsi, de stabil fészkelőállománya alakult ki Szatmár-Beregben. A tőlünk északabbra költő egyedek ősszel délebbre vonulva próbálják átvészelni a táplálékban szegényebb időszakot. Rágcsálókkal, gyíkokkal, énekesmadarakkal és nagyobb rovarokkal táplálkozik, melyeket leshelyéről gyors rárepüléssel kap el. Gyakran látni szitálni is, azaz vadászat közben egy helyben repülni.

A legnagyobb partimadár. Jellegzetes hangját sokszor hallatja, népi neve szélkiáltó. Magyarországon csak kis számban fészkel, turjánvidékeken, vizenyős réteken, lápokon költ. Jelentős számban vonul át az Alföldön február és április, valamint augusztus és november között. Átnyaraló és áttelelő madarak is akadnak. Hazai állományának védelme csak jellegzetes költőhelyei, a turjánosok védelmével biztosítható, ugyanez mondható el Európai populációjáról is, ami enyhe csökkenést mutat. A telet Európa déli területein, Afrikában és Ázsia déli részén tölti.

Jóval kisebb számban vonul át hazánkon, mint a sárszalonka, mocsárréteken, árasztásokon, rizsföldeken, csapolásokon lehet megfigyelni az augusztus és október, valamint április és május közötti időszakban. Európában a sérülékeny fajok közé tartozik. Magyarországon ritkaságából kifolyólag nincs természetvédelmi jelentősége. A vizes élőhelyek általános védelme hozzájárulhat, hogy nagyobb mennyiségben pihenjen meg hazánkban. Afrika trópusi területein telel.

A Naumann-rigó nagy elterjedésű faj, Eurázsiában Közép-Szibériától keletre költ. Nyílt fás élőhelyeken a tundra és tajga határmezsgyéjén költ, fészkét fára rakja, amiben 3-5 tojásos fészekaljat nevel május-júniusban. Rovarevő, de ősszel/télen növényi táplálékot, különböző bogyókat is fogyaszt. Vonuló faj, költőterületéről dél-délkeleti irányba vonul és a telet Kínában és a környező országokban tölti. Európába ritka kóborló példányai jutnak el. Elterjedési területén közönséges, nem veszélyeztetett.

Szinte valamennyi magyarországi nádasban előfordul. Nyáron állati, télen növényi táplálékot fogyaszt. Vízhez kötődő rovarok, pókok, csigák, magvak képezik táplálékát. Tarlókon, szántóföldeken is gyakran megfigyelhetők kisebb-nagyobb áttelelő csapatai, amint gyommagvakat szedegetnek. A hazai populáció többnyire állandó, de télen kóborlása megfigyelhető, az északi állományok viszont jelentős mennyiségben húzódnak költőhelyüktől délebbre.

Leggyakoribb tücsökmadárfajunk. Vonuló, a telet Afrikában, a Szaharától délre tölti. Táplálékát a víz felszínének közeléből szerzi, ezért szinte mindig alacsony magasságban repül, vagy a zsombékokon és a nád alsó részében mozog. Vonulási ideje jobban elhúzódik, mint a többi nádi énekesmadáré. Ez egyedi vedlési stratégiájának köszönhető. Az öreg madarak a költőhelyen kezdik meg a kézevezőik cseréjét, melyet a vonulás idejére megszakítanak, és csak a telelőterületen fejezik be a vedlést. Néhány öreg madár azonban akár teljes vedlést is végezhet még Európában, mely egyedülálló a hosszú távú vonuló nádi énekesmadarak között.

A legnagyobb testű, országszetre gyakori nádiposzátánk. Méreténél fogva a számára megfelelő költőhelyekért csak fajtársaival kell versengenie, a többi rokon faj kisebb mérete miatt nem száll harcba vele a fészkelőterületekért. A fészekparazita kakukk egyik leggyakoribb gazdamadara a nádas területeken. Vonuló, afrikai telelőhelyeiről általában áprilisban érkezik vissza, szeptemberben pedig már el is indul déli irányba.

Ez a harkályfélék közé tartozó madár elképesztő kéregmintás tollazattal rendelkezik, sokszor még pár méterről is nehéz észrevenni. Ha veszélyben érzi magát, fejtollait felborzolja és nyakát kígyószerűen tekergeti. A nevét is innen kapta. Főként hangyákkal táplálkozik, melyeket a talajon vagy a fatörzsön szedeget össze. A nyelve hegyén lévő kis horgok is a hatékonyabb táplálékszerzést szolgálják. Vonuló, a telet Afrikában tölti. Megtelepedését odúk kihelyezésével segíthetjük.

A házilúdfajták többségének őse. Neve arra utal, hogy nyáron, költési időben is megfigyelhető Magyarországon, szemben a többi vadlúddal, melyek nem költenek nálunk. Hazai állománya a sok évtizedes védelemnek és vadászati tilalomnak köszönhetően napjainkra jelentősen megerősödött, így újra vadászhatóvá tették. Ősszel a hazai állomány mellé északról érkeznek vendégek, a tél beálltával együtt vonulnak dél felé. Kis csapatai rendszeresen áttelelnek.

Hazánkban a legritkábban előforduló halfarkasfaj, augusztus és szeptember hónapokban figyelték meg legtöbbször. Főleg nagyobb vízfelületek mentén lehet vele találkozni. A madarak többsége az Egyenlítőn túli tengereken telel. Európai állománya stabil, nálunk nincs komolyabb természetvédelmi jelentősége, speciális intézkedést nem igényel.

Karcsú, hosszú nyakú réce, mely csak kis számban fészkel szikes tavainkon. Átvonulóként sokkal jellemzőbb Magyarországon, tavasszal és ősszel egyaránt jelentős számban lehet megfigyelni, áttelelését is többször dokumentálták. Hazai állománya világállományához képest nem számottevő, Magyarországnak nincs kiemelt jelentősége a faj védelmében. A nálunk költő madarak főleg védett területeken telepszenek meg, ahol többnyire megfelelő körülményeket találnak. A hazánkon átvonuló csapatok mindenképpen védelmet és kíméletet érdemelnek. A telet többnyire Dél-Európában, a Nílus mentén és Afrika más területein tölti.

A XIX. században még költött a Nyírség, a Szatmári-Tiszahát, a Beregi- és a Szatmári-síkság nyíreseiben, egyike a hazánkból kipusztult madárfajoknak. Élőhelyének átalakulása, feldarabolódása miatt európai állománya többnyire csökken. Természetes visszatelepülésének esélye Magyarországon sajnos nagyon csekély. A Nyírségben vadászati szervezetek támogatásával tenyésztési és visszatelepítési program indult 2006-ban.